Minisztériumi program az Európai Fenntarthatósági Héten

Publikálva: 2015. május 28.

A június 1-jei Európai környezet – állapot és előretekintés 2015 című rendezvény az Európai Fenntarthatósági Hét keretében kerül megrendezésre. A Földművelésügyi Minisztérium rendezvényén bemutatásra kerül Európa környezet állapota és jövője - az Európai Környezetvédelmi Ügynökség SOER 2015 kiadványán keresztül. Olyan témák kerülnek majd előtérbe, mint például a biodiverzitás, az éghajlat, az energia.

Május 30-tól június 5-ig kerül megrendezésre az első Európai Fenntarthatósági Hét. Az egész Európára kiterjedő kezdeményezést az Európai Fenntartható Fejlődési Hálózat (ESDN) támogatja, a hazai koordinációs központja pedig a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács. 

Több nyugat európai országban (pl. Franciaországban, ahol mindig egy, valamilyen aktuális környezetvédelmi téma köré szerveződnek az események) már komoly hagyománya van az ilyen jellegű rendezvénysorozatnak, aminek a legfőbb célja, hogy minél több fenntarthatósággal kapcsolatos szervezetet, tevékenységet, kezdeményezést mutasson be a széles közvéleménynek, s az emberek ne csak száraz tudományos tényeken keresztül szembesüljenek korunk jelentős fenntarthatósági kihívásaival.

A fenntarthatósági hét hazai szervezőjeként az NFFT sokrétű programok összegyűjtésével és felkínálásával igyekszik csatlakozni az európai rendezvényhez. A fenntarthatósági hét célja, hogy bemutassa: a fenntarthatóságról való gondolkodás segíti aktuális társadalmi (demográfiai, szociális, gazdasági és környezeti) problémáink megoldását, s hogy Magyarországot hosszú távon sikeres nemzetté tudjuk tenni.

Programok, további információ:

Menü

Nyitólap

Navigáció