Az innováció egyszerre elsődleges forrása a rendszerszintű környezeti és fenntarthatósági kihívásoknak, és ugyanakkor a társadalom mindezekre adott válaszainak is alapvető eleme. A technológiai innováció, amely Európa-szerte politikai prioritás, történelmileg a társadalom és az ökoszféra fő „változtatója”. Bár a technológiai újítások számos előnnyel járnak, jelentős járulékos veszélyeket és új kihívásokat is hozhatnak.
Az alábbiakban az „Az emberekkel az emberekért: innováció a fenntarthatóságért” című publikáció teljes szövegét közöljük magyar fordításban.
• Az eredeti „With people for people: Innovating for Sustainability” című cikk itt érhető el: https://www.eea.europa.eu/publications/with-people-and-for-people/with-people-and-for-people
• Az eredeti, angol nyelvű, teljes publikáció itt tölthető le PDF formátumban.
Kulcs üzenetek:
• Az innováció eredményei és hatásai gyakran kiszámíthatatlanok, pl. a technológiai újítások visszapattanó hatásokkal járhatnak (rebound effects), mivel a hatékonyság növelése a fogyasztás növekedéséhez vezethet.
• A társadalom egészére kiterjedő innovációs rendszernek kollektív, társadalmi célt kell szolgálnia, a teljes körű fenntarthatóságot kell előmozdítania, ahelyett, hogy magántőke-hozamot generálna, és a társadalmi és környezeti költségeket figyelmen kívül hagyná.
• Egy ilyen innovációs rendszer olyan irányítást igényel, amely egyensúlyban tartja a kísérletezést és az elővigyázatosságot, és kezeli az innováció előre nem látható eredményeit és hatásait.
• Az innováció jó kormányzása lehetővé teszi a polgárok és a társadalmak számára, hogy választásaikkal és cselekedeteikkel - és ne csak a vásárlásaikkal – a kiterjedt részvétel és az elkötelezettség révén kapcsolatba kerülhessenek a nagy kihívásokkal.
Ez a szöveg része a „A változás leírásai” (Narratives for change https://www.eea.europa.eu/themes/sustainability-transitions/drivers-of-change/about-the-series) sorozatnak, amelyet az Európai Környzetevédelmi Ügynökség (European Environmental Agency, EEA https://www.eea.europa.eu/ ) ad ki. A sorozat feltárja a társadalmunk átalakításához szükséges ötletek sokféleségét, amelyre szükség van a társadalom átalakításához a fenntarthatósági célok elérésekor és az Európai Zöld Együttműködés (https://ec.europa.eu/info/strategy/priorities-2019-2024/european-green-deal_hu) megvalósításakor. Az alábbi összefoglaló betekintést abba, hogy ellentmondás lehet a technológiai innováció, és az innováció fenntarthatóság megvalósításában való szélesebbkörű szerepe között.
Kérdés: Hogyan irányíthatja a társadalom az innovációs rendszereit úgy, hogy azok kellően nyitottak legyenek az emberi kreativitás felszabadításához, de kerüljék a technológia által vezérelt, ember által előidézett környezeti problémákat?
Innováció, mint a változás előídézője
A társadalom gyors változásokon megy keresztül. A változások számos mozgatórugója hat együttesen az emberi szükségletek, vágyak, tevékenységek és technológiák rendkívül összetett összjátékában (EEA, 2019a), és hozzájárul „A Nagy Gyorsuláshoz” (great acceleration) az emberi fogyasztás és a környezetromlás terén. A változások üteme és az innováció sebessége is felgyorsul, amint azt az innovatív termékek és szolgáltatások tömeges elterjedése, valamint a technológiavezérelt kultúra érvényesítése is jelez. Például a digitalizáció ma már a legtöbb ember és gyakorlatilag minden gazdasági szektor mindennapi életének része.
A technológiai innovációk is gyorsan átalakulnak olyan új klaszterekbe és alkalmazásokba, amelyek egyesítik a digitális technológiákat (pl. big data analitika, mesterséges intelligencia és blokkláncok) fizikai (pl. nanotechnológia) és biológiai (pl. biotechnológia) területekkel, amelyek a „negyedik ipari forradalom” magját alkotják.
Ezek a változások soha nem látott ütemben és olyan mértékben történnek, amely jelentős lehetőségeket és komoly kihívásokat jelent a fenntarthatóság szempontjából (EEA, 2020b). Már 2001-ben egy EEA-jelentés arra a következtetésre jutott, hogy: „A tudomány növekvő innovatív ereje úgy tűnik, felülmúlja annak képességét, hogy megjósolja alkalmazásainak következményeit, míg az ember természetbe való beavatkozásának mértéke növeli annak esélyét, hogy a veszélyes hatások lehetnek súlyosak és globális” (EEA, 2001).
Az innováció és az újdonság a vezérelvei az EU új ipari stratégiájának (EC, 2020b), és a háttérerői az Európai Zöld Megállapodásnak (EC, 2019a) is. Ugyanez igaz az Európa 2020 stratégiára (EC, 2010) is. Ugyanakkor nem ismerhetjük előre az innovációs folyamatok eredményeit és hatásait.
Az innováció hozhat fokozatos változásokat, amelyek a kívánt eredmények felé terelhetők, de hozhat zavaró változásokat és nem kívánt következményeket is. A technológiai újítások bezáródásokhoz és nyomvonal-függőségekhez (lock-ins and path dependency) is vezethetnek, amikor egy-egy technológia nagyszabású alkalmazása infrastruktúra-fejlesztést igényel, befolyásolja a piac-szervezést és befolyásolja a társadalmi rendet.
Az innovációnak óriási lehetőségei vannak a társadalom átalakítására. A piaci erők és a közpolitikák azonban eddig nem tudták ezt a potenciált a fenntarthatóság felé irányítani. Egyre többen felmismerik, hogy messze túl sok emberi és pénzügyi tőkét fektetnek pazarló vagy aktívan káros termékek létrehozásába (pl. kifinomult fegyverek vagy pénzügyi eszközök), ahelyett, hogy a társadalom legfontosabb kihívásait kezelnék. Túl gyakran marginalizálódnak a társadalom érdekei a piacvezérelt innovációs folyamatokban. A nyilvánosság gyakran passzív megfigyelő, és ritka, hogy a közérdek az elsődleges motiváció az innovációra (Mulgan, 2019).
Az innováció történetének másik fontos tanulsága a bizonytalanságra (uncertainty) való felkészülés. Például azoknak az innovációk, amelyek az ok-okozat korlátozott területén működhetnek, amelyekre tervezték őket, kiterjesztve ellentmondásos vagy akár paradox hatásokkal járhatnak (Kovacic et al., 2020).
A technológia önmagában nem ment meg
Sok fenntarthatósági kérdés kiemeli a kihívásokat, amelyek több szakpolitikai terület (pl. mezőgazdaság, ipar, gazdaság és környezet) határfelületén merülnek fel; ami egyszerre vezet az egyes célok között feszültségekhez és szinergiákhoz is. Például az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének szüksége ütközhet a növekvő energiaigénnyel.
Ilyen esetekben az innovációra gyakran a win-win megoldás ígéretével hivatkoznak, amely leküzdi az egymásnak ellentmondó, de ugyanúgy legitim politikai célok közötti feszültségeket - függetlenül attól, hogy az innováció működik-e vagy sem. Ebben az esetben a veszély kettős: a technológiai innováció képzelete elfedheti a politikai és társadalmi vita szükségességét, és igazolhatja a zöldnek és fenntarthatónak álcázott, de valójában régimódi modelleket.
Bár sok fenntarthatósági alapú technológia pozitív eredményeket ígér, a technológiai innovációk következményeit nehéz előre látni. Mivel ezek nem lineárisak, az összetett problémák (pl. éghajlatváltozás) technológiai „megoldásai” nem kívánt következményekkel járhatnak, ha a rendszer szintjére növelik őket. Ilyen például a földhasználat közvetett megváltozása, a biológiai sokféleség elvesztése, vagy éppen a bioüzemanyag -termelésből eredő fokozott verseny a földekért (EEA, 2019b). Emiatt rendszerszerű (systemic) megközelítésre van szükség az innováció és következményeinek tanulmányozásához.
Ennek ellenére bizonyos megoldásokkal szembeni elvárások olyan erősek lehetnek, hogy a politikai diskurzusok középpontjában maradnak, még akkor is, ha az anyagi világban nem működnek jól. A korábbi EEA -jelentések (EEA, 2001, 2013) számos példát hoznak olyan újításokra, amelyek hosszú ideig elmaradtak negatív mellékhatásaik dokumentálása után. Leírják azokat az eseteket, amikor a „korai figyelmeztetéseket”, sőt a „hangos és késői” figyelmeztetéseket egyértelműen figyelmen kívül hagyták, amikor a veszélyértékelés hatóköre túl szűk volt, és ahol szabályozási intézkedéseket hoztak az alternatívák vagy a sikerhez szükséges feltételek kellő figyelembevétele nélkül. megvalósítása a való világban (pl. biszfenol A, DDT, PCE, azbeszt ) (EEA, 2001, 2013).
Ez a környezeti és emberi egészségre gyakorolt gazdasági tevékenységekből eredő veszélyekkel foglalkozó munka hangsúlyozza, hogy jobb egyensúlyt kell találni az innováció maximalizálása, és az emberekre és a környezetre gyakorolt veszélyek minimalizálása között. Például a „biszfenol A” klasszikus példa arra, hogy egy endokrin rendszert károsító vegyi anyag széles körben elterjedt, anélkül, hogy értettük volna annak egészségügyi következményeit, és emiatt megpróbáltuk volna megoldani az egészségügyi kérdéseket – annak fényében, hogy a kitiltás súlyos gazdasági következményeket is jelentett volna.
A bioüzemanyagok egy másik példa erre. Bár kezdetben egy „mindenki nyer” helyzetnek tűnt, az első generációs bioüzemanyagok nagyvolumenű előállítása az 1990-es és a 2000-es években versenyt teremtett a földterületek élelmiszer-előállításával. Ez közvetve földhasználat -változást eredményezett, ami hatással volt az ökoszisztémákra és a biológiai sokféleségre, például az erdőirtás révén. Következésképpen az EU politikája felhagyott azzal, hogy a közlekedés szektorban meghatározza a bioüzemanyag-használat minimum arányát (EU, 2003), és inkább maximalizálta a növényi eredetű üzemanyagokat (EU, 2015).
Az innovációk a végrehajtás különböző szintjein eltérő eredményekkel is járhatnak, paradoxonokat hozva létre, amelyek kihívást jelentenek a kívánt irányba tereléshez. Például a növekvő technológiai hatékonyság gyakran nem az erőforrás -felhasználás kívánt csökkentését eredményezik - a fogyasztásra gyakorolt közvetett hatások miatt. Ezt a jelenséget a gőzgépekkel kapcsolatban először Jevons azonosította az 1800 -as években (Jevons, 1866). A hatékonyság-növelés révén a gőzgép immáron nem csak a szénbányák számára volt hasznos, hanem a textilipar számára is, ami nem csökkentette a szén iránti keresletet, hanem növelte. A Jevons -paradoxon rámutat arra a tényre, hogy a fogyasztás bár csökken (hatékonyság növekedése miatt), eközben ki is terjed (a fogyasztás széleskörűvé válása révén).
Ez a paradoxon az uniós gazdaság energiaigénye és energiaintenzitása tekintetében is megfigyelhető (1. Ábra): míg a bruttó hazai termék egységére kevesebb energiát használtak fel, a teljes energiafelhasználás nagyjából változatlan maradt az 1995–2019 közötti időszakban. Összességében az energiafogyasztás nem reagál túlzottan a hatékonyság változására.
A Jevons -paradoxon más szektorokban is megfigyelhető. Ilyen például az, amikor a mezőgazdaság vízmegtakarítása az öntözött erületek növelésére ösztönöz (Vivanco et al., 2018). Az is ilyen, amikor a közlekedésben a motorok javuló hatékonyságát a megtett kilométerek számának, és az összes üzemanyag fosgasztásnak a növekedése követi (EEA, 2019b).
1. Ábra. A Jevons-paradoxon az energia fogyasztásban (EU-27, 1995-2019)
A körforgásos gazdaság képezi az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) és az EU új ipari stratégiája (EU new industrial strategy) középpontját, a Jevons-paradoxon pedig kihívást jelenthet a változást elősegítő innovációs folyamatoknak (Zink és Geyer, 2017; Vivanco et al., 2018; Warmington-Lundström és Laurenti, 2020). Például a körkörösség eléréséhez új termelési folyamatokra, új üzleti modellekre és új kultúrákra van szükség (megosztó gazdaság, javító és újrahasználó kultúra).
Az újrahasznosítás, javítás és újrafelhasználás paradox módon az anyagfelhasználás növekedéséhez vezethet, nem pedig csökkenéshez, elsősorban közvetett hatások miatt. Például az okostelefonok esetében Makov és Vivanco (2018) azzal érvel, hogy a teljes anyagfelhasználás növekszik, ha a telefonok hatékonyságának javításából származó megtakarítások új kiadásokat és fogyasztást eredményeznek máshol. A megnövekedett anyagfelhasználást az új és újrahasznosított áruk közötti „tökéletlen helyettesítés” (imperfect substitution) (Makov és Vivanco, 2018) is okozhatja.
A kreativitás és az óvatosság egyensúlya
A technológiai újítások bevezetése az infrastruktúra és a társadalmi gyakorlatok változásai mellett „társadalmi-technikai rendszereket” is képez. Az ilyen rendszerek összetettsége és a környezetükkel való kölcsönhatásuk az innováció kimenetele kiszámíthatatlanságának legfőbb forrása (Wynne, 1992), és az oka annak, hogy az utasít és ellenőriz típusú irányítás olyan nehéz az innováció számára (EEA, 2019a, 2019b). Az innováció kormányzása hasonló a macskák szelidítéséhez („governing innovation is similar to herding cats”). Költözni fognak, de nem feltétlenül oda, ahová szeretnénk. Az innováció összetett és feltörekvő jellege gyakran azt jelenti, hogy mire a technológiák társadalmi és környezeti hatásai nyilvánvalóvá válnak, addigra azok széles körben beágyazódhatnak a társadalmi struktúrákba, ami az „irányítás dilemmájához” vezet (Collingridge, 1980).
Kormányzási szempontból ezek a felismerések rávilágítanak arra, hogy több egymást kiegészítő megközelítést kell alkalmazni a katasztrófák elkerülése érdekében, miközben lehetővé tesszük a kreativitást. Például a jobb előrelátás érdekében meg kell hallgatnunk a hatások szakembereit, a jövőkutatás megközelítéseit (foresight approaches), a hagyományosabb megközelítéseket, mint a kockázatértékelés, a technológia-értékelés, a felelősségteljes kutatás, az innováció és etikai felülvizsgálatok (EEA, 2013, 2020b). Az előrelátás nem szolgálhat bizonyítékokkal a cselekvés alátámasztására, de módot ad a bizonytalanságok jobb megértére, és a cselekvési alternatívák feltárására.
Az elővigyázatosság logikus választ adhat az esetleges károkra, valamint alapot adhat a tudomány-politika-innováció kapcsolatok radikális újragondolásához, ahol a károk lehetősége nagy. Ebben az összefüggésben ahelyett, hogy a szakpolitikát tudományos bizonyítékokkal támasztanák alá („szerezze be a tényeket, majd cselekedjen”); az elővigyázatosság elve kimondja, hogy a szakpolitikát a bizonytalanság összefüggésében kell megfogalmazni („cselekedjen, mert túl káros lehet a tényekre való várakozás”). Például az Európai Bizottság az elővigyázatosság elvét helyezi az új EU vegyi anyagstratégia (EC, 2020a) középpontjába azáltal, hogy olyan innovációs megközelítést fogad el, amelyben minden új vegyi anyagnak és anyagnak jelelmzően biztonságosnak és fenntarthatónak kell lennie, a gyártástól az élettartam végéig (EEA, 2020a; EC, 2020a).
Sokféle innováció támogatása segíthet csökkenteni a bezáródásokat (lock-ins, lásd bővebben https://eionet.kormany.hu/fenntarthatosagba-valo-atmenet-vagy-bezarodas ), lehetővé teszi a tanulást, és növelheti az egyéni innovációkkal szembeni kudarctűrést. A kollektív elkötelezettség az innovációs menetrend kialakításában segíthet az elszámoltathatóság elmozdításában az eredmények elérésétől (ami a bizonyosságtól függ) a rendszerszerű kihívásokkal szemben szükséges jobb alkalmazkodó képesség előmozdítása felé.
Néhány tudós a jobb „demokratikus kormányzás” mellett érvelt a társadalmi-technikai rendszerek jövőbeli vízióinak létrehozásában és finomításában, hogy kiegészítse a tudományos és ipari érdekeket, és hogy csökkentse a technológiai alagút-látás (technological tunnel vision) kockázatát (Felt et al., 2007; Strand et al., 2018).
A rendszerszerű megközelítés (systemic approach, lásd bővebben https://eionet.kormany.hu/integralt-kornyezeti-ertekeles-iea ) alkalmazása és az innovációs folyamatok valós idejű követése az innováció pályájának kiigazításához számos előnnyel járhat (Rip et al., 1995; Strand et al., 2018). Például a szövegkörnyezet keretek alkalmazása (applying a ‘nexus’ framing) elősegítheti a potenciális kockázatok és nem kívánt eredmények előrejelzését - az energia-, az élelmiszer-, a víz-, a környezet-, és más szakterületek közötti lehetséges szinergiák és kompromisszumok azonosításával (EC, 2019b; EEA, 2019b).
Ebben az összefüggésben az EU meghatározta a felelős kutatás és innováció (responsible research and innovation) átfogó elvét az EU Horizont 2020 2013–2020 közötti kutatási programjában; válaszul a nyilvánosság bevonására való megnőtt igényekre, és az innovációs menetrendek és a civil társadalom igényei és aggodalmai közötti közelítési igényekre.
A felelősségteljes kutatás és innováció azt jelenti, hogy „a társadalmi szereplők (kutatók, állampolgárok, döntéshozók, vállalkozások, harmadik szektor szervezetei stb.) a teljes kutatási és innovációs folyamat során együtt dolgoznak - annak érdekében, hogy mind a folyamat, mind annak eredményei jobban összehangolódjanak az értékekkel, a társadalom igényeivel és elvárásaival.” Pontosabban négy dimenzió kulcsfontosságú tényező a felelősségteljes kutatás és innováció gyakorlati megvalósításához: előrelátás (anticipation), reflexivitás (reflexivity), befogadás (inclusion) és érzékenység (responsiveness) (Stilgoe et al., 2013) (lásd 2. Ábra).
2. Ábra. A felelős kutatás ls innováció folyamat-dimenziói
• Előrelátás (anticipation): a lehetőségek, a veszélyek, a környezeti aggodalmak stb. elképzelése és figyelembe vétele
• Reflexivitás (reflexivity): a normákat és értékeket érintő kérdések megogalmazásakor a kutatások kontextusba helyezése
• Befogadás (inclusion): lehetővé teszi az „új hangok” meghallását, amelyek kihívást jelenthetnek a „tudjuk, hogy mi a jó neked” felülről lefelé irányuló megközelítések számára
• Érzékenység (responsiveness): változtatások végrehajtása a tapasztalatok megszerzése és a tudás építésével párhuzamosan, beleértve a nem kívánt következmények kezelését célzó intézkedéseket is
Az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) és a kapcsolódó uniós szakpolitikai keretek támogatják a felelős kutatási és innovációs menetrendet. A fenntarthatóság irányába történő átalakítás, a méltányosság biztosítása és „senkit sem hagyunk hátra” elvei megfelelően minőséginek és szélesnek tűnnek az innováció dinamikus és alkalmazkodó megközelítése szempontjából.
A technológiától az emberekig
Egyenlő figyelmet kell fordítani az innováció társadalmi és technikai aspektusaira (Wittmayer et al., 2020). A technológiai és társadalmi innováció közötti szoros kölcsönhatás nélkül az innovációs menetrendek, valamint a társadalmi (és környezeti) kihívások és aggodalmak közötti összehangolás valószínűleg felületes marad. A fenntarthatóság kihívásai új társadalmi gyakorlatokat, valamint kulturális és intézményi változásokat igényelnek, beleértve az innovációt irányító intézményeket is. Az innováció egyik fajtája, amely a mélyreható változások igényével foglalkozik, a mély innováció (deep innovation). A „mélynek” három dimenziója van (Rommetveit et al., 2013):
1. Először is mélyreható kísérletek (profound attempts) maguknak a nagy kihívásoknak a kezelésére, és nem csak a fogyasztási termékek és szolgáltatások fejlesztésére (amelyek azt állíthatják, hogy valahogy kapcsolódnak a kihívásokhoz).
2. Másodszor, mélyreható újdonságok (profound novelty) a nagy kihívások közötti összefüggésekben.
3. Harmadszor, a társadalom tagjainak mély bevonása (deep involvement) új ötletek és új megoldások kifejlesztésébe, nem passzív fogyasztóként, hanem résztvevő állampolgárként, akik bevonásuk révén új képviseleti formákat építenek ki. A mély részvétel azt jelenti, hogy az állampolgárok és a kormányok felvállalják a nagy kihívásokat a tetteikkel is, és nem csak azzal, hogy mit vásárolnak.
A társadalmi innovációk fontosak a fenntarthatósági átmenethez, mivel gyakran mélyebb és messzebbre ható változások elérését célozzák, beleértve a különböző életmódokat is (EEA, 2019b). Gyakran az a konkrét céljuk, hogy újragondoljanak meglévő gyakorlatokat, kapcsolatokat és struktúrákat. Lehet, hogy a fenntarthatóságba való átmenet különböző vízióihoz és megvalósítási módjaihoz kapcsolódnak, amelyek általában radikálisabbak, mint az üzleti alapú zöldítési törekvések. Így például megkérdőjelezik a hagyományos fogyasztást és támogatják a felhasználói gyakorlatok és életmódok megváltoztatását (EEA, 2019b). Gyakran reagálnak a helyi igényekre, és inkább a társadalmi igazságosságra vagy az alternatív gazdasági indokokra irányulnak, mint például a közösségi tulajdon, az ellátási láncok lerövidítése és az önellátás.
A társadalmi innovációk megjelenésének és terjedésének előmozdítása sok kérdést vet fel:
• Ha az új termékek, szolgáltatások vagy üzleti modellek széles társadalmi célokat mozdítanak elő, fenn tudnak -e maradni a piacgazdaságban – olyan versenytársak között, akik externalizálják a társadalmi és környezeti ártalmakat?
- • Felmerülhetnek-e és elterjedhetnek-e radikálisan újszerű életmódok?
- • Milyen támogatást nyújthatnak a kormányok vagy a közösségek, és ez valyon fenntartható-e?
- • Hogyan lehet fokozni vagy elterjeszteni a társadalmi innovációkat?
- • Hogyan lehet bevonni és képviselni a különböző érdekelt feleket és érdekeket az innovációs folyamatokban?
- • Hogyan segíthetik elő a társadalmak a kívánt társadalmi változást, ha az innovációk hatásai gyakran tisztázatlanok, amíg hosszú távon széles körben el nem terjednek el a társadalomban?
Az ilyen kérdések új elvárásokat képeznek a közpolitikákkal és a tudás-rendszerekkel szemben.
Összegzés: innováció egy fenntartható társadalomért
Európa -szerte az innováció mindenütt jelen van: az üzleti életben, a tudományban és a technológiában, a kormányzati intézményeinkben, a helyi közösségeken és a civil társadalomon belül. Az innováció szükségessége nem kérdéses, sokkal inkább az innováció típusai, azok elterjesztése és az irányításuk, hogy támogassák az Európa fenntarthatósága elérésére irányuló erőfeszítéseket.
A változásról szóló sorozat első része, a „Növekedés gazdasági növekedés nélkül” (Growth without economic growth EEA, 2021) azt tárgyalja, hogyan növekedhetnek az európai társadalmak a környezet és az éghajlat károsítása nélkül. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint:
- • Növekedhet -e gazdaságunk végtelenül?
- • Megvalósítható-e és kívánatos-e az állandó gazdasági növekedés?
- • Hogyan fejlődhet és növekedhet a társadalom minőségben (pl. cél, szolidaritás, empátia), nem pedig mennyiségben (pl. anyagi életszínvonal) – egy igazságosabb módon?
Pansera és Fressoli (2021) javaslata szerint „az innovációnak a növekedésből való kibontása kulcsfontosságú”, és ehhez Európának új innovációs paradigmára van szüksége, amely „a technológia mögé néz, a kulturális és intézményi változások felé tekint, valamint a társadalmi életre és társadalmi rendre”. Elképzelhető-e olyan új innovációs rendszer, amely a gazdasági növekedéstől eltérő célokat követ? Milyen szakpolitikákra, infrastruktúrákra és szervezeti formákra lenne szükség? (lásd Pansera és Fressoli, 2021). Ezekre a kérdésekre kell válaszolni Európának, hogy megtanuljuk, hogyan lehet fenntartható módon boldogulni.
Elismerések
Szerzők:
Strand, R., Kovacic, Z., Funtowicz, S. (European Centre for Governance in Complexity) Benini, L., Jesus, A. (EEA)
Alapötletek, visszajelzések és felülvizsgálat:
Anita Pirc‑Velkavrh (EEA), Jock Martin (EEA), Mike Asquith (EEA), az EEA Eionet hálózata és a FLIS csoport, valamint az EU Environmental Knowledge Community
Referenciák:
• Collingridge, D., 1980,The social control of technology, Pinter, London.
• EC, 2010, Communication from the Commission Europe 2020 A strategy for smart, sustainable and inclusive growth (COM(2010) 2020 final, Brussels, 3.3.2010).
• EC, 2019a, Communication from the Commission to the European Parliament, the European Council, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions The European Green Deal (COM(2019) 640 final, Brussels, 11.12.2019).
• EC, 2019b,Environmental implementation review 2019: A Europe that protects its citizens and enhances their quality of life, European Commission, Brussels.
• EC, 2020a, Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions Chemicals strategy for sustainability. Towards a toxic-free environment (COM(2020) 667 final, Brussels, 14.10.2020).
• EC, 2020b, Communication from the Commission to the European Parliament, the European Council, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions A new industrial strategy for Europe (COM(2020) 102 final, Brussels, 10.3.2020).
• EEA, 2001, Late lessons from early warnings: The precautionary principle 1896-2000, Environmental Issue Report No 22/2001, European Environment Agency, accessed 22 April 2015.
• EEA, 2013, Late lessons from early warnings: Science, precaution, innovation, EEA Report No 1/2013, European Environment Agency, accessed 5 July 2021.
• EEA, 2019a, Sustainability transitions: Policy and practice, EEA Report No 9/2019, European Environment Agency, accessed 7 February 2020.
• EEA, 2019b, The European environment State and outlook 2020: Knowledge for transition to a sustainable Europe, European Environment Agency, accessed 5 July 2021.
• EEA, 2020a, Designing safe and sustainable products requires a new approach for chemicals, EEA Briefing No 29/2020, European Environment Agency, accessed 9 April 2021.
• EEA, 2020b, Drivers of change of relevance for Europes environment and sustainability, EEA Report No 25/2019, European Environment Agency, accessed 8 December 2020.
• EEA, 2021, Growth without economic growth, Briefing No 28/2020, Copenhagen, accessed 18 March 2021.
• EU, 2003, Directive 2003/30/EC of the European Parliament and of the Council of 8 May 2003 on the promotion of the use of biofuels or other renewable fuels for transport (OJ L 123, 17.5.2003, p. 42-46).
• EU, 2015, Directive (EU) 2015/1513 of the European Parliament and of the Council of 9 September 2015 amending Directive 98/70/EC relating to the quality of petrol and diesel fuels and amending Directive 2009/28/EC on the promotion of the use of energy from renewable resources (OJ L 239/1, 15.9.2015, p. 1-29).
• Eurostat, 2021a, Energy efficiency [nrg_ind_eff], accessed 22 May 2021.
• Eurostat, 2021b, Energy intensity of GDP in chain linked volumes (2010) [NRG_IND_EI], accessed 22 May 2021.
• Felt, U., et al., 2007,Taking European knowledge society seriously, Report of the Expert Group on Science and Governance to the Science, Economy and Society Directorate, Publications Office of the European Union, Luxembourg.
• Jevons, W. S., 1866,The coal question: An inquiry concerning the progress of the nation, and the probable exhaustion of our coal-mines, Forgotten Books, London.
• Kovacic, Z., et al., 2020,Report on the quality of the assessment of technical innovations, MAGIC (H2020 689669), European Commission, Brussels.
• Makov, T. and Vivanco, D. F., 2018, Does the circular economy grow the pie? The case of rebound effects from smartphone reuse, Frontiers in Energy Research6, pp. 111.
• Mulgan, G., 2019,Social innovation: How societies find the power to change, Bristol University Press, Bristol, UK.
• Pansera, M. and Fressoli, M., 2021, Innovation without growth: frameworks for understanding technological change in a post-growth era,Organization28(3), pp. 380-404 (DOI: 10.1177/1350508420973631).
• Rip, A., et al., eds., 1995,Managing technology in society: The approach of constructive technology assessment, Thomson Learning, London.
• Rommetveit, K., et al., 2013,What can history teach us about the prospects of a European Research Area?, Publications Office of the European Union, Luxembourg.
• Stilgoe, J., et al., 2013, Developing a framework for responsible innovation, Research Policy42(9), pp. 1568-1580.
• Strand, R., et al., 2018, New narratives for innovation, Journal of Cleaner Production197, pp. 1849-1853.
• Vivanco, D. F., et al., 2018, Roadmap to rebound: how to address rebound effects from resource efficiency policy, Sustainability (Switzerland)10(6), pp. 117.
• Warmington-Lundström, J. and Laurenti, R., 2020, Reviewing circular economy rebound effects: the case of online peer-to-peer boat sharing, Resources, Conservation and Recycling: X5, p. 100028.
• Wilford, S., et al., 2016, Guidelines for responsible research and innovation, Centre for Computing and Social Responsibility, De Montfort University, Leicester, UK, accessed 5 January 2021.
• Wittmayer, J. M., et al., 2020, Beyond instrumentalism: Broadening the understanding of social innovation in socio-technical energy systems, Energy Research & Social Science70, p. 101689.
• Wynne, B., 1992, Uncertainty and environmental learning: reconceiving science and policy in the preventive paradigm., Global Environmental Change2(2), pp. 111127.
• Zink, T. and Geyer, R., 2017, Circular economy rebound, Journal of Industrial Ecology 21(3), pp. 593602.
