Az EIONET honlap örömmel osztja meg tagjai írását, cikkeit – akkor is, ha azok tartalmával nem, vagy nem teljesen értünk egyet. Ismét dr. Faragó Tibor írását osztjuk meg.
Az ENSZ égisze alatt kibontakozó nemzetközi fejlesztési együttműködés hozzájárult az alapvető szociális és környezeti problémák enyhítéséhez is. A 2015-ben elfogadott ENSZ-program tovább erősítette ennek az együttműködésnek a jelentőségét a fenntarthatósági célok eléréséhez.
A fejlett országok a kezdetektől fogva támogatásokkal szándékozták elősegíteni a kevésbé tehetős társadalmak szociális gondjainak enyhítését, mindenekelőtt a mélyszegénység felszámolását. A humanitárius szempontok mellett ez a támogatók érdekeit is szolgálta: szövetségesi hálózatuk erősítését, hozzáférést a fejlődő országok természeti erőforrásaihoz, piacbővítést, a nemzetközi biztonság javítását. A fejlődők elvárták e támogatást, mert az életminőségben mutatkozó nagyfokú lemaradásukért, a globálissá vált környezeti problémákért is elsősorban a fejletteket tették felelőssé. A kétoldalú megállapodások alapján nyújtott segélyek mellett a támogatási eszközök egyéb formái is fontos szerepet kaptak a környezeti egyezmények, az átfogó és a szakirányú világprogramok végrehajtásában. E téren is hangsúlyosabbá vált a társadalmi-gazdasági és környezeti szempontok együttes figyelembevétele a fenntartható fejlődés előmozdításával.
Változó célok és források
Az 1960-as évektől kezdődően merült fel, hogy a harmadik világ országaiban mindenekelőtt a gazdasági fejlődést kell segíteni pénzügyi és technológiai támogatásokkal, s ezáltal nemcsak az életkörülményeket lehet javítani, hanem meg lehet könnyíteni ezeknek az országoknak a bekapcsolódását a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi együttműködésbe. A legfejlettebb országok azt ígérték, hogy évente bruttó nemzeti jövedelmük 0,7%-át fordítják majd e célra. Sorra alakultak meg az OECD-tagországokban a fejlesztési projekteket koordináló állami ügynökségek és létrehozták a támogatási irányelveket kidolgozó testületet (OECD-DAC). De a fejlettek közül csak néhány – például Norvégia és Svédország – tett eleget e vállalásnak.
A gazdasági növekedést „nyugati mintára” előtérbe állító megközelítés a fejlődők többségénél alig segítette elő az elemi szociális problémák megoldását, ráadásul hozzájárult az egyenlőtlenségek erősödéséhez. Mindez együtt járt természeti erőforrásaik gyorsuló ütemű pusztításával (pl. az amazóniai esőerdők irtásával), a környezetszennyezésből is eredő tömeges egészségkárosodással (pl. hulladékégetésből, szennyezett ivóvízhasználatból adódóan). E tapasztalatok és a fejlődők határozottabb fellépésének hatására az együttműködés módja megváltozott. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célok már közvetlenül a legkritikusabbnak tekintett fenntarthatatlan folyamatok enyhítésének finanszírozására irányultak; egyebek mellett arra, hogy az éhezéstől szenvedő, a biztonságos ivóvízhez nem jutó népesség aránya legalább a felére csökkenjen másfél évtizeden belül.
Programok és pénzügyi alapok
A 2000-ben elhatározottak teljesítése annak is volt köszönhető, hogy nagyon korlátozott számú célról volt szó. De emiatt figyelmen kívül maradtak az e problémákat is okozó összefüggések: a népesedési folyamatok, a társadalmi egyenlőtlenségek, a véges erőforrások globális túlhasználata. E felismerésnek is köszönhető, hogy a 2015-ben jóváhagyott, a Fenntartható Fejlődési Célokat magában foglaló ENSZ-program a teljességre való törekvést tükrözi: minden társadalmi, gazdasági, környezeti területre kitér, ambiciózus célszámokat határoz meg és többé-kevésbé tekintettel van a kölcsönhatásokra is. Teljesítéséhez értelemszerűen még nagyobb finanszírozási igény párosul, aminek részleteit nemcsak e program taglalta, hanem egy külön intézkedési terv is.
Az új célok elérését korábban létrehozott szervezetek és alapok sokasága segíti. 1965-től működik az ENSZ Fejlesztési Programja, amely a donoroktól kapott pénzügyi eszközök felhasználásával rengeteg projekteket támogatott. Így a közelmúltban Vietnám Ben Tre tartományát sújtó rendkívüli szárazság miatt bajba jutott sok ezer embernek nyújtottak segítséget az ivóvíz-ellátás finanszírozásával. Az ENSZ Környezeti Programjának 1972. évi létrehozásakor döntés született a globális és regionális együttműködés előmozdításához egy környezeti alap felállításáról. E szervezet európai irodája segítette a 2000. évi tiszai ciánszennyezés következményeinek feltárását is.
Az ózonréteg védelméről szóló megállapodás multilaterális keretéből kaptak támogatást a fejlődők, hogy felhagyjanak az ózonkárosító anyagok használatával. Az éghajlatváltozási keretegyezmény végrehajtásához 2009 után létrehozott Zöld Klíma Alap fogja majd „kiszolgálni” a 2015. évi Párizsi Megállapodást is. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) elemző tevékenységét is egy külön letéti alapból segítik. 1991. évi létrejöttét követően a Globális Környezeti Alap (GEF) lett több világegyezmény pénzügyi mechanizmusa, amely sok országot hozzásegített nemzetközi vállalásainak teljesítéséhez. Többek között a Maldív-szigetek éghajlatváltozással szembeni sérülékenységének mérséklését is célozta néhány GEF-finanszírozású projekt. A GEF támogatásával sikerült az ózonkárosító anyagok helyettesítésére vonatkozó magyar vállalások teljesítése is 1999-re. A példákat hosszasan lehetne sorolni többek között az ENSZ szakosított szervezeteinek – a Fenntartható Fejlődési Célok elérését a maguk területén segítő – olyan programjaira való hivatkozással, mint amilyen az Egészségügyi Világszervezet „Egészséget mindenkinek a 21. században” című programja.
Brexit, US-exit és hatásaik
A 28 tagú EU a legjelentősebb donor, azaz a legnagyobb mértékben járul hozzá a fejlesztési együttműködéshez, beleértve a közvetlenül a kevésbé fejlett országoknak és a nemzetközi szervezeteknek nyújtott támogatásokat. A britek távozásával számottevően csökkenhet e szerep, de e téren akár Nagy-Britannia világpolitikai súlya is. Ráadásul hátra van annak tisztázása, hogy mi lesz a sorsa a közösen tett nemzetközi vállalásoknak, mint amilyen az éghajlatváltozás ügyében a 2020-tól kezdődő időszakra évente biztosítandó támogatás.
A globális problémák megoldásával kapcsolatos együttműködés jövőjére különösen hathat az USA új elnöki adminisztrációjának politikája is. Ennek első jelei: a Párizsi Megállapodásból való kilépési szándékkal együtt a nemzetközi klímaalaphoz és az IPCC pénzügyi alapjához való USA-hozzájárulás tervezett „lenullázása”. De a következő szövetségi költségvetés e sorok írásakor ismert tervezete szerint jelentős mértékű lehet az ENSZ népesedéssel, egészségüggyel, gyermekekkel, fejlesztési és környezeti programokkal, egyezményekkel foglalkozó intézményeinek működéséhez biztosított USA-támogatás csökkentése. Ha a fent említett folyamatok az USA vagy Nagy-Britannia esetében a nagyobb „befelé fordulást” fogják eredményezni, akkor sokkal nehezebb lesz a globális szintűvé vált fenntarthatatlan folyamatok megfékezésére egyetemesen elfogadott egyezmények és programok végrehajtása. Eközben más szereplők (például Kína, Németország, Oroszország) meg éppen a fejlesztési együttműködésre fordított összegek növelése révén is erősítik világpolitikai pozícióikat.
A cikk eredetileg a HVG Fenntartható Fejlődés Plusz című kiadványa (ISSN 2063-1669) 20-22. oldalán jelent meg.
