Az EU természetvédelmi irányelvei – mint például az élőhelyekről és a madarakról szóló irányelvek - több mint 2000 faj és élőhely védelmi erőfeszítéseit koordinálják az EU-tagállamokban azzal a céllal, hogy fenntartsák vagy helyreállítsák kedvező védelmi állapotukat. Ez a jelentés az EU természeti állapotát írja le a 2013 és 2018 közötti időszakban, az ezen irányelvek szerinti tagállami jelentések alapján, és az ezekre épülő EU-, vagy az EU-biogeográfiai és tengeri értékelések alapján. Az összegyűjtött adatok képet adnak a természetvédelem terén elért sikerekről és hiányosságokról, a legfontosabb terhelésekről és fenyegetésekről, a jelenlegi védelmi intézkedések állapotáról. Képet kapunk a szükséges helyreállításokról, amelyek a célzott élőhelyek és fajok védelmi szintjének javítását-, és a madarak populációs állapotának további javítását célozzák.
Az EEA jelentése (State of nature in the EU - Results from reporting under the nature directives 2013-2018) betekintést nyújt a Natura 2000 hálózatba: megmutatja, hogy az miként járul hozzá a kedvező védettségi állapot eléréséhez, valamint az EU 2020-ig szóló Biodiverzitás Sratégia 1. és 3. célkitűzéseinek eléréséhez. Továbbra is erősen korlátozó a gyenge adatminőség és az adatok teljességének hiánya. A jelentett információk jelentős része szakértői véleményekből és részleges felmérésekből származik, jelezve, hogy a tagállamokban hiányoznak vagy hiányosak a monitoring rendszerek. Mindazonáltal a bemutatott adatok mérföldkőnek számítanak az EU természeti állapotának felmérésében, és erős alapot jelentenek a jelentéstétel-, az értékelés-, és a végrehajtás fejlesztéséhez, hogy képesek legyünk elérni az EU 2030-ig szóló Biodiverzitás Stratégia céljait.
A madárpopulációk állapota és alakulása (2. fejezet)
Ez a fejezet áttekintést nyújt a madárállomány nemzeti szintű nagyságáról és tendenciáiról (a madárvédelmi irányelv 12. cikke alapján), valamint az EU-ban természetes módon előforduló 463 madárfaj populációs állapotáról és tendenciájáról.
A fajok fele jó uniós státusszal rendelkezik, ami valamivel kevesebb (5%), mint a legutóbbi jelentési időszakban (2008–2012). Azonban a kedvezőtlen és rossz állapotú fajok aránya az elmúlt 6 évben 7%-kal nőtt, és elérte az összesen 39%-ot. Ez részben a felmérés és az elemzés módszertanában bekövetkezett változások, és az adatok minőségének keverése miatt van; de részben egy alapvető hanyatlást jelez.
A költő madarak fajtáinak negyedének-harmadának esetében a populációk növekedéséről számolnak be rövid és hosszú távon; ugyanakkor a fajok harmadában a populációk csökkentek rövid és / vagy hosszútávon. A telelő madarak rövid és / vagy hosszútávon növekvő populációinak aránya 9%-kal csökkent az előző jelentési időszakhoz képest. A madárvédelmi irányelv I. mellékletében szereplő fajok negyedének állapota romlik, annak ellenére, hogy a célzott védelmi intézkedéseket hajtanak végre.
Tagállami szinten a javuló populációs tendenciák körülbelül 50%-a az I. mellékletet, és a különleges védelem alatt álló területek madarait érinti, amelyek többsége vízimadár és tengeri madár. A populációs tendenciák javulását mutató jelentésekben a költő madarak aránya a legnagyobb (kb. 80%). Ezek a javuló trendek az élőhelyek védelmének vagy helyreállításának köszönhető; ezen felül számottevően segít a kutatáson, a jobb monitorozáson és ismeretterjesztésen alapuló ismeretek javulása is. Az agrártájhoz kötődő madárfajok (farmland birds) és az erdei madarak azonban kevés javulási tendenciát mutatnak. Összességében a hiányos adatok magas aránya a madárfajokat tekintve kiemeli a megfelelő, összehangolt, államilag támogatott ellenőrzési rendszerek létrehozásának vagy újbóli érvényesítésének szükségességét minden tagállamban.
Az élőhelyek és fajok állapota és alakulása (3. fejezet)
Ez a fejezet áttekintést nyújt a tagállamok által az élőhely irányelv 17. cikke alapján jelentett adatokról és értékelésekről; valamint a EU biogeográfiai és tengeri szintű védettségi állapotról és trendekről szóló felméréseiről, amelyek 233 élőhelyre és 1 389 fajra terjednek ki. Az élőhelyek csupán 15%-ának jó a védettségi állapota, 81%-uk gyenge vagy rossz védelmi státusszal rendelkezik EU-szinten, 4%-uk helyzete pedig nem ismert. A dűne élőhelyek, valamint a lápi és mocsári élőhelyek több mint 50%-a rossz védettséggel rendelkezik. Az előző jelentési időszakhoz képest a rossz védettségi állapotú élőhelyek aránya 6%-kal nőtt. Ezek a különbségek nagyrészt az alkalmazott módszerek változásaihoz vagy az adatok minőségének változásaihoz kapcsolódnak.
A különböző szárazföldi régiók élőhely-értékelésekből negatívan illetve pozitívan kiemelkedik az Atlanti-óceáni és az erdős sztyeppe régió a csupán 4%-osan-, illetve a 72%-osan jó természetvédelmi helyzettel. A tengeri régiókban kevesebb jó állapotú élőhely található, és általában magas az ismeretlen értékelések aránya, mint a szárazföldi társaikban. Tengeri régiókat tekintve jó védettségi állapotról csak a Fekete-tengeri régió esetében számoltak be. A kedvezőtlen vagy rossz védettségi állapotú élőhely-értékeléseknek csak 9%-a mutat javulást, míg 36%-uk továbbra is romlik uniós szinten. A gyepek, a dűnék, valamint a mocsári és lápi élőhelyek erőteljes romlási tendenciákat mutatnak, míg az erdők mutatják a legtöbb javuló tendenciát. Az összes élőhely-értékelés 6%-a - amely 105 élőhely-típust képvisel - mutat javulást a védettségi állapotban és / vagy a tendenciákban – köszönhetően a célzott kezelési és helyreállítási intézkedéseknek és a védett területek bővítésének.
A fajok körülbelül egynegyedének jó a védettségi állapota EU-szinten, ami 4%-os növekedést jelent az előző jelentési időszakhoz képest (feltehetően az alkalmazott módszerek változásai-, vagy az adatok minőségének változásai miatt). A jó védettségi szintet tekintve a hüllők és az edénnyalábos (vascular) növényeinek aránya a legmagasabb (35%). Az élőhelyekkel ellentétben a szárazföldi fajok értékelésének többsége nagyobb arányban mutat jó, mint rossz védettségi állapotot. Mindazonáltal a két szárazföldi régió, ahol a legalacsonyabb a jó védettségi állapot-értékelés aránya, megegyezik az élőhelyekkel (azaz az Atlanti-, és a Kontinentális régió). Az értékelések több mint fele kedvezőtlen vagy rossz állapotról számol be.
A tengeri régiók a védettségi állapotot tekintve számos hiányos értékelést küldenek, tükrözve a tengeri fajokra vonatkozó adatok általános hiányát. A balti-tengeri régiónak nincs hiányzó értékelése, de itt a legmagasabb a rossz védettséggel rendelkező fajok aránya (70%). A természetvédelmi állapot alakulását tekintve a fajok csupán 6%-a javul (főként halak és emlősök), és az adatok 33%-a ismeretlen (főleg tengeri emlősök). A státusz és / vagy trendek elmúlt jelentési időszak óta mutatott változásait tekintve a pozitív változások többnyire emlősöket és halakat, valamint növényfajokat is érintenek.
Terhelések és válaszlépések (4. fejezet)
Ez a fejezet a tagállamok által jelentett nyomásokat és intézkedéseket vizsgálja. Bár az élőhelyek pusztulásának és a fajok hanyatlásának mozgatórugói sokfélék, a mezőgazdasági tevékenységek, mint például az extenzív gazdálkodás elhagyása és az intenzívebb kezelési gyakorlatok jelentik a leggyakoribb nyomást. Az urbanizáció a második legnagyobb terhelés, amely különösen olyan élőhelyeket érinti, mint a dűnék, valamint a parti és sziklás élőhelyek. Az erdészeti tevékenységek jelentik a fő terhelést a fajokra (pl. ízeltlábúakra, emlősökre és nem vaszkuláris növényekre). A különböző eredetű levegő-, víz-, és talaj-szennyezés az élőhelyek többségét érinti, különösen az atlanti és a kontinentális régióban.
Az élőhely-csoportok többsége szintén kiszolgáltatott a természetes folyamatoknak (például a közepesen természetes élőhelyek terjedése). A telelő és vonuló madarakat a fajok kizsákmányolása (azaz vadászat és illegális elejtés) fenyegeti. A további nyomás az invazív idegen fajok terjedése is (ez az élőhelyeket jobban érinti, mint a fajokat), a vízáramlások módosulása, a víztestek fizikai változásai (édesvízi halak), az energiával kapcsolatos nyomások (vízerőművek - édesvízi halak; elektromos vezetékek és kommunikációs hatások - főleg madarak), a szennyezés és az éghajlatváltozás (aszályok és a csapadék csökkenése - főleg kétéltűek). A különösen a mezőgazdasági tevékenységekből és az urbanizációból származó szennyezés befolyásolja negatívan az élőhelyek és fajok széles körét.
A természetvédelmi irányelvek hangsúlyozzák, hogy a Natura 2000 területeket a vonatkozó kötelező követelményekkel megvédjék ezektől a nyomásoktól. Az élőhelyek esetében az alkalmazott intézkedések többsége erdők, gyepek, édesvízi és parti élőhelyek fenntartására irányul, és olyan intézkedéseket tartalmaz, mint például a mezőgazdasági nyomás csökkentése a megfelelő gyepgazdálkodás visszaállításával vagy a diffúz szennyezés és a műtrágyák felhasználásának csökkentésével. A nem madárfajok esetében az alkalmazott intézkedések nagyrészt a vaszkuláris növények, ízeltlábúak, emlősök és halak állapotának fenntartására irányulnak, például megakadályozva természetes élőhelyeik elvesztését.
A madarakról szóló jelentések körülbelül 40%-a jelzi, hogy (elsősorban a költő madarakra vonatkozó) intézkedéseket hoztak. A legtöbb élőhely és faj esetében pozitív kapcsolat van a megtett intézkedések (különösen a szerkezet és funkciók javítását célzó proaktív helyreállítási intézkedések) és a jó védettségi állapot között. A természetvédelmi állapot és a tendenciák azonban nem javultak jelentősen, és a romlás folyamatosan zajlik. Ezek az eredmények rávilágítanak a még meg nem tett intézkedések végrehajtásának-, vagy a jelenleg végrehajtott intézkedések kiterjesztésének és nyomon követésének fontosságára. Ezen túlmenően legalább 226 000 km2 területnyi (I. mellékletben szereplő) élőhelyet szükséges helyreállítani a hosszú távú életképesség biztosítása érdekében.
A Natura 2000 hálózat állapota (5. fejezet)
A Natura 2000 a természetvédelm területek legnagyobb összehangolt hálózata a világon, amely az EU szárazföldi területeinek csaknem egyötödét és tengereinek körülbelül 10%-át fedi le. A hálózat a madárvédelmi irányelv szerinti „különleges védelmi területekből” és az élőhely irányelv szerinti „különleges természetvédelmi területekből / közösségi jelentőségű területekből” áll. Ez összesen csaknem 28 000 helyszínt jelent. Az erdők és a gyepek a hálózat szárazföldi területének több mint 60%-át teszik ki. A földhasználat változásai a hálózaton belül a gyepek és erdők csökkenését mutatják (bár kevesebbet, mint a hálózaton kívül), valamint a szántó és az állandó haszonnövények térnyerését (annak ellenére, hogy a hálózaton kívül ezek területe csökkent).
Átlagosan a fajokat jobban lefedi a Natura 2000 hálózat, mint az élőhelyeket. Míg a vaszkuláris növények és a szárazföldi hüllők különösen jól fedettek, a halak és a tengeri hüllők (fészkelőhelyeik kivételével) sokkal kevésbé vannak védve. A cserjés-bozótos területek, a puszták és a dűnék a legjobban fedett élőhelyek; azonban az erdők fedettsége meglehetősen elmarad. A madarak lefedettsége általában alacsony, különösen a nagy fészkelési területtel rendelkező költő madarak esetében (ami megnehezíti ezen területek mindegyikének a hálózatba történő bevonását).
A védett területek hálózatának ökológiai hatékonyságát nehéz megmérni, mivel az alapadatok szűkösek, és az adatoknak sok korlátja van. Ilyen korlát például az olyan adatok hiánya, amelyek lehetővé teszik a fajok és élőhelyek védettségi állapotának és tendenciáinak a Natura 2000 területeken belüli és kívüli összehasonlítását. Az értékelések statisztikái kapcsolatba állítják a II. melléklet nem madár fajainak lefedettségét, az I. melléklet élőhelyeit, a jó állapot felméréseinek és jelentett státuszban történt változásainak arányát, valamint a jelentési időszakok között a tendenciák javulásának arányát. Az eredmény azt mutatja, hogy jó védettségi státusz és a kisebb fogyás valószínűbb azon fajok és élőhelyek esetében, amelyeket megfelelően lefed a Natura 2000 hálózat.
Noha a madarakra vonatkozó eredmények kevésbé meggyőzőek, azt jelzik, hogy a populáció csökkenési tendenciái élesebbek azoknál a fajoknál, amelyek nem esnek a hálózat védelme alá (nem SPA-fajok). Ugyanakkor néhány pozitív hatás ellenére a Natura 2000 hálózat lehetséges hatékonyságát nem sikerült elérni. A hálózat lehetőségeinek kiaknázásához meg kell növelni a területek alkalmazkodóképességét és funkcionális összekapcsolhatóságát, valamint a területeken túli védelem szintjét. Növelni kell az irányítás és az ellenőrzés hatékonyságát a hálózaton belül és kívül. Kezelni kell a tudásbeli és kommunikációbeli hiányosságokat, és ésszerűsíteni kell a biodiverzitás védelmét a kulcsfontosságú ágazati szakpolitikák között. Ezeket az erőfeszítéseket a Natura 2000 területeken tapasztalható nyomás csökkentésével kell támogatni.
Az EU Biodiverzitás Stratégia 2020-ig szóló céljainak teljesítése (6. fejezet)
Ez a fejezet felvázolja az EU Biodiverzitás Stratégia 2020-ig szóló 1. és 3. célkitűzések elérése terén elért előrehaladást. Az 1. cél a természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása; valamint az európai élőhelyek és fajok nagy része esetében azok jó védettségi állapotban való fenntartása és helyreállítása 2020-ig. Ezt a célt nem sikerült elérni: 12%-os rést kell megszüntetni az élőhelyek céljának elérése érdekében; 20%-os különbség marad a madárfajok esetében; és 2%-os különbség marad a nem madárfajok esetében. Az értékelések nagy része igazából további romlást mutat.
A 3a. célkitűzés arra törekszik, hogy a mezőgazdasági legelőkön, szántóföldeken, gyümölcsösökben maximalizálja a Közös Agrárpolitika (CAP) biodiverzitásra vonatkozó intézkedéseit. E részcél elérése terén nem történt valódi előrelépés, és az I. mellékletben szereplő mezőgazdasági élőhelyek több mint 45%-át rossznak értékelték. A kezelési intézkedésektől teljesen függő mezőgazdasági élőhelyek állapota és tendenciái rosszabbak, mint a részben függő élőhelyek helyzete, például a természetes gyepeké. A mezőgazdasággal szoros kapcsolatban élő fajok tendenciái a jelentések szerint rosszabb, mint az erdőkben élő fajoké.
A 3b célkitűzés célja az erdőgazdálkodás által érintett biológiai sokféleség és ökoszisztémák javítása. Az értékelésekből kiderült, hogy míg az erdei élőhelyek értékelésének 31%-a rossz védettségi állapotú, az erdei madárfajok 32%-a javuló tendenciát mutat, 40%-a stabil tendenciát mutat, és csak 16%-uk mutat romló tendenciát.
Következtetések és kilátások
A tagállamok jelentős erőfeszítései és némi fejlődés ellenére az EU-ban a biodiverzitás továbbra is csökken, és a föld- és tengerhasználat változásai, a túlzott kiaknázás és a fenntarthatatlan gazdálkodási gyakorlatok, valamint a vízrendszer módosítása, a szennyezés, az invazív idegen fajok és az éghajlatváltozás miatt romló tendenciákkal kell szembenéznie. Bár egyes fajok és élőhelyek javulást mutatnak, az előrelépés nem volt elegendő az EU Biodiverzitás Stratégia 2020-ig szóló célkitűzéseinek teljesítéséhez.
Az új, 2030-ig szóló Biodiverzitás Stratégia arra törekszik, hogy sikeresebb legyen, és biztosítsa, hogy az ökoszisztémák egészségesek, ellenállóak legyenek az éghajlatváltozással szemben, fajokban gazdagok legyenek, és képesek legyenek az alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásokra. Az ambiciózus célok a biodiverzitás pusztulásának fő mozgatórugóival foglalkoznak, de a hatékonyság érdekében jobb végrehajtási intézkedéseknek kell őket kísérniük. További erőfeszítésekre van szükség a tagállamok ellenőrzési kapacitásának javítására a természetvédelmi irányelvek követelményeinek való megfelelés érdekében. A Natura 2000 hálózat biodiverzitási szakpolitikai célokra (pl. a 2030-ig szóló Biodiverzitás Stratégia természeti irányelveire) gyakorolt hatásainak felmérésére új indikátorok kellenek. Biztosítani kell, hogy elegendő pénzügyi és emberi kapacitás álljon rendelkezésre az erős irányítás és szakpolitikai keret hangsúlyozásához a természetvédelmi irányelvek és a vonatkozó környezetvédelmi rendeletek maradéktalan végrehajtása érdekében.
A teljes, angol nyelvű jelentés elérhető itt: https://www.eea.europa.eu/highlights/latest-evaluation-shows-europes-nature/
