Ez az összefoglaló a „Változás történetei („Narratives for Change”) sorozathoz tartozik, amely feltárja, hogy milyen sokféle ötletre van szükség társadalmunk fenntarthatóságba való elmozdításához, és az Európai Zöld Megállapodás („European Green Deal”) céljainak megvalósításához. A téma: a COVID-19 járvány tanulságai („COVID-19: lessons for sustainability”). Vajon hogyan lehet ezeket a tanulságokat alkalmazni a fenntarthatóságra való törekvésünkben, és hogyan irányíthatjuk társadalmunkat úgy, hogy tiszteletben tartsuk bolygónk egészségét („planetary health”), mint az emberi és gazdasági egészség előfeltételét?
Kulcs üzenetek:
• A COVID-19 egy korai figyelmeztetés „késői tanulságaként” tekinthető. A környezet romlása növeli a járványok kockázatát. A COVID-19 a változások mozgatórugói – például az ökoszisztéma zavarai, az urbanizáció, a nemzetközi utazások és az éghajlatváltozás – összetett kölcsönhatása révén jelent meg és terjedt ki.
• A világjárvány megmutatta, hogy a társadalom meglepő mértékben képes közös cselekvésre és változásra, ha vészhelyzettel kerül szembe.
• Eddig úgy tűnik, hogy a kormányok által a COVID-19-re adott válaszlépések példátlan szerepvállalása nemigen szolgálta a fenntarthatóság ügyét.
• Az emberi egészség és a környezet épsége összefonódik. Az emberi egészség védelméhez szükséges a fenntartható társadalomra és gazdaságra való átmenet.
• A „jobb újraépítéshez” („build back better”) a társadalomnak és a kormányoknak át kell gondolniuk, mit kell másképp tenniük, és mivel kell teljesen felhagyniuk.
COVID-19: egy korai figyelmeztetés „késői tanulsága?
A COVID-19 világjárványnak köszönhetően 2020 az önkéntes és az önkéntelen változások éve volt. Bár még mindig nincs egyetértés a SARS-CoV-2 fertőzés megjelenésének módjáról, Cheng és munkatársai tanulmánya a korai figyelmeztetések példájaként szerepel. Ezt írták 2007-ben:
„Köztudott, hogy a koronavírusok genetikai újjászületésen mennek keresztül, ami új genotípusokhoz és járványok kitörésékhez vezethet. A SARS-CoV-szerű vírusok nagyszámú jelenléte a patkósdenevérekben („horsehoe bat”), valamint Dél-Kína étkezési kultúrájában az egzotikus emlősök szerepe – ez egy időzített bomba. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a SARS és más új vírusok állatokból vagy laboratóriumokból való újbóli megjelenésének lehetőségét, és így a felkészültség szükségességét" (Cheng et al., 2007, 683. o.).
A múltban kormányok intézmények hangoztatták aggodalmakat a járványok különböző kockázatával kapcsolatban (EEA, 2010, 2015), és egyes országok konkrét terveket és stratégiákat is kidolgoztak. A 2009-es influenza (A H1N1) világjárványt követően azonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO https://www.who.int/) arra figyelmeztetett, hogy a világ nincsen felkészülve („ill prepared”) egy közegészségügyet veszélyeztető súlyos világjárványra (WHO, 2011). Igazuk lett.
Az emberi fejlődés attól függ, hogy mennyire tudunk és akarunk tanulni a múlt hibáiból. Sok utólagos tanulság levonható, ha végignézünk a környezeti és emberi veszélyekről szóló figyelmeztetések megjelenésén, és hogy azokra hogyan reagáltunk (EEA, 2001, 2013). Ezek a leckék segíthetnek kikövezni az utat egy rugalmasabb és felkészültebb társadalom felé. Korábbi EEA jelentések olyan eseteket írnak le, amikor a vegyszerhasználat, vagy más tevékenység nem szándékos környezeti veszélyeket okozott (EEA, 2001, 2013). Ezek az utólagos tanulságok általában rávilágítanak az elővigyázatossági megközelítés („precautionary approach”) szükségességére, valamint arra, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni a kívánt gazdasági lehetőségek és a bizonytalan környezeti ártalmak között.
Úgy tűnik, hogy a COVID-19 lehetséges tanulságai ennél mélyebbek. A COVID-19 világjárvány élesen emlékeztet arra, hogy identitásunk mélyen összefonódik a Föld ökoszisztémáival. Azt az elképzelést, hogy a természet részei vagyunk, és nem különülünk el attól, a kifinomult társadalmaink, úgy tűnik, mára már elfelejtették.
Járványok a globális társadalom korában
Az emberi történelem során járványok mindig is előfordultak (Waltner-Toews, 2020). Azonban a mai globális társadalmak és gazdaságok-, valamint a természeti környezettel való kölcsönhatásunk hatással van a járványok kialakulására. Aligha kétséges, hogy új kórokozók gyakran jönnek létre a vadon élő állatok és a háziállatok-, valamint az emberek között, és ezek néha zoonózisos betegségként („zoonotic disease”) jelennek meg (1. ábra). Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP, 2020) szerint „az emberekben előforduló ismert fertőző betegségek 60 százaléka-, és az összes újonnan fellépő fertőző betegség 75 százaléka zoonózisos”, miközben az elmúlt évszázadban legalább hat új koronavírus-járványt figyeltek meg.
Számos kölcsönhatásban álló mozgatórugó együtt idézi elő a zoonózisos betegségek megjelenését azáltal, hogy új és változatos kapcsolatokat hoz létre a vadon élő állatok, a háziállatok és az emberek között. Ezek közé tartozik
(1) a népesség növekedése és a gyors és ellenőrizetlen urbanizáció;
(2) az állati fehérje iránti növekvő kereslet, ami a vadon élő állatok kizsákmányolásának növekedését, a mezőgazdasági intenzifikáció és a kereskedelem növekedését hozza;
(3) a nem megfelelő állattartási gyakorlatok; és
(4) a nem megfelelően kezelt illegális vadállattartás és kereskedelem, valamint az ipari húsfeldolgozó üzemek (UNEP, 2020).
Az is világos, hogy a nemzetközi kereskedelem és az utazások magas szintje gyorsabbá teszi a kórokozók terjedését, mivel „a betegségek ma már a lappangási idejüknél hamarabb is elterjedhetnek a világon” (UNEP, 2020).
Bár a SARS-CoV-2 pontos eredete és természetes forrása továbbra sem ismert, a COVID-19-hez hasonló járványok valószínűleg a fent leírt mechanizmusok következményei. Ez ékes példája annak, hogy az emberi egészség és a természeti környezet hogyan fonódik össze.
A közegészségügyön és a járványügyön kívül más szakpolitikákban is egyre nagyobb figyelmet fordítanak ezekre komplex kérdésekre, mivel a COVID-19-hez hasonló egészségügyi válságok messzemenő következményekkel járnak az emberekre és a társadalom egészére nézve. Az Európa Tanács (https://www.coe.int/en/web/portal/home) nemrégiben foglalkozott a világjárványok és a demokrácia, a szólásszabadság és a jogállamiság kapcsolatával. Ez arra emlékeztet, hogy a COVID-19-válságot nem szabad ürügyként felhasználni a nyilvánosság információhoz való hozzáférésének korlátozására, és hogy a tagállamok által hozott sürgősségi intézkedések nem áshatják alá az EU alapértékeit az emberi jogokról, a demokráciáról és a jogállamiságról (Európa Tanács, 2020).
Az EU 2030-ig szóló Biodiverzitás Stratégiája („Biodiversity Strategy”, https://ec.europa.eu/environment/strategy/biodiversity-strategy-2030_en) és a Termelőtől a fogyasztóig Stratégia (”Farm to Fork Strategy”, https://ec.europa.eu/food/horizontal-topics/farm-fork-strategy_hu ) kifejezetten összefüggésbe hozza a COVID-19-et a biológiai sokféleség csökkenésének jelenlegi szintjével. A COVID-19-et kísérő sürgősség érzése a jelek szerint lehetőséget ad az ismeretterjesztésre. Számos kommentátor, aktivista és kutató felvetette a kérdést, hogy a COVID-19 által keltett fokozott tudatosság hasznosítható-e a környezeti tudatosság növelésére, és ha igen, akkor hogyan, (Beattie és McGuire, 2020).
Mindez gazdasági modellek újragondolását is magával vonja (Barlow et al., 2020; The Economist, 2020), ami kiterjed a nemzetállamokra, valamint a nemzetközi és szupranacionális szervezetekre is, mint például a Kutatási és Innovációs Főigazgatóságra (DG Research and Innovation, 2021 https://ec.europa.eu/info/publications/transformation-post-covid_en), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetre (OECD, 2021 https://www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/covid-19-and-well-being_1e1ecb53-en) és számos jelentős nem-kormányzati szervezetre (például az Európai Környezetvédelmi Irodára (EEB, 2021 https://eeb.org/wp-content/uploads/2020/04/Hope-from-fear.pdf), amelyek részt vesznek a COVID utáni átalakulási stratégiák kialakításában.
Ahol szándék van, ott mód is lesz rá
Az egyik pozitív dolog, amit a COVID-19-ből tanultunk, az az, hogy a mai társadalmak valójában képesek „a szükséges erővel fellépni”, amikor arra szükség van (Mahmood és Sanchez, 2020). Az új szabályozások gyorsan végrehajthatóak, bizonyos szokásokat és gazdasági tevékenységeket be is lehet tiltani. Repülőterek, éttermek, sportcsarnokok és iskolák egyik napról a másikra bezárhatóak (legalábbis ideiglenesen), ha az ok jogosnak tekinthető. Az EU-tagállamok készségesen hoztak intézkedéseket a COVID-19 ellen, amelyek óriási gazdasági költségekkel jártak, magukkal hozva a gazdasági recesszió és a súlyos munkanélküliség kockázatát is.
Mozgósítható-e hasonló szintű válaszkészség a fenntarthatóság felé való átmenet eléréséhez (Scharmer, 2020)? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évi hétmillióan halnak meg a levegőszennyezés miatt, és ez szintén szigorú intézkedéseket indokolna. A COVID-19 tükrében nehéz belátni, hogy a gazdasági költségek vagy a recesszió kockázata önmagukban hogyan használhatók továbbra is érvényes érvként a környezetvédelmi fellépés, vagy a fenntarthatóság felé történő átalakulás ellen.
A korona utáni bolygó: megváltoztunk?
A globális közösségnek évekre, ha nem évtizedekre lesz szüksége ahhoz, hogy felmérje a COVID-19 teljes terjedelmét és társadalmunkra gyakorolt hatásait, beleértve az egyenlőtlenségekre, az egészségre és a polgárok jóllétére (wellbeing) gyakorolt hatásait (EEA, 2020b).
A példátlan nemzeti lezárások, az utazási korlátozások és a nemzeti határok lezárása 2020 első felében (és azóta is) az európai környezet rövid távú javulásához vezettek. A forgalom, a hajózás és a légi közlekedés csökkenése a levegőminőség és a zajszint hirtelen javulásához vezetett, és a nitrogén-dioxid (NO2) koncentrációja egyes városokban akár 60%-kal is csökkent 2019 azonos időszakához képest (EEA, 2020c).
A járvány azonnali hatással is volt arra is, hogy az embereket aktívabb utazási módok választására ösztönözte. A kerékpározás növekedése különösen arra késztette a városokat, hogy kerékpározhatóbbá váljanak, többek között új kerékpáros infrastruktúra bevezetésével (Kraus és Koch, 2021; Nikitas et al., 2021). Az emberi tevékenységek csökkenése lehetőséget adott egyes élőhelyeknek a helyreállásra, a fajoknak pedig új terek és lehetőségek visszafoglalására (EEA, 2020d). Ezenkívül az előzetes adatok azt mutatják, hogy az EU üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása 10%-kal csökkent 2019-ről 2020-ra (EEA, 2021a).
Másrészt a védő- és egyéb eldobható felszerelések iránti igény a műanyagok, így a műanyaghulladék termelésének és fogyasztásának növekedéséhez vezetett (Ford, 2020; EEA, 2021b).
Nem csak az állampolgároknak kellett megváltoztatniuk szokásaikat. A politikai döntéshozóknak gyorsan kellett reagálniuk a járványra és annak társadalmi-gazdasági hatásaira is. Az Európai Bizottság gyorsan reagált a NextGenerationEU-val (https://europa.eu/next-generation-eu/index_hu), egy olyan helyreállítási tervvel, amely „segít egy COVID-19 utáni EU felépítésében, amely zöldebb, digitálisabb, rugalmasabb és ellenállóbb, és jobban illeszkedik a jelenlegi és a közelgő kihívásokhoz” (EC, 2021). Az EU hosszú távú költségvetésével együtt az éghajlat és a környezetvédelem érdekében mozgósított források mennyisége példátlan. Ez reményt ad egy másfajta jövő elképzeléséhez, amely távol áll a „régi normális” fenntarthatatlan formáitól. Az azonban még nem látszik, hogy a forrásokat hatékonyan fektetik-e be.
„Nincs értelme az ante status quo visszaállításának” („There is no use in trying to restore the status quo ante.” EU Bizottság, Kutatási és Innovációs Főigazgatóság, 2021
Társadalomként tanulnunk kell a múltbeli tapasztalatokból. A 2008-2009-es pénzügyi válság alacsonyabb kibocsátáshoz vezetett, de a hatás rövid ideig tartott (Peters et al., 2012). Most ismét a gazdasági recesszióból való kilábalás kényszere, valamint a fenntarthatatlan politikai és gazdasági prioritások látszólagos rugalmassága kevés reményt ad arra, hogy a korona utáni bolygó fenntarthatóbb lesz, hacsak nem történik aktív és tudatos változás a társadalmi és gazdasági gyakorlatokban.
Sajnos az eddigi jelek nem biztatóak. A társadalmi és gazdasági tevékenység újraindulásával a levegőben terjedő szennyező anyagok koncentrációja növekszik, és egyes esetekben visszatér a pandémia előtti szintre (EEA, 2020d). Már figyelmeztetéseket is adtak ki a COVID-19 utáni globális energiakereslet és ÜHG-kibocsátás gyors fellendülésére vonatkozóan (IEA, 2021; Tollefson, 2021), miközben a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokból (Liu és Raftery, 2021) világszerte hiányozik a szükséges ambíció, hogy tartsuk a globális felmelegedést a 2°C-os célérték alatt, nemhogy 1,5°C-on belül. Európai léptékben a közelmúltbeli előrejelzések szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása visszatérhet a világjárvány előtti szintre, hacsak nem vezetnek be további intézkedéseket (2. ábra) (EEA, 2021a). (További információ a táblázat adatairól: https://www.eea.europa.eu/data-and-maps/figures/figure-1-historical-trends-and)
A járvány alatt megküzdöttünk a krízissel, és megálltuk a helyünket. Egy ideig változtattunk napi tevékenységeinken és átszerveztük prioritásainkat. Másként láttuk a dolgokat, és talán jobban értékeltük a minket körülvevő természeti világot. A kérdés azonban továbbra is fennáll, hogy változtunk-e alapvetően?
Itt a változtatás ideje
A COVID-19 világjárvány rávilágított globális gazdaságunk és társadalmunk rendszerszintű törékenységére (EEA, 2020e). Nem túlzás azt mondani, hogy jelenleg egy olyan világban élünk, amelyet számos globális krízis jellemez („we are currently living in a world characterised by multiple global crises”): egészségügyi krízis, gazdasági és pénzügyi krízis, klíma-krízis és természeti krízis (EEA, 2020e). A világjárványok története egy dologra megtanított, hogy több világjárványra kell számítani (Waltner-Toews, 2020), és legalább fel kell készülnünk.
Cheng és társai figyelmeztetését (2007) komolyan véve azt jelenti, hogy globálisan meg kellene fontolni egy sor intézkedést, beleértve az vadon élő állatok illegális kereskedelmét, az illegális élelmiszerpiacok bezárását, az ipari hústermelés szabályozásának szigorítását, a társadalmi és kulturális étkezési gyakorlatok megváltoztatását, és végső soron a fenntarthatatlan fogyasztási szokások megváltoztatását, az urbanizációt, és a természetes élőhelyek pusztítását (IPBES, 2020 https://www.ipbes.net/global-assessment).
„A COVID-19 nem csak egy reggeli ébresztő jelzés, hanem egy jelmezes főpróba a közelgő kihívások világához […] A világjárvány megtanított bennünket, hogy a döntéseink számítanak. Ahogy a jövőbe tekintünk, ügyeljünk arra, hogy bölcsen válasszunk.” A. Guterres (2020), az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára
Amint azt az OECD (2021) is kiemelte, a megszokott üzletmenethez („business as usual”) való visszatérés azt jelentené, hogy elszalasztjuk azt a létfontosságú lehetőséget, hogy megbirkózzunk a COVID-19 előtt fennálló mögöttes és egymással összefüggő környezeti, gazdasági, társadalmi és összefüggésbeli kihívásokkal. A „jobb visszaépítés” („building back better”) folyamatát a jólléti megközelítés („well-being approach”) vezérelheti a (OECD, 2021), különösen, ha azt az a felismerés támasztja alá, hogy a környezet-egészségügy („environmental health”) a közegészségügy előfeltétele.
Tudásban és cselekvési ötletekben nincs hiány. A korlátozó tényező az hatóerő, amely kezelné a jelenlegi és más globális krízisek mögött meghúzódó hajtóerőket.
A következő válság, bármilyen formát is ölt, valószínűleg felfedi magát abban, hogy mi is: ugyanannak a mögöttes problémának – a fenntarthatatlan emberi termelésnek és fogyasztásnak – újabb tünete (EEA, 2020e). Ez a krónikus probléma továbbra is olyan kihívásokban fejeződik ki, amelyek vagy „kérdésekként” lesznek megfogalmazva, vagy olyan előre megfontolt politikai ciklusokban kezelendő „krízisekként” vannak említve, amelyek rendkívüli és sürgős intézkedéseket igényelnek (Lakoff, 2017). Ezért társadalmaink kormányzati megközelítésének nem csak maguknak a problémáknak a gyökereivel kell foglalkoznia, hanem az általunk korábban kivételes válságnak gondolt krízisek egyre gyakoribb vagy akár egyidejű megjelenésével is.
Az előttünk álló fenntarthatósági probléma megoldásához a szociális és gazdasági gyakorlatoknak meg kell változniuk a társadalom különböző szintjein és aspektusain: az, ahogyan éljük az életünket, az étkezésünk, a közlekedésünk és energia használatunk nem maradhat a régiben. Még tartottak a 2020-as COVID-19 miatti lezárások, amikor Bruno Latour francia antropológus és filozófus egy visszatükröző gyakorlatot javasolt (Latour, 2020). Azt javasolta, hogy fontoljuk meg, hogy melyik ideiglenesen leállított tevékenységet szeretnénk végleg megszüntetni, és melyet szeretnénk újraindítani; milyen vadonatúj tevékenységet vagy szokást szeretnénk kialakítani a járvány után; és hogyan lehetne segíteni az átalakult gazdaság által jogfosztott munkavállalókat vagy vállalkozókat abban, hogy más, fenntarthatóbb vagy ellenállóbb és rugalmasabb szerepekre vagy tevékenységekre térjenek át.
Bár ez a gyakorlat egyénileg is elvégezhető, olyan alapvető kérdéseket is felvet, amelyek intézményi szinten is figyelmet érdemelnek. Tekintettel arra a széles körű felismerésre, hogy a fenntarthatósági átállás bizonyos gyakorlatok fokozatos megszüntetésétől függ (EEA, 2019), a gyakorlat akár inspirációként is szolgálhat az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal https://ec.europa.eu/info/strategy/priorities-2019-2024/european-green-deal_hu ) további fejlesztéséhez és végrehajtásához.
A COVID-19 hirtelen és erőteljes cselekvést váltott ki. A vészhelyzeteknek megvan a maga dinamikája és kockázata, nem utolsósorban a demokrácia és a törvényesség szempontjából. Mégis láttuk, hogy ahol van akarat, ott van út is. A COVID-19-re adott válaszok példátlan mozgósításának és hatásának elmélkedése új gondolkodásmódot inspirálhat, és segíthet az emberiségnek megragadni a pillanatot és változtatni. Ha a társadalom egyes részét ideiglenesen le tudjuk zárni, hogy túléljük a COVID-19 fenyegetését, teljesen ésszerűnek tűnik, hogy jelentős társadalmi változásokat hajthatunk végre a COVID-22, -25 vagy -30 megelőzése érdekében, nem is beszélve az éghajlatváltozásból eredő egyéb veszélyekről, a környezetromlásról, amellyel nagy valószínűséggel szembe kell néznünk.
- Szerzők: Strand, R., Kovacic, Z., Funtowicz, S. (European Centre for Governance in Complexity), Benini, L., Jesus, A. (EEA)
- Ötletek, visszajelzések és áttekintés: Anita Pirc Velkavrh (EEA), Jock Martin (EEA), Catherine Ganzleben (EEA), Claire Dupont (EEA Scientific Committee), Tom Oliver (Reading University), Thomas Arnold (DG R&I), Nick Meynen (EEB), members of the Eionet and the EU Environmental Knowledge Community
Az eredeti összefoglaló angol nyelven (COVID-19: lessons for sustainability) PDF formátumban itt tölthető le.
Korábbi cikkeink a témában:
• Távmunka: társadalom, gazdaság és környezet https://eionet.kormany.hu/tavmunka-tarsadalom-gazdasag-es-kornyezet
• Növekedés gazdasági növekedés nélkül https://eionet.kormany.hu/novekedes-gazdasagi-novekedes-nelkul
• Segíti-e a COVID-krízis az innovációt? https://eionet.kormany.hu/segiti-e-a-covid-krizis-az-innovaciot
• COVID és az éghajlatváltozás https://eionet.kormany.hu/covid-es-az-eghajlatvaltozas
• COVID, KÖRNYEZET ÉS EGÉSZÉG: kezet mosni – de víz nélkül? https://eionet.kormany.hu/covid-kornyezet-es-egeszeg-kezet-mosni-de-viz-nelkul
• A COVID-19 és Európa környezete: egy globális járvány hatásai https://eionet.kormany.hu/a-covid-19-es-europa-kornyezete-egy-globalis-jarvany-hatasai
• COVID-19 és levegőminőség https://eionet.kormany.hu/covid-19-es-levegominoseg
• „Egy jó krízisre jó válaszok kellenek.” https://eionet.kormany.hu/egy-jo-krizisre-jo-valaszok-kellenek
• Élesztő-, és biciklihiány https://eionet.kormany.hu/eleszto-es-biciklihiany
• A tervezett és a nem tervezett 2020 https://eionet.kormany.hu/a-tervezett-es-a-nem-tervezett-2020
• Környezet és covid: a közös a bizonytalanság https://eionet.kormany.hu/kornyezet-es-covid-a-kozos-a-bizonytalansag
• Koronakrízis, környezet, NekedTerem, Vegyélhazait https://eionet.kormany.hu/koronakrizis-kornyezet-nekedterem-vegyelhazait
