A Budapest Business Journal szeptember 16-ai száma széleskörű riportot közölt a magyarországi „Green Business” alakulásáról. Ennek keretében közölték Claudia Patricolo Dr. Nagy István parlamenti államtitkár úrral készült interjúját is. Alább közöljük a cikk magyar fordítását.

A nyolcadik “Környezetet Európának” miniszteri konferenciát a “Zöldebb, Tisztább, Okosabb!” szlogen jegyében rendezték júniusban a grúziai Batumi városában. Három nappal később útjára indult a zöldgazdaságot célzó Batumi Kezdeményezés, amely a fenntartható fejlődést célzó kezdeményezéseket és ötleteket gyűjti csokorba. „Számos együttműködés alakul ezen a téren az országok között az együttműködések megkönnyítésére – magyarázta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Nagy István. Közép-Európa meglepően aktív ebben; az UNEP regionális igazgatója, Jan Dusík szerint “Közép-Kelet Európa ezen régiója a zöldgazdaságba való átmenet vezetőjévé válhat.”

Ahogy a miniszterhelyettes elmondta, Magyarország Batumiban igyekezett a kevesebb figyelmet kapó területekre irányítani a figyelmet. „Magyarországon számos olyan projekt fut, amely a zöldgazdaság témakörébe tartozik; ezek főként a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia-, és a Nemzeti Környezetvédelmi Program témakörébe tartoznak. A Batumi konferencia zárójelentésébe olyan projekteket igyekeztünk adni, amelyek színesebbé teszik a zöldgazdaság palettáját. Azt feltételeztük, hogy az energia szektort és az ipart a társ államok alaposan bemutatják, ezért arra jutottunk, hogy Magyarország mutasson rá jellemző példákat – mondta.

Az egyik ilyen a helyi gazdák, mezőgazdasági termelők szerepének megerősítése, a nemzetközi piacoktól való függésük csökkentése. Ennek természetesen a közlekedésre is hatása van: csökkennek a környezeti terhek, és új munkahelyek is születnek. „Úgynevezett rövid ellátási láncokat különböző módokon létre lehet hozni – mondta Dr. Nagy István a Budapest Business Journal újságírójának. – A cél az, hogy friss magyar gyümölcs és zöldség kerüljön a vásárlókhoz, de a különböző megoldások különböző módokon különböző csoportokat érintenek. Másfelől néhány megoldás már bizonyít. például az országban sok helyen működik úgynevezett termelői piac, ahol friss és egészséges zöldséget és gyümölcsöket vásárolhatunk – közvetlenül a termelőtől.”

Energiahatékonyság

Egy másik terület az épületek energia hatékonyságának fokozása, és megújuló energiaforrásokra alapozott központi fűtési rendszerek kiépítése a mezőgazdasági-, a kormányzati és egyéb szervezetek épületeinek esetében. A cél a nemzetközi energiapiacoktól való függőség csökkentése, a helyi építőipar támogatása és a helyi szakértelem megerősítése.

A vásárlói döntések tekintetében a cél az, hogy a közvéleményt megváltoztassuk – részben a szakpolitikák átvizsgálásával, részben pedig információs kampányokkal. „Az oktatásnak óriási szerepe van a vásárlási szokások alakításában. Ha a fenntarthatóság beépül a tananyagba, annak biztosan lesz hatása a jövő vásárlói döntéseibe – mondta a miniszterhelyettes.

A Batumi Kezdeményezésről szóló magyar beszámoló gyakran utal az oktatási programokra. “Néhány állam vonakodik a zöldgazdaság bevezetésével, mert tartanak a munkanélküliség lehetséges megnövekedésétől” – magyarázta Nagy István. – “Egyfelől ez a magatartás hosszabb távon veszélybe sodorhatja a versenyképességüket. Másfelől a hagyományos ipari szektorok munkaereje átirányítható az új lehetőségek felé – megfelelő oktatással és képzéssel. A zöldgazdaság fejlesztéséhez különleges tudásra és képességekre van szükség, amelyek ma még nem mindig elérhetőek. Ezért az oktatás és a képzés kulcsszerepet kap az átmenetben.”

A zöldgazdaság további területe, amelyet a Magyar kormány nevesített, az ételhulladék mennyiség-csökkentésének lehetséges lépései feltérképezése. Ezt a célt a Fenntartható Fejlődési Célok (2030 Agenda for Sustainable Development)  is nevesítették. “A Batumi Kezdeményezés nagyszerűen utal a Fenntartható Fejlődési Célokra” - mondta Nagy István. – “Mindkét dokumentum az ENSZ közreműködésével született, így az alapgondolatuk azonos, ami egyszerűen a fenntarthatóság. A fenntarthatóság elve egyszerűnek hangzik – úgy elégíteni ki a mai igényeinket, hogy az ne fenyegesse a jövő generációit abban, hogy ők is kielégíthessék igényeiket – de egyáltalán nem egyszerű ezt átvinni a gyakorlatba. A Fenntartható Fejlődési Célok (2030 Agenda for Sustainable Development ) globális és egyetemes célokat fogalmaz meg, míg a Batumi Kezdeményezés a Pán-Európai térség zöldgazdaságára koncentrál.”

További információ:

Making the greener acres greener

Budapest Business Journal September 16. 2016

Claudia Patricolo

With the slogan of „Greener, Cleaner, Smarter!” the eight Environment for Europe ministerial conference took place in June in Batumi, Georgia. Three days later, the Batumi Initiative on the green economy was launched, which aims to collect ideas and efforts to encourage sustainable development. “Several partnerships are formulated between countries to enhance cooperation in this field”, commented Hungary’s deputy minister of agriculture István Nagy. “Actually, the CEE looks to be surprisingly active. Regional Director of UNEP, Jan Dusík said of this trend: ‘This region of Europe can be a leader on the transition to green economy.”

As Nagy explained, the Hungarian approach to Batumi was to highlight less obvious areas. “Hungary has several ongoing projects in the field of green economy, embraced by the National Framework Strategy on Sustainable Development, by the National Environmental Plan and other key documents. The final report of the Batumi conference was aimed to show some of the most colourful examples to call general attention to the green economy. We expected that the energy sector and industry would be much represented by other states, and came to the conclusion that Hungary should show some of its typical issues” he said.

One such is the goal to strengthen the role of local farmers, decreasing their dependence on international markets. This action will also have an impact on transportation, minimizing environmental loads and creating new jobs. “A short supply chain project can be implemented in different ways,” Nagy told the Budapest Business Journal. “The aim is always to offer fresh Hungarian fruits and vegetables to customers, but different methods involve different stakeholders groups in different ways. On the other hand, some solutions are already in service, for example finding so called farmer’s markets all around the country, with fresh and healthy vegetables and fruits, directly from the producers.”

Energy Efficiency

A second area concerns the development of energy-efficiency buildings in the agricultural, governmental and NGO sectors, and making new district-heating units based on renewable energy. The goal here is to decrease dependency on the international energy market, support the local building sector, and develop local expertise.

When it comes to access services, the purpose is to change public opinion, through the review of some policies and the reinforcement of information campaigns. “Education can have an immense effect on customer’s habits. A curriculum on sustainability will surely have an effect on future consumption”, Nagy said.

The Hungarian report on Batumi Initiative often refers to educational programs. “Some states are hesitating about the green economy because they are afraid of its possible effects on unemployment”, explained Nagy. “On one hand, this habit can limit competitiveness in the longer term. On the other hand, the workforce in the traditional industrial sectors can be shifted towards new possibilities by proper education and training. Development of the green economy requires special knowledge and skills that are not always available now. So educational programs and training have key role in the transition.”

Another idea being looked at by the Hungarian government is dedicated to mapping the required measures to decrease food waste, as set out in the 2030 Agenda for Sustainable Development. “The Batumi Initiative greatly overlaps the goals of the 2030 Agenda for Sustainable Development”, commented Nagy. “Both documents were elaborated by the contribution of UN organizations, so their basic approach is the same, and that is simply sustainability. The principle of sustainability sounds simple – answering the needs of the present without compromising the ability of future generations to meet their own needs – but it is not easy to transform it into everyday practice. The 2030 Agenda for Sustainable Development is defined as set of global and universe aims, while the Batumi Initiative focuses on the green economy in the Pan-European region.”