„Nem valami szabadon választható feladat”

A 72 Tanítvány Mozgalom első nyilvános bemutatkozása keretében „Nem valami szabadon választható feladat - Teremtésvédelmi konferencia természetről, társadalomról, közösségről és felelősségről” címmel szervezett konferenciát. A budapesti Bálna épülete helyszínként jelképesnek is tekinthető: Jónást az Úr elküldte, hogy Ninivét megtérésre hívja, de a próféta feladatát nem akarta vállalni, míg a cet gyomrában el nem gondolkodott küldetéséről és Istennek való elköteleződéséről. Személyes megtérése után már kész volt feladata véghezvitelére. A konferencia szervezői ilyen személyes befelé fordulásra, megtérésre hívták a résztvevőket, segítve és támogatva őket saját Ninivéjük felkeresésére.

Már a meghívás is rendhagyó volt. A konferencia részletes programját, az előadók életrajzát és néhány gondolatébresztő cikket tartalmazó konferencia kiadványt előzetesen megküldték a résztvevőknek, kérvén őket, hogy ha lehet, elektronikus formában olvassák és ne nyomtassák ki. A helyszín megközelítésére a tömegközlekedést, vagy a gyalogos, biciklis módot ajánlották. A bicikliseknek külön találkozójuk is volt Óbudán.

Dabóczi Kálmán (72 Tanítvány Mozgalom, MÉCS Családközösségek) a rendezvényt nem is nevezte konferenciának, inkább egy közös gondolkodás helyszínének, ahol az ökológiai megtérés kapcsán párbeszédet kezdhetünk, megkezdhetjük az együttgondolkodást, a közös cselekvést. A téma a közös otthonunk. Ez nem zöld kérdés. A teremtésvédelem több mint természetvédelem; ebben megjelenik a társadalmi és szociális szféra is.

Dr. Rácz András, helyettes-államtitkár (Földművelésügyi Minisztérium) a Laudato si enciklikára utalással kezdte előadását. Mint mondotta, bár sokan értetlenkedtek, miért avatkozik a pápa a környezeti ügyekbe, ők a tárcánál örültek, hogy a katolikus egyházfő ráirányította a figyelmet erre a problémára. Még konferenciát is szerveztek 2015 őszén az egyház környezeti szerepéről, s ekkor szembesült azzal, hogy a témában az egyházak képviselő között már régóta él az együttműködés. Az enciklika elvitathatatlan érdeme, hogy a teremtésvédelem mára a közbeszéd része lett. A témában fontos a kompelx megközelítésmód, az erkölcsi alapok megléte. Tudnunk kell, hogy mit helyes tennünk, s nem pusztán azt nézni, hogy valami gazdaságilag megtérül-e, vagy jogszabály írja-e elő. Az idősek gondozása, az elesettek felkarolása mellett ilyen ügy a környezet védelme is. Erkölcsi parancs. Ezt az üzenetet az egyház széles rétegekhez tudja eljuttatni.

Mint mondta, a Laudato si egy forrongó, átalakuló időszakban született, mintegy iránymutatásul a világ vezetőinek, hogy baj van, össze kellene fogni közös célok mentén. S az államok vezetői még abban az évben elfogadták a Fenntartható Fejlődési Célokat (SDG) tartalmazó Agenda 2030 dokumentumot. (A beszéd angol nyelven letölthető itt.)

Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek elsőként azt a kérdést járta körül, hogy miért kell védeni környezetünket. Ahogyan János evangéliuma mondja, „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte…”, tehát a világban egyrészt Isten szeretete tükröződik. Másrészt a 115. zsoltár 16. verse szerint Isten rábízta az emberre a Földet, sőt a Teremtés könyve szerint feladatul adta, hogy művelje és őrizze. Mivel az ember Isten képmása, így bölcsen, szeretettel kellene uralkodnia és nem zsarnokoskodnia a természet felett. Az erkölcsi rend kötelezi az embert a teremtett világhoz való viszonyában. A Laudato si szól a gondokról is, említve a technológiát, vagy az éghajlatváltozást, melyből komoly vízkészleti problémák következnek már most is. De a biodiverzitás csökkenése is szerepel a gondok között.

Az élő bolygó önértékén, minden teremtett lény önmagában értékes, hiszen Isten teremtésének, szeretetteli életre hívásának eredménye. Az élő világ több mint természet – hiszen benne van Isten szeretettervében. Az ember szabadsága, tudatossága a feltétele a kötelezettségünknek. Ezek nélkül csak működünk.

Thuróczy György, a Háló alapítója elmondta, hogy már az 1989-ben alapított Háló is teret kívánt biztosítani a kapcsolatok építéséhez, találkozásokhoz. Az ebből kinőtt 72 Tanítvány Mozgalom célja az egyház társadalmi tanításának megjelenítése, népszerűsítése. A három éve indult mozgalomnak már számos tagja és munkacsoportja van, s most a széles nyilvánosság elé is kiléptek ezzel a konferenciával.

Baritz Laura, Domonkos nővér (Sapientia Főiskola, KETEG, 72 Tanítvány Mozgalom) „A teljes rendszerről” igyekezett képet nyújtani a hallgatóságnak. Mint mondotta, minden szakpolitika esetén fontos annak tágabb szemlélése, végső céljának, értelmének, valamint az emberrel való kapcsolatának feltárása, hiszen egy-egy szakterület valódi célját csak így érheti el. Ezt a viszonyrendszert vizsgálja a teológia és a filozófia. Hazánkban a KETEG – melynek elődje az Altern csoport volt - célja, hogy a gazdaságot ilyen viszonyrendszerben vizsgálja meg. Laura nővér az anyagi világ, a környezet és az erkölcs viszonyáról kijelentette, hogy míg napjainkban az elsőt tekintjük alapnak, s erre épül a második, majd esetleg a harmadik, addig utunk csak káoszba fulladhat. Az egész viszonyrendszert meg kellene fordítanunk, az erkölcsi alapra építve a környezetet, majd az anyagi világot. De vajon ez a fajta paradigmaváltás lehetséges-e, és ha igen, miként?

Ennek feltérképezéseként az értékhierarchia rendjének vizsgálatával folytatta előadását, méghozzá a klasszikus görögöknél – nevezetesen Arisztotelésznél – kezdve a vizsgálódást, akinél a test csupán a lélek eszköze volt. A materiális, holt anyag az alapot képezte, melyen felépül a felsőbbrendű értékek sora, legmagasabbként az erkölcs. A végső cél pedig az igazság szemlélete. Weissmahr Béla szerint lényünk belsejében egy objektív értékrend működik, mely megszabja végső döntéseinket. Az erkölcs embervoltunk alapvető, elengedhetetlen része.

Aquinoi Szt. Tamás a javakat három csoportba – hasznos, erkölcsi és gyönyörködtető – sorolja. Az anyagi javak a hasznosak, melyek csupán eszközök. Az erkölcsi javak élveznek prioritást minden felett, míg a gyönyörködtető javak teszik kellemessé, mintegy kiegészítésként az életet. Napjainkban azonban ez utóbbiak váltak céllá. Szent Tamásnál a világrend háromdimenziós. Az első és a második dimenzió a hasznos javakat, azaz az eszközöket (profit, gazdasági és bizonyos szintig a környezeti javak) tartalmazza. Itt érvényesek a piac elvei. A harmadik dimenzió öleli fel a célokat, ahol az erkölcsi javak (közjó, bizalom, igazságosság, szolidaritás, kölcsönösség, mértékletesség, élet, ajándékozás) találhatók. Ebben az értékrendben egy relatív antropocentrizmus érvényesül: az ember felette áll ugyan a környezeti javaknak, de csak azért, hogy gondozza azokat. A környezet kettős jelleggel jelenik meg: a hasznosságuk szempontjából eszköz természetűek (hegy, vasérc, fahasáb) esetében érvényesülhet a piaci elosztás, de az érték természetűek esetében (gyönyörködtető jók – természet csendje, hegy, éghajlat) közösségi kezelés volna szükséges.

Napjaink felfogásában az emberi kapcsolatok terén a másik személy eszközzé degradálódott, míg az erényetikában az én-te kapcsolat, a közösség dominál; a másik jólléte is befolyásolja saját jólétemet. Ezért itt valódi együttműködés, kölcsönösen előnyös helyzet születik meg. A két értékrendet (haszonközpontú és erényetika) összehasonlítva megállapítható, hogy másféle értékrend másféle világrendet hoz létre, tehát jelenlegi világunk megváltozásához egy másféle értékrendre van szükség. A másféle értékrend rendszerének kialakításában pedig az egyén meghatározó szereppel bír, lévén folytonos kölcsönhatásban van a struktúrával. Ha sikerül eljutnunk oda, hogy az erkölcs szabja meg a rendet, akkor sikerül egy fenntartható rendszerre áttérnünk.

Náray-Szabó Gábor (MTA, NFFT, 72 Tanítvány Mozgalom) először arra kereste a választ, hogy mit védjünk. Egyaránt fontos lenne mind az embert a környezeti károktól, mind a környezetet az ember károkozásától megvédeni. Napjainkban azonban a kettő konfliktusa esetén mindig a természet marad alul. Napjainkra a környezetvédelmi erőfeszítések hatására sok területen javulás tapasztalható, de a természeti tőke pusztulása nem állt meg. Ennek okai a területhasználat növekedésében, az anyaghasználat gyarapodásában és a klímaváltozásban kereshetők.

Ha a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia által nevesített természeti tőke erőforrás egyes tényezőit vizsgáljuk hazánkra vonatkozóan, akkor a levegő esetében az ipar visszaszorulásának köszönhetően csökkent a légköri savasodást okozó gázkibocsátás, a közlekedés és a lakossági fűtés miatt azonban magas és növekszik a szálló por mennyisége. Bár a PM10 kapcsán a határérték átlépések csökkentek, fontos lenne a PM2,5 esetén is csökkenést elérni.

A víz kapcsán nagy a hazai kitettség, mivel alvízi ország vagyunk. S bár jelentős vízkészletekkel rendelkezünk, ez mind területileg, mind időbelileg szélsőségesen oszlik meg. Gyakoriak – akár ugyanazon területen is – az aszályok, valamint a belvizek, árvizek. Javult a csatornázottság, ami hat a vízminőségre, csökkent a vízhasználat, de vizeink minősége még mindig gyenge. Ezen a területen javításra van szükség.

Talajaink esetében jelentős az egy főre eső termelésre alkalmas terület, de sajnos csökkenő a hazai termőterület nagysága (savasodás, erózió, szikesedés mellett jelentős a földhasználat rohamos növekedése). Fontos lenne a fenntartható területhasználat megvalósítása. Erdeink esetében jó állapotú, stabil állományról beszélhetünk, a terület 20%-ról 27%-ra történő növelése azonban kívánatos volna.

A biológiai sokféleség terén egyrészt jellemző a sokszínűség (21%-os a Natura területek aránya), azonban a hazai fajok 25%-a veszélyeztetett és az ökológiai szolgáltatások 90%-a már elveszett. Ezen a téren már a jelen helyzet stabilizálása is jónak számítana. Összességében tehát látszik, hogy jó és rossz folyamatok egyaránt láthatók a természeti tőke vonatkozásában (ugyanez figyelhető meg a másik három tőke: a humán, a gazdasági és a társadalmi esetében), egy azonban nem tagadható. A nemzet élni akar, hiszen az utóbbi időben a gyermekvállalási kedv növekedésnek indult. Az emberek még nem vesztették el a jövőbe vetett reményt, még vállalnak, sőt egyre inkább, utódokat. S akkor utódaik érdekében nyilván vigyázni fognak környezetükre is.

Farkas István (MTVSZ) a talajt vesztő természet után az életét vesztő ember témájában mélyedt el. Pesszimista felütéssel kezdett, miszerint kilátástalan a helyzet a változásra. A Laudato Si kibocsátása után a világ vezetői elfogadták a Fenntartható Fejlődési Célokat (SDG) 17 téma köré csoportosítva. E hatalmas feladathalmazt 2030-ra kívánják megvalósítani. De vajon mekkora ennek az esélye? Ha a múlt fényében nézzük, azt látjuk, hogy 45 évvel ezelőtt már látszottak a bajok, ezért is került sor Stockholmban az első környezetvédelmi konferenciára. Számos szerződés, egyezmény született, míg 20 évvel később már a fejlődés ügyeit is belefoglalták a Rióban szervezett konferencia témájába. Még több szerződés, szándék látott napvilágot, de mit értünk el? Nézzük meg a gyakorlatot az ökológiai lábnyom vizsgálatán keresztül.

A világ területét és lakosságát figyelembe véve 1,7 hektár (népszerűbb mértékegységben 2,5 focipályányi terület) produktív terület jut egy főre. Ezen kellene minden, a létfenntartásához szükséges dolgot megtermelnie (élelem, fűtés, ruházat, tárgyak stb.) és az ezek előállítása során keletkezett hulladékot elhelyeznie. Minden ország esetében kiszámítható ez a produktív terület, és összevethető az ökológiai lábnyommal. Az USA esetében a lehetőség és a tényleges ötszörös viszonyban van egymással, Kína esetében kétszeres, és csak az igazán szegények, pl. Tanzánia maradnak kereteken belül.

Hazánk 1,5-2 bolygónyi lábnyommal rendelkezik (2,8 hektár). A világ átlaga is átlépte már lábnyomával a produktív terület nagyságát, méghozzá már 1972-ben, tehát a Stockholmi Konferencia idején. S éppen 1992-ben, a Riói Konferencia évében gyorsult fel igazán a folyamat. Persze országonként eltérő a változás. Kína 20 év alatt ért fel két bolygónyi használatra, míg Németország jó ideje nem nőtt, de így is három bolygónyi lábnyommal élnek a német polgárok.

[Egy kis magyarázatot igényel, miként élhetünk többszörös lábnyommal egy bolygón. Ezt az ökológiai túllövés napja teszi szemléletessé: az év ezen napjáig csak azt éljük fel, amit a bolygó egy év alatt pluszban termelni képes, tehát tőkénk kamatát. Ezen naptól fogva viszont már magát a bolygó alapforrásait, azaz a tőkét fogyasztjuk. S minél kisebb lesz a tőke, természetesen annál kisebb lesz évről évre a kamat. Ezért az ökológiai túllövés napja minden évben egy kicsit előrébb csúszik. Idén augusztus 2-a volt. – szerk.]

Mindezek a tények azt mutatják, hogy hiába a jó környezetpolitika, ha a gyakorlat bizony elmarad mögötte. A világ – legalábbis egyes részein – tisztább lett, de nem fenntartható. Az árral szemben nagyon nehéz haladni.

Erre jó példa a hazai kiskereskedelem fejlesztésére irányuló kormányzati erőfeszítések sora (plázastop, dohánytermékek forgalmazásának korlátozása, vasárnapi zárvatartás stb.), melyek megállították a modern kiskereskedelem előretörését a hagyományossal szemben, de visszafordítani nem tudták a trendet. Jelen szakpolitikáink nem elegendőek a fenntarthatóság biztosítására.

Hol van hát a hiba, minek kellene változnia? A rendszerszabályoknak! A problémákat újratermelő hibás társadalmi mechanizmusok a kamatos pénzrendszer, a korlátozott felelősség, a természeti erőforrások korlátainak figyelmen kívül hagyása, a centralizált társadalom és gazdaság, a természeti erőforrások magántulajdonlása, és a szabadkereskedelmi egyezmények.

További problémát jelent gondolkodási paradigmánk is: a tudásba (Biblia tudás fája története) és a technológiába (görögök Prométeusz története), tehát az emberi elme korlátlanságába vetett hitünk. A tudás és a technológia Isten és az erkölcs nélküli használata megkeseríti az életünket, ahogyan azt saját bőrünkön tapasztalhatjuk is. Bár nem gondoljuk, a legnagyobb veszélyt az emberiségre a tiszta, olcsó és korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló energia jelentené. Mert akkor semmi nem állná útját annak, hogy mindent felfaljunk, lebetonozzunk, átalakítsunk. S ha nem az anyagi javakban, akkor vajon hol terem a boldogság? Ha Jézust kérdezzük, akkor a Hegyi beszédben világosan elénk tárta az utat:

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”.

Hetesi Zsolt NKE FFK) az ember és világ viszonyát vizsgálta, elsőként az éghajlatváltozás kérdéskörére pillantva. Az adatokat áttekintve látszik, hogy a légkör üvegházhatású gáz tartalma és a globális átlaghőmérséklet emelkedése szoros összefüggést mutat.A melegedés hatására a sarki jég csökkeni kezd, s ez instabilabbá teszi a mérsékelt öv éghajlatát. A sarki tengervíz melegedése révén pedig a tenger mélyéről a légkörbe kerülhet nagy mennyiségű metánhidrogén, mely 17-szer erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid. Kiszabadulása megszalaszthatja az éghajlatváltozást.

A Föld hosszú távon, kiegyensúlyozottan kb. 280 millió tonna szárazföldi gerincest bír eltartani. Ezzel szemben jelenleg 1840 millió tonna a szárazföldi gerincesek össztömege, melynek 4/5-e ember és háziállat.

A Millennium Ecosystem Assessment vizsgálata szerint 1990-ig az egyes élőhelytípusokban a pusztulás általában meghaladta az 50%-ot, kivételt – eddig – csak a trópusi esőerdők jelentettek, de a degradáció mértéke itt is jelentős. Az ember jelentősen átalakítja a tájat, aminek mélyreható következményei lesznek. A régi tájszerkezet mozaikos volt, mindent ott használt a lakosság, ahol az jellemző, lehetséges volt. Az új gazdálkodási rendszer drasztikusan rontotta a talaj állapotát. Hazánkban a talaj humusztartalma 150 év alatt egyötödére (2-3%-ra) csökkent.

Mindezek a tények azt mutatják, hogy rosszul gazdálkodunk a ránk bízott világgal. Márpedig, ha szembe megyünk a Teremtő akaratával, akkor nincs helyünk a Földön. Csak az maradhat életben, aki nem imád más isteneket (templomaink a plázák és banknegyedek lettek) és megfelel az „őriz és véd” feladatának. Egyetlen lehetőségünk tehát az erkölcsi megújulás. Az ember nem tud létezni sem természet, sem belső erkölcsi iránytű nélkül.

Puchard Zoltán (72 Tanítvány Mozgalom, Háló Egyesület) arra emlékezett, hogy 3 éve tulajdonképpen bíboros úr kérésére alakult a Háló Egyesületből a 72 Tanítvány Mérnökkör, mely kéthavonta nagyobb, havonta szűkebb körben találkozik, és arra keresi a választ, hogy mit jelent keresztény mérnöknek lenni. Vajon a technológiai fejlődéstől félni kell? Hiszen igaz, hogy rejt veszélyeket, de ugyanakkor lehetőségeket is. Ha megnézzük a Világ helyzete 1972-es jelentését [A növekedés határai – a Római Klub jelentése 1972-ben], azt látjuk, hogy sajnos a 45 éve jelzett trendeket követjük és borzalmas világ vár ránk, ha nem teszünk valamit.

El kell gondolkodnunk saját életmódunkon. Vajon tényleg mindenhez jogunk van? A közlekedés módját igyekezzünk minél környezettudatosabbnak választani. Az építésben törekedni lehet a minél nagyobb arányú visszanyert anyaghasználatra, elérve akár 100%-ot is. Mekkora építéseink szén-dioxid lábnyoma? Például az útépítésé lehetne tizede a jelenleginek, hiszen már megvan a szükséges technológia. A technológiákat környezettudatosan kellene tervezni – létezik pl. suttogó aszfalt, ami csillapítja a zajterhelést, mégsem ezt használják. Már a tervezésnél a teljes életciklust kellene figyelembe venni, hogy a végén visszanyerhetőek maradjanak az anyagok.

Berndt Mihály (Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, Fokoláre-EcoOne) arra kereste a választ, hogy mit tehet a mérnök. Egy adott tervezés esetben kiket kell érintettnek tekinteni? Van lehetőség közösségi tervezésre, ahogyan azt pécsi „Stradivari” Központ tervezése mutatta, de a gyakorlatban ritkán érvényesül. A tervezés során a résztvevőknek fizikailag is kapcsolatban kellene lenniük egymással és a hellyel. Személyes egyeztetések, párbeszéd kell; ez a „sound walking” munkafolyamat. Ebben a helyi lakosság részvételének kiemelt szerepe kell, hogy legyen. A hazai jogszabályok ennek lehetőségét biztosítják, a gyakorlatban azonban legtöbbször nem érvényesül.

Barna Zsolt (72 Tanítvány Mozgalom) szerint az idők kezdetétől 2003-ig annyi adat keletkezett, mint 2013-ban naponta. Ez a fejlődés segítheti az emberi kapcsolatokat, az erőforrások hatékonyabb felhasználását, de az értékek közötti választást nem.

Buday-Malik Adrienn (ÉMI, lelkészfeleség) azt hangsúlyozta, hogy újra kell építeni a kapcsolatokat. A tavaly született lundi nyilatkozat segíti a közeledést az evangélikusok és katolikusok között. Az élhető, fenntartható város jellemzői közt szerepelnek a helyi kisközösségek, a megfelelő táplálkozás, a közlekedés mikéntje, a gyermekeinknek nyújtott minta, a munkánk minősége és értékrendje is. 2019-re egy fenntartható mintaprojekt készül el a remények szerint Arnóton – egy tudományos és látogatóközpont, fosszilis energiától mentes közösségi otthon. Döntéseinkhez megvannak a szabályok, megvannak a módszerek és van felelősségünk is. A tudomány támogathat, de a gyakorlati érvényesítés mindig igényli a személyes felelősségvállalást.

Puchard Zoltán arra kereste a választ, hogy akkor tehát mérnökökként, építészekként mit is tegyünk?

• Gondolkodjunk és tervezzünk teljes életciklusokban!
• Preferáljuk az anyagok újrahasználatát és újrahasznosítását!
• Válasszunk energiahatékony és kisebb emissziójú építési technológiákat!
• A környezetünket érintő fejlesztések során alkotó félként vonjuk be a helyi lakosságot! Nagyobb távlatban pedig gondoljunk arra, hogy aki épít, az éppé tesz – s közben feladatunk az is, hogy gyönyörködtessük Istent! Az építész a közösséget is szolgálja, közösséget is épít [vagy rombol] munkáján keresztül. Állítsuk magunkat Isten céljainak szolgálatába! Ajándékozzuk magunkat, hiszen a személyünkre van szükség! Ehhez kell az ökológiai megtérés.

Fóris Ferenc (KETEG, 72 Tanítvány Mozgalom) egy kicsit a számokat járta körül. Általánosságban a GDP-t használják mindenütt a gazdaság fejlettségének mérésére. De vajon tényleg alkalmas-e erre? Ennek alapján hazánk az országok rangsorában a felső 25-30%-ban található. Ha a szociális mutatókat vizsgáljuk, jelesül a javak elosztásának mikéntjét (jövedelmi szegénység 14,5%) és a szegénység kockázatát (26,3%), még mindig tűrhető értéket mutatunk a világ országainak sorában. És ne feledjük, hogy hazánkban a feketegazdaság 20% felett van! Ennek értéke semmilyen számításban nem jelenik meg. Ezután nézzünk annak mélyére, hogy mi van életünk célkeresztjében? A gazdasági siker vagy a közjó?

A közjó jelentős része nem mérhető a GDP-vel. Ehhez más mérés kell. De mit is mérjünk tulajdonképpen?

Kevesen tudják, hogy létezik egy jól kimunkált, komplex mutató, az úgynevezett boldogságindex. Ez a szubjektív kérdésen túl vizsgálja a várható élettartamot és az ökológiai lábnyomot. Ebben a rangsorban hazánk már nem teljesít olyan jól: 140 országból már csak a 69., amit leginkább a megélt jóllét, tehát a szubjektív rész ront le, mert életkilátásaink, ökológiai lábnyomunk alapján az első egyharmadba tartozunk. Tehát gazdasági és egyéb mutatóink ellenére a szubjektív ítéletünk nem pozitív saját helyzetünkről. Ellenpéldaként pedig ott vannak a dél-amerikai országok, melyek közül öt a boldogságindex rangsorában ott szerepel az első hét ország között, miközben gazdasági mutatóik jelentősen rosszabbak a magyarnál.

Mit tehetünk? Az áttörés lehetősége bennünk van. Az eredményességet olyasmihez kellene kötni, ami a keresztény értékrendben fontos. Ismert az út. A helyi kultúrán át vezet.

Kükedi Zsolt tanácsadó, helyi gazdaságfejlesztő (Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a Kisközösségi Program és a Falufejlesztési Társaság) elmondta, hogy a Laudato si a gazdaságról is szól. A környezetvédelmi mozgalmaknak van teendőjük bőven. A világ, köztük a hívek is, érdektelenek, beletörődnek a problémákba, vagy vakon hisznek a technika mindenhatóságában. Új egyetemes szolidaritásra volna szükség, hiszen a károk helyreállításában mindenkire szükség van saját képességein keresztül. Új párbeszédre van szükség bolygónk érdekében. Sok hitből fakadó megoldás létezik már ebben a megközelítésben, számos megoldás van már helyi alkalmazásra (Vedd együtt, Naphimnusz Egyesület stb.) A környezetvédő mozgalom is jó munkát végez, a teremtésvédelem ehhez még a lelki-szociális tényezőt is hozzáteszi. Célja az emberközpontú átalakítás.

Jávor András (72 Tanítvány Mozgalom) az egészség három tényezője (testi, lelki, szociális) közül az elsőre fókuszált előadásában. Mint mondotta, jelenleg a világ szubkultúrának tekinti a vallást. Az egyház a létezés kapcsán nem csak a MIÉRT kérdést teszi fel, de a HOGYAN-t is. Egy keresztény nem feledheti, hogy teste-lelke Isten megnyilatkozása. Isten jele vagyunk a világban. Mi vajon az ember? Természeti lények vagyunk, de ha uralmat tudunk szerezni testünk felett, azzal a teremtés védelmét is segíteni tudjuk. A megismerés folyamán alany és tárgy is vagyunk. Isten párbeszédet folytat velünk, és szeretete tart életben bennünket. A megismerés fontos emberi tulajdonság, de vajon megismerhető-e valójában az ember? Elég, ha csak arra gondolunk, hogy agyunkban 1012 idegsejt van, és egy sejt 50 ezer kapcsolattal rendelkezik. Ez olyan mennyiségű kapcsolat, ami felfoghatatlan. Titok tehát igazából az ember.

A természet Isten ajándéka. A környezetszennyezés magunknak is árt, károsítja az egészséget. A világ emellett elmagányosodott, mely kihat a testi-lelki egészségre. A legkiszolgáltatottabbak a világ környezeti problémáira a legszegényebbek. Náluk több a betegség és rövidebb a várható élettartam. De vajon a világ problémáiban tényleg a túlnépesedés az első és legfontosabb ok? A Laudatosi’ szerint ez a nagyfogyasztók, a fogyasztást fenntartók érve. De ha a számok mögé nézünk, látjuk, hogy a megtermelt élelem harmada felhasználás nélkül elvész. Ez pedig olyan, mintha ezt a szegények asztaláról lopnánk el.

Mindannyian társas lények vagyunk, Isten ajándékai. Lényünk lényege, hogy szeretve vagyunk. Isten mindannyiunkat önmagunkért szeret és tart a létezésben. Az ember azonban elfordult teremtőjétől. A modern embert nem nevelik felelősségre. A tudomány növekedéséhez nem nőttünk fel lélekben. A technokrata paradigma hozza magával a korlát nélküli életet.

A megtéréssel új ember születik.

Az iskolai végzettség arányosságot mutat az egészségtelen életmóddal. Szükség volna méltányos betegellátásra. De mi magunk is felelősek vagyunk a helyzetért, amikor hozzájárulunk, hogy a rendszerben korrupció működhet és sok esetben az adó, mely fedezet lehetne, nem kerül befizetésre. Gondoljunk erre, mikor nem kérünk számlát. Fontos lenne, hogy a tudomány eszközei szolgálják az embert, javulását Isten munkatársaként. Az ember az Isten, mint művész alkotása. Ha beteg lesz, az egészségügynek alázattal kell helyreállítania.

Román Zsuzsa (Fokoláre-EcoOne) arról beszélt, hogy a Laudato si’ szerint életmódváltásra van szükség. Meg kell változni a gondolkodásunknak. Szükség van nevelésre és önnevelésre. És a Laudato si’ szerint fontos a hála, a világ ajándéknak tekintése, a szép értékelése, a másokkal való közösség, a mértéktartás és az egyszerűség. Fontos tudatában lennünk, hogy a kevesebb több.

A vásárlásunk egyben erkölcsi cselekedet is. Ha lemondásként éljük meg, az nem visz előre. De tekinthetünk rá úgy is, mint ajándékozásra.

Az adás örömet okoz.

Erre épít a Fokoláre az adás kultúrájával. Az ajándékozással Isten példáját követjük. Adjunk ingyenesen, bőkezűen! A FokoláreEcoone munkacsoportja 2013 óta működik hazánkban is. A szeretet dobókocka mintájára megszületett és hazánkban is elérhető az ökológiai dobókocka, ami a környezeti nevelés során kiválóan alkalmazható és a Laudato si’ enciklika üzeneteinek népszerűsítését célozza.

Vecsei Miklós (Magyar Máltai Szeretetszolgálat) kiemelte, hogy úgy bánunk a szegényekkel, amint Földanyával is bánunk. A „hajléktalan Jézus” szobrát szerették volna Budapest valamely részén felállítani, de mivel minden kerület húzódozott tőle, így a szobor egyelőre vándorútra indult. Tapasztalata szerint nagyon népszerű a gyerekek körében, akiknek még nincsenek előítéleteik.

A felnőtteket viszont sajnos ez sem hozza közel a valósághoz. Az igazi hajléktalanokat kerüljük. Pedig az az ember is titok, csoda. Vecsei arra kérte a hallgatóságot, hogy ha legközelebb hajléktalant látnak, tegyék fel maguknak a kérdést: Te vagy az, Uram? Ha ezt a kérdést fel tudjuk tenni őszinte szívvel, akkor adakozhatunk is. Ha nem, akkor inkább ne is adjunk. Saját hosszú tapasztalatából óva intett attól, hogy egy hajléktalant haza akarjunk vinni, így próbálva segíteni neki. Nem fog menni. De igenis odamehetünk és megkérdezhetjük a nevét, hogy legközelebb a nevén szólíthassuk. Ez egy hajléktalan ember számára hatalmas ajándék, ha valaki a nevén szólítja. Csodát tehet. El kell határoznunk, hogy mi magunk is vállaljuk saját utunkat saját Ninivénk felé. Elindulunk oda, ahová Isten küld. Fel akarom-e ismerni Jézust a szenvedőben, hajléktalanban, nincstelenben? Ne ijedjek meg, ha elsőre nem megy. De legalább tegyem fel a kérdést: Te vagy az, Uram?

Dávid Bea (SE Mentálhigiéné Intézet, 72 Tanítvány Mozgalom) szerint tudnunk kell, hogy ami körülöttünk van, az hat ránk is, és a gyermekeinkre is. Nem elég már csupán a példánk arra, hogy a gyermek másképp viselkedjen, mint a világ. Beszélni is kell róla! Ha a hazai trendeket nézzük, az látszik, hogy nem pusztán a teljes termékenységi ráta csökken, de egyre kevesebb a szülőképes nő, és azok is egyre később vállalnak gyermeket. S vajon kikről is beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy „mi, keresztények”? A megszólítható lakosság 20%, az egyházian vallásos 10%. Ezek a számok a 15 és 29 éves korosztályban – tehát a gyermekeinknél – csupán 7,3 és 4,9%. Tehát egy generáció alatt felére csökkent. A templomba járás aránya azon rétegben is esik, amely vallásos nevelésben részesült. De a párkapcsolati helyzetek alapján sincs sok különbség hívő és nem hívő között. Magas azok aránya, akik partner nélkül, egyedül élnek. Hol van a társ? Hol lehet vajon megtalálni? Mert ha nem lesz meg, nem lesz népességnövekedés.

A keresztények gyermekvállalását nehezíti, hogy a társadalom átlagánál jelentősebben várják el – vagy környezetünk – a négy feltétel együttes teljesülését: biztos anyagiak, lakás, tanulmányok és munkahely. Emellett már a keresztények körében is a tervezett gyerekszám 2 alá esett. A megszületett pedig mindig alatta marad a tervezettnek. Mivel a családokban már ilyen problémák jelentkeznek, fontos volna, hogy legalább a kisközösségek segítsék a családokat a nevelés munkájában.

Hortobágyiné Nagy Ágnes (Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület) elmondta, hogy a családok nevelési munkájának segítésére hozták létre a Boldogabb Családokért Programot (Családi Életre Nevelés Program). Több iskolában oktatnak a családi életről, mind a 12 évfolyamon. Az iskolák és a diákok örültek a kezdeményezésnek, de a szülők támogatása is elengedhetetlen. Az órák felölelik a gyerekek értékességtudatának erősítését, a szeretetnyelvek megismertetését, a szerelem kérdéskörét, de a természetes fogamzásszabályozást is (Ciklus Show).

A NAT-ba bekerült a családi életre nevelés, melyet Kopp Máriával dolgoztak ki. De a legfontosabb, hogy gyermekeink elé vonzó családi életet éljünk!

Vizy Zsuzsanna (Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány) elmondta, hogy szervezetük a párok és családok problémáival foglalkozik. A fiatalokon egyre inkább érezhető egy kapunyitási pánik, méghozzá komoly szorongások formájában. A középkorúak (40-45 évesek) esetében pedig kiürült kapcsolatok, elmagányosodás, érdektelenség tapasztalható. Sem a fiatalok, sem a középkorúak nem tudnak mit kezdeni konfliktusaikkal, problémáikkal, szorongásaikkal. Egyre inkább jelen van a társadalomban a lelki és érzelmi éretlenség, tudatlanság. Az érés egy időigényes folyamat, de az információs társadalom egyre gyorsuló korában élünk, ahol semmire sincs idő. Ez a kapcsolatok elvesztéséhez vezet. A keresztény családok sincsenek jobb helyzetben, csak ha jó közösség veszi őket körül, akkor talán kicsit könnyebb. A spiritualitásnak nagy szerepe lehetne, mivel az általa biztosított töltekezés, csendesedés utat, segítséget jelenthet. A Caritas inVeritate szavaival élve: Öleld magadhoz a valóságot, akkor is ha nehéz!

Victor András (Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, MRE Ökogyülekezeti Tanács) azzal kezdte előadását, hogy a teremtésvédelem és a fenntartható életmódra nevelés hasonló témával dolgozik. A fenntartható életmódra nevelés keretében nem tudást adnak át, hanem kompetenciákat fejlesztenek. Ebbe beletartoznak az ismeretek mellett a készségek (működési képesség) és az értékrendszer (pozitív attitűd) is.

Az ismeret környezeti kérdések kapcsán tények, adatok, összefüggések körét jelenti, melyek átadásában jól teljesítünk, mégis jelentős a környezettudatlanság. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon az ismeret elvezet-e az életmódhoz? A válasz egyértelműen NEM. Tehát nem az ismerethiány a kulcsprobléma.

Ha áttérünk a képességek vizsgálatára, azt látjuk, hogy ez felöleli a készségek, ügyesség, rutin terén a manuális képességeket, ahol szintén jól teljesítünk. A gondolkodás terén a látásmód, paradigmák rendszerében azonban problémákat fedezhetünk fel. Mi a megoldás? Merre kell indulni? Az önértékelés terén szükséges volna reflexióra, önkritikára, korrekció képességre. Egyszerűbben fogalmazva, be kellene tudnunk vallani, ha felismerjük, hogy eddig valamit rosszul gondoltunk, tettünk. Persze ez nagyon nehéz. Mintha évtizedeket kellene szemétbe dobni. Nem is nagyon szeretjük megtenni. A következő a komplexitás, azaz az összefüggések területe. A rendszerszemlélet, a hálózatokban gondolkodás, az ökológiai látásmód segítheti, hogy a világról komplex módon tanuljunk. Sajnos jelenleg tantárgyközpontú tanulás folyik. A harmadik tényező a komplementaritás, annak beismerése és felismerése, hogy a világ nem fehér és fekete. Ne egyszerűsítsük le! El kellene fogadnunk a párhuzamos igazságokat! Ez segítene megismerni a világot a maga bonyolultságában. No, ez a fajta gondolkodási képesség jelenleg nagyon gyenge és ez maga a kulcsprobléma.

Ha az ismeretek és a készségek után az értékrendszert is megvizsgáljuk, szomorú képet kapunk. Az anyagi világ fontosabb, mint a lelki, a legyőzést választjuk a megegyezés helyett, erőszakhoz folyamodunk szelídség helyett, rekordokat döntögetünk a kicsi szép elve helyett és még többet akarunk az elég világa helyett. Igényeink és vágyaink hajtanak, bőven túllépve szükségleteinket.

Kodácsy-Simon Eszter (Evangélikus Hittudományi Egyetem) arról beszélt, hogy nagyon fontos szokásaink megváltoztatása. A környezeti nevelés csak a kognitív oldalt szólítja meg, de ez csak féloldal. Kultúrára, spiritualitásra van szükség technokrata világunkban. A technológia nem oldja meg a problémákat. Tudjuk a veszélyeket, de nem érezzük! A döntések, cselekvések agykérgi szinten is mozognak, de ez lassú folyamat, nem képes gyors reagálásra. Kelnek bennünk érzetek minden pillanatban. Vajon ezekre az oktatás során tudunk-e és miként, meg mit építeni? A nevelésben is a fogyasztói társadalom kifejezéseit használjuk, ugyanazt a szóhasználatot alkalmazzuk! Új, bibliai képek kellenének. Más látás. Reményt kellene mutatni, ami cselekedni tanít! Bizonyosságot adni arról, hogy valaminek értéke van függetlenül attól, hogy hogyan végződik!

Puskásné Túri Ildikó (Kaszap Nagy István Református Általános Iskola, Túrkeve) egy kis település lehetőségeit vázolta az oktatás terén. Ökoiskolából, ráadásul egy örökös ökoiskolából érkezett. Az iskola működésében is érvényesül az öko szemlélet. Igyekeznek a környezetbarát közlekedést népszerűsíteni, helyi termékeket vesznek, erdei iskola programokra viszik a gyerekeket, van hittantáboruk, számos kezdeményezéshez (Teremtés hete, Szeretethíd, Komposztünnep) csatlakoznak és iskolakertet tartanak fenn. Mindezekkel a céljuk, hogy a diákokban érzelmi kapcsolatot alakítsanak ki a teremtett világ felé.

Tóth Gábor (Magyar Kolping Szövetség) a Kolping Iskolákról mesélt, bár a Kolping Szövetségről szinte mindenkinek a Szállodák jutnak eszébe. 14 iskolát tartanak fenn. Mit jelent a gyerekeknek a teremtésvédelem? Ez attól függ, hogy csak tantárgyként találkoznak vele, vagy beépül a mindennapjaikba. Alapélményekhez kell visszanyúlni. Kolping szerint először is jó szakembernek kell lenni. Erre képezik elsősorban a fiatalokat. Hiszen ha van egy jó szakmájuk, képesek lesznek magukat és családjukat is eltartani, s így a teremtett világot is fenntartani. Fontos, hogy szakemberként azt alkossa meg, amire valóban szükség van, ne pazaroljon! Kolping azt is mondja, hogy légy jó családtag. Tehát jó tagja a közösségnek. Ne tedd tönkre a másét! Azt is mondja, hogy légy jó keresztény, azaz higgy a teremtett világban, és add hozzá a részed. Végezetül azt is kéri, hogy légy a társadalom építő tagja! Védd meg a károsodástól! A kolping-szellem felelősségre, szolidaritásra neveli a fiatalokat, hogy ne elvegyenek, hanem hozzátegyenek!

A Laudato si’ 217. pontja szerint „nem valami szabadon választható feladat”-ban megjelenik az erényes élet lényegi része, a környezet iránti felelősség, Isten művének védelme mint a kereszténység küldetése. Egyetért-e vele, illetve mit ért alatta?

Beer Miklós – A szent és a profán ellentéte nem is akkora ellentét. A vallásos élet és a környező világ nem választható el egymástól. A világban minden megszentelt, egyszerűen attól a ténytől, hogy Isten adta.

Gáncs Péter – Jónási helyzetben vagyunk, bent a cet gyomrában. Kellenek a prófétai hangok. Talán Isten a világnak is ad még egy esélyt. Vajon felismerjük-e, hogy miattunk van vihar, mindenféle zavar a teremtett világban? Isten feladatul adta, hogy műveljük és őrizzük. Viccesen mondhatjuk, hogy a paradicsom elvesztése óta „édentitás válság” van. A világot leginkább magunktól kellene őriznünk. Radikális változás, megtérés kell. Olyan belső harc, aminek hatnia kell a környezetre. El kell mondani mindenkinek, hogy hová, kihez kell megtérni. Tudnunk kell, hogy az idő nem megújuló erőforrás – és most már az utolsó időket éljük.

Kodácsy Tamás – Isten jónak teremtette a világot. Magától értetődő feladat tehát, hogy ne tegyük tönkre. Az viszont már nem mindig magától értetődő, hogy mit választunk. Mert, ha valamit választunk, sok más lehetőségről lemondunk. Sokszor ilyen választásokkal segíthetjük a teremtésvédelem ügyét. Ha nem választom, nem ártok, de választásommal támogathatom. Mint pl. ezen a konferencián való részvétellel. Döntéseimben felelősségem van, ami az Istennel való kapcsolatomból táplálkozik, abból a tényből, hogy keresztény vagyok.

Amikor a szószékről, vagy a mindennapokban képviselik ezt a felelősséget, hogyan néznek rájuk a hívek? Arra a tényre mit reagálnak, hogy a teremtett világ iránti felelősségem ugyanolyan rangú, mint az imádság, misére járás stb. Hiszen ez valami nagyon új dolognak tűnik, holott a megtérésből következik.

Beer Miklós – Isten egymásra bízott bennünket. A liturgia, a cselekvés, a szolidaritás egyformán fontos. Nincs sorrend. S mi vajon hogyan osztjuk meg a világot egymással? Hogyan gondoskodunk egymásról? Istenkapcsolatunk egész életünket átfogja, tehát az ima sem lehet hobbi. Ez a legfőbb erőforrásunk.

Gáncs Péter – 8 éve létezik a Teremtés Hete ünnepsorozat. Van hozzá segédfüzet, amit a gyülekezetek feldolgoznak. De a teremtésvédelem ennél bővebb. És nem csupán környezetvédelem! Lent alkotunk, a felelősség viszont felfelé irányul. Sajnos nehezíti a tevékenységet, hogy túlpolitizált országban élünk. Ezért kell hangsúlyozni, hogy ez a tevékenység nem zöld, de persze azért kell az együttműködés a környezetvédelmi civil mozgalmakkal. Persze idő kell, hogy ez az újfajta elvárás átjárja az egyházat. Még magyarázni kell a lelkészek felé is, hogy mi a teendő.

Kodácsy Tamás – Van, aki szerint ez nem lényegi eleme a kereszténységnek. Egyenesen azt gondolják sokan, hogy minek védeni a teremtést? Minél előbb jön a világvége, annál előbb eljön Krisztus! Fontos tudnunk, hogy a művelés nem kizsákmányolást jelent, hanem feladatot. Persze sokakban van közönyösség. A mozgalmista közösségnek pedig rossz felhangja van egyházilag. Túl liberálisnak gondolják. Sokan a zöldet és a vöröset mossák össze. De a teremtés ügyét ki kellene venni a napi pártpolitikából! Vissza kell nyúlni a klasszikusokhoz: Szent Ágostonhoz, Szent Ferenchez, vagy akár Kálvinhoz. S akkor a teremtésvédelem ismét öröm forrása lesz. Isten mindent megadott ahhoz, hogy jól sáfárkodjunk a világgal, hogy örömünk leljük benne.

Mennyire reális az ökológiai megtérést elvárni a hívektől?

Beer Miklós – Ez forradalmi, de mégis ismerős: „ez a nép csak szájával tisztel”. Fontos az Úristen szándéka szerint jelen lenni a világban. Ez maga a megtérés. És ez forradalmi!

Gáncs Péter – A másokhoz való viszony megváltoztatja az embert és környezetét. Jézus megtérést vár! Ebben pedig megváltozik a teremtett világhoz és másokhoz való viszonyunk, kapcsolatunk is. A környezet érzékelni fogja, hogy megváltozik valakinek a viszonya a többiekhez.

Kodácsy Tamás – Assisi Szt. Ferenc nem megkerülhető ebben a témában. Vissza kell mutatnunk a ferences hagyományra. Kortársa volt Szt. Ferencnek Páduai Szent Antal, aki a halakhoz prédikált. Ő ágoston rendi szerzetes volt és 10 év után lett ferences, a velük való találkozás hatására. Mindannyiunknak belülről kell elindulnunk, hogy cselekedni tudjunk. A megtérésnek három szintje van: a személyes felelősség, a szolidaritás és az intézményes szint. E háromból ott kell kezdenünk, ahol tudunk.

Az egyház nyelvére hogyan fordítható le ez a három szint?

Beer Miklós – Gyökössy Bandi bácsi szerint nem csupán egyéni, de kollektív önzés is létezik. Amikor azt mondjuk, hogy a mi családunk, a mi városunk, a mi egyházunk stb. Ez nagyon veszélyes. Viszont azért egymást mégis bátorítanunk kellene valami módon, hogy összekapcsolódjanak a megtérők. A Háló közösség erre jött létre. Hogy tudjuk egymást bátorítani.

Gáncs Péter – A világban kettős kormányzás érvényesül, ahogyan Luther mondta. A világi kormányzás felel a világ dolgaiért. Valamit mindig kitűznek a zászlóra. Az egyháznak speciális felelőssége van. Az evangelizáción keresztül formálja az emberek gondolkodásmódját. Ha a világ nem veszi figyelembe felelősségét, akkor figyelmezteti, aktivizálja a rábízottakat és élteti a reményt.

Kodácsy Tamás – A megtérés lépései között első a vallásos, azaz felismerni, hogy Istené vagyunk. A következő a morális, ami az értékrendet szabja meg. Végül van, hogy megvalósul, van, hogy nem, a gondolkodási megtérés. De nem csak individuális megtérés van, hanem visszatérés az ügyekben, amely a világhoz kötődik. Isten ezt is megváltotta.

A megtérés az egész embert érinti. Itt van a szoros kapu problémája. S akkor miként lehet mégis bátorítani a cselekvésben az embereket?

Beer Miklós – Önzésünk mindig kiütközik. Ennek jele, hogy valaki mindig rosszul jár, valaki kimarad a megosztásból, szolidaritásból. A szeretet egyfajta mérték a saját fogyasztásban úgy, hogy ne sértsük meg vele a másik embert. A Földön 7,5 milliárdan élünk. Ezt a mértéket nem tudjuk felfogni. Azt sem, hogy csak tegnap 9.000 ember halt éhen a Földön. Vagy azt, hogy tavaly egy Magyarországnyi terület sivatagosodott el. Ezek az adatok mind a worldometer oldalon vannak meg. S valahogy minden azt üzeni, hogy szeresd Istent és embertársadat.

Gáncs Péter – Belső sivatagaink miatt terjed a külső sivatag. Vajon egy gyülekezet tud-e oázis lenni? Hiszen evangélikus gyülekezet például hazánk minden településén jelen van. Már a parókia jelenléte is evangelizálhat. Közös faültetés, napkollektor a parókia tetején, egyházi rendezvényeken újrahasználható poharak. S ezek a hatások elérhetik, hogy egy idő után a sivatag újra kizöldül. Ha egy keresztény közösség megtérőkkel van tele, az kisugárzik a környezetére. És a jó is lehet ragályos.

Kodácsy Tamás – A baj akkora, hogy a keresztény felekezeteknek össze kell fogniuk, félretéve minden teológiai vitát. Ha Isten ennyire szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, akkor nincs indokunk, hogy tönkretegyük a világot. Isten szeretete összeköt minket. A szépség és nem a szükségszerűség. A teremtésvédelemben semmi nem felesleges.

Gáncs Péter – Az idei Teremtés Hetének az aranyevangélium volt a mottója („Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte”). Fontos ráébrednünk, hogy ez nem csupán az emberről szól. Ez a teljes teremtett világot átöleli, s így mutat rá helyünkre.

Milyen környezeti hatása volt saját életükben az ökológiai megérésnek?

Beer Miklós – Csapvizet iszom.

Gáncs Péter – Kímélendő az autót gyalog járok, és egymást figyelmeztetjük a felségemmel a környezeti cselekvések terén.

Kodácsy Tamás – Tanulok azért, hogy megfelelően cselekedjek. Természetvédelemben, teológiában megismerni a teremtett világra utalást. Családomban komposztálok, csapvizet iszom és figyelek a közlekedésére.

Navratil Andrea, Junior Prima Primissima díjas népdalénekes, ökológus említette, hogy Gyimesben az öregek egyben kezelik az ökológiát és hagyományőrzést. Élik, csinálják a teremtet világ védelmét, még ha nem is ismerik a fogalmat.

Petró Dalma előadóművész, énekesnő a magas és a mély művészet szépségéről, összetartozásáról beszélt. A zene rendeltetése a belső világ megismertetése és így a kiteljesedés biztosítása. A gyermekek segítenek mások felé nyílni.

Dabóczi Kálmán (72 Tanítvány Mozgalom) a jövőről beszélt. A konferencia fő üzenete is az volt, hogy van remény és jó kereszténynek lenni. Jó együtt lenni egyre tágabb körökben. Jó, hogy különböző felekezetek a reformáció 500. évfordulóján tudnak egymással beszélgetni. Ez egy szép ajándék a reformációnak.