Március 19-én tartottak beszélgetést „Az Európai Unió szerepe a fenntartható fejlődés területén - Erőforrás-felhasználás és körforgásos gazdaság” címen. Az alábbiak az ott elhangzottakat foglalják össze – köszönet Hargitai Katalinnak.
Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója nyitotta meg a rendezvényt. Elmondása szerint a fenntarthatóság jogászként egy elképzelést jelent számára, amit a jog tehet alkalmazhatóvá. A feladat a fenntartható társadalom képét gyakorlattá tenni. De az Agenda 2030-ban megfogalmazott fenntarthatósági célok (SDGk) megfoghatósága igencsak problémás, és ezeknek egymás között is lehetnek konfliktusai. A fenntarthatóság mellett a zöld gazdaság fogalmat is szoktuk használni, nagyjából a lényege ugyanaz lenne.
A világban jelentkező gondok mögött valójában erkölcsi válság bújik meg, melyre Ferenc pápa LAUDATO SI című enciklikájában világosan rámutatott.
Az EU 2015-ben alkotta meg a Körforgásos gazdaság stratégiát, melynek célja megőrizni az erőforrásokat és csökkenteni a hulladékot, mindamellett versenyelőnyöket is kovácsolni.
A fenntartható fejlődés értékválasztás nélkül nem lehetséges. Bándi álláspontja szerint az ökológiai értékeket kell alapul venni; ebben a rendszerben nem lehet elsődleges a verseny. Először a hulladékszabályozás készült el, majd a jogi reform program is elindult. Gondot okozhat, ha mindig csak egy-egy elemmel foglalkozunk, és nem rendszerben gondolkodunk.
Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára szerint a népesedési folyamat, a migráció, amivel újabban az EU sokat foglalkozik, valóban kulcskérdés. Nem lehet a kérdést leszűkíteni a környezetvédelemre, mert a természetin kívül még három másik tőke (humán, társadalmi és gazdasági) állapota és helyzete, valamint ezeknek a természeti tőkével való kapcsolata a lényeg. Emberi tevékenységeink és a természeti tőke kapcsolata; az ország területének e kettő közti megosztása, a megosztás aránya kulcskérdés. A területfoglalás ugyanis csökkenti a biodiverzitást, hiszen a természeti tőke elől veszi el a fizikai helyet.
A Science folyóirat 2050-re tízmilliárdos földi lakosságot prognosztizál. Ennyi ember számára az ökoszisztéma szolgáltatások területigénye a meglévő szárazföldek felét teszi ki, tehát a területek felének természeti területnek kellene maradnia. De ha csak hazánkat nézzük, látható, hogy ma ezeken a területeken kukorica, búza terem. Tevékenységünk, létünk hatására a Földön az elmúlt ötven évben felére csökkent a gerincesek száma. Tragikus a helyzet tehát a biodiverzitás terén. Az OECD szerint a két fő hatótényező a mezőgazdaság - élelmiszeripar, valamint az infrastruktúrák létrehozása.
Ha megnézzük az anyaghasználatunk növekedését, drámai emelkedés látszik. Bár a jólét és az anyaghasználat elvált egymástól (relatív szétkapcsolás), ez még nem elég. Magának az anyaghasználatnak is csökkennie kellene (abszolút szétkapcsolás). Az anyaghasználaton belül is változás figyelhető meg: korábban a biomassza adta a fő alapanyagot, most a nem fémes infrastruktúra alapanyagok jelentik az elsődleges anyagáramot. Emellett pedig a fémércek bányászata is növekszik.
a hatékonyság sokszor a környezet ellen hat
Hiába születnek új, jó megoldások, ezek nem csökkentik, hanem növelik az anyaghasználatot. A jelenlegi autók és az új elektromos autók előállításához szükséges anyagok a periódusos rendszerben: az újakhoz többféle alapanyag kell. Ráadásul jó részük úgynevezett ritkaföldfém.
Ezek az új járművek tehát, bár klímavédelmi szempontból, széndioxid takarékosságuk révén jók, anyaghasználati szempontból kifejezetten kedvezőtlenek. A környezetvédelemnek erre oda kell figyelnie: nem válhat „egy-ügyűvé”.
AZ OECD jelzései szerint az anyaghasználat – amennyiben minden marad a régiben – megduplázódik 2060-ig. Erre a gondra pedig megoldásként kevés az EU által propagált újrahasznosítás. Az EU itt a szervezet szerint tévedésben van: az újrahasznosítás kizárólagos alkalmazása nem fogja megoldani a problémát. Ezt a dupla anyaghasználatot a bolygó már nem viseli el.
Jelenleg nyílt anyagciklus van, ami ráadásul folyamatosan bővül. Az egy főre eső fogyasztás kétszeresére nőtt a múlt század eleje óta, maga a népesség emellett négyszeresére duzzadt. Ez az anyaghasználatban nyolcszoros növekedést jelent. A relatív szétkapcsolás révén a GDP ehhez képest 23-szorosára nőtt, azaz fajlagosan kevesebb anyagot használunk. Ez azonban kevés: ténylegesen is kevesebbet kellene használnunk; az abszolút értéknek is csökkennie kellene.
A nyolcszoros anyaghasználat átlaga azonban elfedi az egyes szélsőségeket is. Az építési anyagfelhasználás esetében például 34-szeres volt a növekedés. Ott tehát még relatív szétkapcsolás sincs, (sőt!) ez pedig közgazdaságilag is nonszensz.
Az EU anyagfelhasználása látszólag csökken, de nem szabad elfelejteni, hogy az anyagigényes tevékenységek kiszervezésre kerültek Unión kívülre. Az elfogyasztott termékek termelésének fele EU-n kívül történik. Ez azt jelenti, hogy más országokban jelenik meg az Unióban elfogyasztott termékek ökológiai lábnyoma.
Magyarország esetében azonban még a relatív szétkapcsolás sem történt meg, az anyaghasználat és a GDP együtt mozog. Ez a gazdaság rossz szerkezetéből következik, ami afelé hat, hogy sok erőforrást termeljünk ki. Ez mutatkozik meg abban is, hogy a széndioxid-kibocsátás 2014 óta növekszik (6,8%), méghozzá erőteljesebben, mint a GDP (4%). Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Az életszínvonal megfelezése lehetne racionális döntés, de politikailag kivitelezhetetlen. Olyan módot kell találni, ami azonos életszínvonalat kevesebb anyaghasználattal biztosít. Ennek véghezvitele a körforgásos gazdaság feladata.
A termelési és fogyasztási mechanizmusokban az anyagérték felét nem használjuk fel. A négy fő veszteségi terület a következő: alacsony termelési hatékonyság (pl. kevés érc sok meddővel); rövid élettartam; a termék nem vagy ritka használata; újrahasznosítás hiánya. Látható tehát, hogy utóbbi csak kis része a problémának, megoldása nem egyenlő a körforgásos gazdaság megvalósításával.
A kihasználtság sok esetben jóval jelentősebb probléma. Nézzük például a közlekedést. Egy átlagos autó 2 tonnás. Az időbeli kihasználtsága alacsony: 92%-ban áll a parkolóhelyen. A maradékból 5%-ot gurul hasznosan, 1%-nyit dugóban áll, 1,6%-nyit pedig parkolót keres. De a benzin energiájának 86%-a sem éri el a kerekeket több probléma miatt. Hasonló a kép a terület hatékonyságban: a városok közterületének felét áldozzuk autóutakra, parkolókra, javító műhelyekre, autópályákra, autós csomópontokra.
A körforgás gazdaságban három fontos terület van: a megelőzés, a hasznosítás, valamint a környezeti hatások és az anyaghasználat csökkentése.
A fenntarthatóság értékek kérdése. Öt területen nyílnak megoldási lehetőségek. A fogyasztó szintjén fejben dől el, hogy mennyit és mit fogyaszt. A termelő szintjén az anyagszükséglet és a melléktermékek kérdése vizsgálható. A termékek kihasználtsága is növelhető megosztásos, vagy szolgáltató gazdaság kiépülése révén. Itt a gyártó érdekeltté válik a minőség és az élettartam növelésében (bár az ebben születő megoldások sem feltétlen mindig jók környezetileg). Ettől függetlenül gazdasági ösztönzők kellenek az ilyen irányú elmozduláshoz. Az utolsó kérdés, hogy milyen környezeti hatásokkal jár az anyaghasználat.
Az OECD becslése szerint világszinten a két legrosszabb anyagintenzitású ágazat az építőipar és az élelmiszeripar; és ez a jövőben is így marad. Ráadásul ez a két ágazat, mely a hozzáadott értéke terén sem teljesít jól.
A körforgásos gazdaság nem foglalkozik a gazdasági ösztönzők kérdésével. Ez az adottnak tekintett játékszabály halmaz a modern piacgazdaság intézményrendszeréhez kapcsolódik. Kialakulása azon feltételezéshez, régebben realitáshoz kapcsolódik, hogy a természeti erőforrások mennyisége végtelen és szinte ingyenes a használatuk, ami nem ösztönzött takarékosságra. (A nyersanyagár a 20. században kifejezetten csökkent!)
Voltak peresze régen is civilizáció összeomlások bizonyos erőforrások túlhasználata miatt, de ezek lokális jelenségek voltak. Most globális szintre lépett a folyamat. A természeti tőke fogyásának vannak szembeötlő hatásai, melyek immár az ember a fennmaradási lehetőségét, létezésének feltételeit fenyegeti.
A kormányzatok nemzeti jövedelem jelentős részét újraosztja adók, támogatások révén. Hazánkban a GDP fele kerül újraelosztásra. A jelenlegi adószerkezet azonban nem támogatja a megoldást, sőt hozzájárul a bajhoz: a munkát terhelő adó mintegy 50%-ot tesz ki, míg a tőke és áruforgalom esetén ez 20-25%, a környezeti 6% (és az utóbbiba sok olyan tényezőt is beleszámolnak, ami nem tartozik oda). A környezeti típusú adók a GDP-hez viszonyítva csökkentek, míg a munkán 15-szörös az adó. Emiatt megnövekedett a munkatermelékenység, mivel ott a haszon: az emberekkel takarékoskodunk, az anyaggal és energiával nem. Ezen a viszonyon mindenképp változtatni kell, enélkül nem lesz valós körforgásos gazdaság. Át kell alakítani az adórendszert. Az átalakítást óvatosan, lépésről lépésre kellene végrehajtani, hogy drágává váljon az anyaghasználat, olcsóvá a munkaerő. Jelenleg egyébként számos rejtett támogatás is van a káros tevékenységekre, még a környezetvédelmileg látszólag jól teljesítő országokban is. Finnországban például kétszer annyi a környezetileg káros támogatás összege, mint amennyit környezetvédelemre költenek.
Az átalakítás egyértelmű politikai kihívás, új szintre lépést igényel. Az adóztatás nemzeti hatáskör. Fontos azonban, hogy az EU tagállamok összehangoltan cselekedjenek ezen a téren, rövid távon ugyanis gondot okozhat, ha egyesek lépnek, mások nem. Hosszú távon az átalakítás mindenképpen kifizetődő azoknak, akik megteszik.
A fentiek alapján az alábbiak javasolhatók:
- Korlátozni kell az emberi tevékenységek fizikai terjedelmét (területi szinten is).
- Alkalmazni kell a körforgásos gazdaság minden elemét, nem csak az (újra)hasznosítást.
- Át kell alakítani az ösztönzőrendszert.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 2013 márciusa óta hatályban van, s ebben van egy pont, mely az adórendszer átalakítására hív fel. Mi történt vajon az eltelt hat évben ebben a témában?
Fidrich Róbert előadásában kiemelte, hogy egy termék élete nem a megvásárlással kezdődik és nem fejeződik be lecserélésekor. Hozzá tartozik a folyamathoz az alapanyagok kitermelése, szállítása, az összeszerelés, a kereskedelem, majd a hulladékká válás után a teljes utóélet, akár részt vesz az újrahasznosításban, akár nem.
tervezett elavulás
Évente 45 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik, ami 4500 Eiffel-torony súlya. A kitermelés az egész bolygót igénybe veszi. A gyártás, majd a forgalmazás rengeteg szállítási igénnyel jár együtt. És a teljes életút minden környezeti kára, felhasznált energiája mindössze két év használatért. Az okostelefonok esetében közismert a tervezett elavulás (design to the dump). A legújabb készülékekben már az akkumulátor sem cserélhető. Ugyanakkor a telefonok „belassulnak”.
Ma a digitális ágazat, amitől a környezeti állapot javulását vártuk, felel az üvegházhatású gázok kibocsátásának 3,7%-ért és ez 5-6 év alatt megduplázódott. Az ökológiai lábnyomunk tehát nem csökken, hanem nő a digitalizáció előretörésével. A fő terhelést nem a használat, hanem az előállítás jelenti. A teljes ökológiai lábnyomnak a használat mindössze 6%-ért felel, a többi 94% a megelőző és a lezáró szakasz. A hozzájuk kötődő energiakibocsátás 90%-a az előállításhoz kötődik.
A tervezett elavulás azt jelenti például, hogy a termékbe eleve be van építve, tervezve, hogy bizonyos idő után tönkremenjen – általában a garancia lejárta után. Ez a cégek részéről egy tudatos folyamat. A tönkremenetel mellet más elemei is vannak: a termékek egyre sérülékenyebbek, nem megoldható javításuk, egy idő után lassulnak, vagy a cég sűrűn vált arculatot.
A tervezett elavulás ellen kampány indult. Van ahol már sikerült (Franciaország), hogy tiltó jogszabály vonatkozzon a tervezett elavulásra. Bizonyítása esetén büntethető a cég. A cél, hogy itthon is szülessen ilyen büntethetőséget lehetővé tevő jogszabály, illetve a jótállási idő reális időtávra növekedjék.
Megoldást más utakon is keresnek:
- Fenntarthatósági elvek figyelembe vétele a gyártáskor
- A telefon mint termék helyett a telefonhasználat mint szolgáltatás (vásárlás helyett bérlés)
- A készülékek visszagyűjtése (pl. "Passzod vissza tesó"kampány)
Tombácz Endre (Öko ZRt. ) szerint a természet egy adottság, saját szabályokkal, így az ökológiai rendszeren nem lehet változtatni. Viszont az ökonómiai rendszer változtatható, az egy ember által kitalált játékszabály-rendszer. A GDP nem alkalmas az életminőség, vagy értékek mérésére, ezért valós, kifejező mérőszámok kellenek a fejlettség, életminőség mérésére. Azokkal egészen más bizonyulna hasznosnak és haszontalannak.
Práczki Péter (Milton Friedman Egyetem ) szerint a fenntarthatóság nem gazdasági fogalom, hanem egy attitűd, ami szerint mindenkinek minden pillanatban viselkednie kell; amivel szembesülnie kell nap mint nap.
gyorsítjuk az időt
Urbán Iván (jövőkutató) szerint a gond azzal van, hogy az anyaggal és az energiával foglalkozunk, de az időt kihagyjuk. Az energiának van egy időmértéke is: 1909-ben egy német matematikus nő írta le, hogy az energiamegmaradás törvénye egyenlő az időeltolódással. Most folyamatosan gyorsítjuk az időt. Meg kellene változtatni az idő szerkezetét a gazdaságban, a társadalomban. Társadalmi időmérleget kellene készíteni, mert enélkül csak pocsékoljuk az anyagot és az energiát. A szociológusok a 70-es években csináltak ilyet. Ebből látták, hogy a társadalom mire fordít időt, s ebből ki lehet számolni, mennyi anyag és energia fogy. A társadalmat le lehet és kell lassítani.
Varga-Ötvös Béla (közgazdász, urbanista) szerint a körforgás mérésére indikátorok kellenének, melyek személyre szabottan is visszacsatolnak; mérik, hogy az adott egyén viselkedése, életmódja, cselekvése megfelel-e a körforgásos gazdaságnak. Kiskőrösön a főtér felújításba egy talajvízszintmérő kutat is beleterveztek, mert Bács-Kiskun megyében kevés a víz. Ez mutatná az embereknek, szembesítené őket a tényekkel. Nagy ellenállásba ütköztek, de végül megcsinálták. És az emberek használják, nézik, látják, hogy fontos a vízháztartás. Ha ilyen visszajelző van, azzal élnek.
Hazai András (tervező) felhívta a fiogyelmet arra, hogy sok olyan növényt termesztünk Magyarországon is, pl. a pirospaprikát, ami nagyon vízigényes. Át kellene gondolni, hogy ezek profit, vagy reklámértéke valóban olyan erős-e, hogy feltétlen termeszteni kell. Bács-Kiskun megyében métereket süllyed a talajvíz. Ennek komoly ökológiai hatásai vannak. Sok természetvédelmi területen cél lenne a turizmus fejlesztése, de lehet, hogy mire eljutnak a bemutatásig, már nem lesz mit mutatni.
Bíró Péter (Klímabarát Települések Szövetsége ) 2018 végén részt vett egy 3 napos konferencián körforgásos gazdaság témában. Bemutattak sok jó ötletet. Az egyik adaptálható ötlet egy finn applikáció, ami a boltokban a CO2 megtakarításokat méri és bizonyos szint után termékre lehet beváltani. Ez talán kicsit a Maradék nélkül! kampányhoz kapcsolható.
Az igazán jó energia az, amit nem használunk el. Minden üzleti szabványba be kellene építeni a globális energiahatákonysági indexet.
Bartus Gábor szerint azt tudjuk, hogy a GDP rossz mutató, de a helyette eddig létrehozottakat nehéz kiszámolni. Pl. Nordhaus NEW mutatója (Net economic welfare – nettó gazdasági jólét) egy olyan javasolt nemzeti jövedelem mutató, mely megkísérli, hogy a szennyezés, bűnözés, túlzsúfoltság és más negatív tényezők is elszámolásra kerüljenek, segítve egy valósabb nemzeti jövedelem kimutatását. Jelenleg a mutató még nem széles körben alkalmazott. Minél jobban közelít egy mutató, minél alaposabb, komplexebb, annál bonyolultabb kiszámolni, metodikailag annál nehezebben kezelhető. Jelenleg nincs olyan, amit jól tudnának a statisztikai hivatalok alkalmazni. Ezért a GDP marad a gazdasági aktivitás mérőszáma, mellette pedig sok egyéb mérőszámot is használnak, amelyek az életminőség egy-egy motívumát mérik. Ilyen a munkanélküliség, a költségvetési hiány, az infláció stb. Az EU statisztikai rendszere már jól kezeli az anyaghasználati mutatókat. Az persze javasolható, hogy a GDP-t megfelelő helyen kezeljék, kerüljék túldimenzionálását, mítoszát: növekedése ne jelentsen alapot bármire. Így a rossz átváltásokat ki lehetne iktatni.
A keresleti oldal visszafogása jó kezdeményezés, ez nemzeti hatáskörbe tartozik (pl. városi dugódíj). Ezeket a helyi önkormányzati választások kapcsán lehetne figyelembe ajánlani. Budapest főpolgármesterének például javasolni lehet, hogy az autó túlhatalmától szabadítsa meg a várost.
Gond, hogy a légi közlekedés „kilobbizta magát” a klíma CO2 szabályozásból, a repülőjegy ÁFA-mentes. A többi szállítási mód is sok burkolt támogatást élvez. A szállítási infrastruktúrát sok esetben ingyen használják, az externáliákat nem fizetik meg. Az árucsere egy bizonyos mértékig jó, mert valóban van, amit kisebb környezeti lábnyommal lehet adott helyen megtermelni (gyapot, rizs), de mindig érdemes vizsgálni, hogy a szállítás költsége ilyen módon igazolható-e, vagy helyben kellene termelni, esetleg másutt az adott terméket (vagy egyáltalán nem fogyasztani). Egy nemzetközi rendszer kellene arra, hogy a társadalom a szállítás teljes társadalmi költségével szembesüljön, és így csak a valóban szükséges szállítások maradjanak meg. Ezt tiltással nehéz elérni, de a gazdasági árazás jó megoldás lehetne. Ezt kezdeményezheti az EU Parlament.
Szamek Gabriella (AJBH) szerint a mezőgazdasági anyaghasználat teljesítménye növelhető az EU élelmiszerszabványainak megváltoztatásával: miért csak a küllemre szép, hibátlan áru kerülhet polcokra és végzi szemétben a maradék? Miért nem lehet csomagolásmentesen, vagy kevesebb csomagolással forgalmazni más boltokban is? Ludasok az uniós élelmiszerbiztonsági szabványok. Miért nem lehet a minőségmegőrzési időt levenni több termékről, ahol nem releváns, mint például a só esetében? Ha lekerülne, nem dobnák ki az emberek, hiszen nem romlik meg. Miért tilos saját dobozban hazavinni ételt étteremből? Miért veszélyes ez vajon élelmiszerbiztonságilag? Nagyon sok felülvizsgálat, változtatás kellene ezen a téren uniós szinten.
Füzér Zsolt (Hatvani Környezetvédő Egyesület ) szerint a környezeti nevelésnek a reklám ellenlábasa. Mert a reklám jó nevelő, csak nem feltétlen jó célra. Meg kellene a termékeknél határozni, mekkora lehet a reklámköltség az össztermék költségében. Ezt jó alacsonyan kellene tartani, így a rossz irányú nevelés hatása csökkenne. Az elsődleges csomagolóanyagokat is lehet csökkenteni, ha a végtermék árában megjelenik maximálva mennyi költhető rájuk. Ez az egyutas felől a többutas felé terelné a csomagolóanyagok felhasználását.
Fidrich Róbert kiemelte, hogy 2011-ben az Európai Parlament döntött róla, hogy az aranybányászatnál be kell tiltani a cianidos technológiát, de az EU Bizottság máig blokkolja ennek hatályba lépését. Ezt újra napirendre kell vetetni. A konfliktusos ásványok esetén a méltányos bányászat elveit kellene alkalmazni, ennek érvényt szerezni az arany forgalmazásában is. De az EU ezt jelenleg pozitív diszkriminációnak tartja, nem engedi.
A gyártók felelőssége ügyében az EU előírhatná, hogy igazolni kelljen, valóban felelős forrásból származik. A szabályokat meg be kellene tartatni. Az EU vonja felelősségre azon uniós gyökerű multijait, akik kárt okoznak másutt, például a bolíviai bányászat keretében. Ne kerülhessen EU piacra környezetet másutt károsító termék. Az ENSZ készített egy ilyen felelősségre vonási tervezetet, amit sajnos az EU blokkol - négy éve.
A gyógyszeripar számos olyan gyógyszert, gyógyhatású készítményt gyárt, melyek alapanyagait környezet és társadalomkárosító módon bányásszák. Mindezt az egészség nevében. Ezt is figyelni kellene.
