Az éghajlatváltozásnak már súlyos és messzeható hatásai vannak világszerte, írja legutóbbi jelentésében az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change -IPCC). Kutatásukat minden eddiginél több tény áttekintésével alapozták meg, és felhívták a figyelmet azokra a széleskörű veszélyekre, amelyek olyan alapvető területeket érintenek, mint például az élelmiszer ellátás, az emberi egészség vagy a gazdasági fejlődés.


Az éghajlatváltozásnak már súlyos és messzeható hatásai vannak világszerte, írja legutóbbi jelentésében az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change -IPCC). Kutatásukat minden eddiginél több tény áttekintésével alapozták meg, és felhívták a figyelmet azokra a széleskörű veszélyekre, amelyek olyan alapvető területeket érintenek, mint például az élelmiszer ellátás, az emberi egészség vagy a gazdasági fejlődés.

Image © Roman HoblerHans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) ügyvezető igazgatója szavaival: „Az éghajlatváltozás már látható Európában és a világ minden más vidékén is. Ahogyan a jelentés megjegyzi, a világ nincs felkészülve azokra a változásokra, amelyeket már elindítottunk, úgyhogy alkalmazkodnunk kell. Ráadásul sürgősen csökkentenünk kell a kibocsátásunkat, ha el akarjuk kerülni a legvégletesebb hatásokat. A cselekvés kapuja gyorsan csukódik.”

Az Európára néző veszélyek magukban foglalják:
• A tengerpartok menti árvizek megnövekvő veszélye, a növekvő tengerszint okozta talajpusztulás és gazdasági veszteségek;
• A szárazföldi árvizek megnövekvő veszélye a folyók vízgyűjtő területén, ami az erős esőzések várható gyakoribbá válásából / gyakoriságának várható növekedéséből ered;
• A gyakoribbá és erősebbé váló hőhullámok okozta gazdasági, ökológiai és társadalmi hatások: egészségügyi hatások, csökkenő munkavégző képesség, csökkenő terméshozam, ökoszisztémák pusztulása és az erdőtüzek veszélyének növekedése elsősorban Dél-Európában;
• A víz elérhetőségének csökkenése, vízkorlátozások elsősorban Dél-Európában.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület második munkacsoportja (WG II) számba vette az éghajlatváltozás hatásait, miközben az emberi és természeti világ érzékenységét és veszélyeztetettségét is felbecsülte. Mindeközben megvizsgálta azt is, hogy hogyan alkalmazkodhat a világ a változó éghajlathoz. A kiadvány az IPCC ötödik jelentésének második része, amelyen tudósok ezrei dolgoztak a világ minden részéről, hogy az elérhető információk alapján kidolgozzanak egy objektív és teljes képet.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szintén közzétette értékeléseit az éghajlatváltozás hatásairól és az alkalmazkodásról. Ezek a jelentések összhangban vannak az IPCC jelen publikációjával. Az EEA kifejezetten erre a témára vonatkozva működteti a “Cimate-ADAPT” honlapot, amely Európa szerte működő szervezetek és projektek információit osztja meg az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról. A Magyarországról szóló oldal itt érhető el. 
Bár az IPCC jelentése által vázolt veszélyek ijesztőnek tűnhetnek, számos ország, régió és város kezdett hozzá az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a honlap tudnivalóinak megfelelően.
Az eredeti cikk elérhető itt.