Az „Egypólusúból többpólusú világba” (From a unipolar to a multipolar world) című publikáció szerint a gazdasági hatalom átalakulóban van. Az elmúlt évszázad(ok)ban viszonylag kevés ország, összesen a világ népességének ötöde uralta a világ gazdaságának termelését és fogyasztását...
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség először 2010-ben jelentette meg a globális megatrendeket felmérő kiadványát, amely része volt az ötévente ismétlődő európai szintű környezeti állapot és előretekintés 2010-es jelentésének (SOER 2010). A 2015-ös SOER kiadványra való felkészülésként az EEA most aktualizálja minden korábbi megatrend jelentését, és részletesen elemzi a legfrissebb adatokat. Jelen kiadvány egyike ezen 11 önálló publikációnak, amelyek 2013-1014 folyamán jelennek meg, és amelyek a 2015-ös SOER jelentés globális megatrendekről szóló részének alapját fogják adni.
Az „Egypólusúból többpólusú világba” (From a unipolar to a multipolar world) című publikáció szerint a gazdasági hatalom átalakulóban van. Az elmúlt évszázad(ok)ban viszonylag kevés ország, összesen a világ népességének ötöde uralta a világ gazdaságának termelését és fogyasztását.
Jelenleg egy jelentős eltolódás zajlik, melynek során az ázsiai országok előtérbe kerülnek. A gazdasági és demográfiai előrejelzések szerint a ma még leggazdagabb gazdaságok veszítenek hatásukból, míg más államok és regionális erőcsoportok egyre fontosabbakká válnak – gazdaságilag, politikailag és diplomáciailag. Ahogyan a globális kereskedelem és az egymástól való kölcsönös függés nő, Európának lehetősége nyílik, hogy hasznot húzzon a forrás-hatékony és tudás alapú gazdaságából.
Az eredeti angol nyelvű kiadvány elérhető innen.