Míg a környezetvédelemben számos pozitív tendencia indult el az elmúlt évtizedekben (energia-hatékony innovatív technikák jelentek meg, Európa környezetterhelése csökkent, növekvő környezet iránti érzékenység a társadalomban, stb.), addig sok más területen a negatív folyamatok is tovább erősödtek (erősödő globális környezetterhelés, folytatódó globális felmelegedés, stb.). Ezzel párhuzamosan a környezetvédelemben számos új fogalom és szemléletmód jelent meg, melyek folyamatosan alakulnak, változnak, fejlődnek.
A hatékonyság növelése, a fenntartható fejlődésre való áttérés, a körkörös gazdaság fellendítése, a valódi zöldgazdaság kialakítása, a jólét helyett a jóllétre törekvés – mind-mind az aktuális környezeti kérdésekkel foglalkozó írások, konferenciák állandó részei, a környezet iránt érzékeny szervezetek és szakpolitikák részei. Jelen írás az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) e fogalmakkal kapcsolatos irányát és gondolkodásmódját tükrözi – számos gondolatébresztő állítást tartalmaz, melyeket az utóbbi időszak kutatásaiból készült jelentések támasztanak alá.
Múlt, jelen, jövő
A környezetpolitika az elmúlt évtizedekben jelentős átalakulásokon ment át. A környezetpolitika kezdeti szakaszában elsősorban az okozott károk mérséklése, az úgynevezett csővégi eljárások voltak szem előtt. Később felismerték, hogy a környezetvédelem korántsem csupán a növény-, és az állatvilág szempontjából fontos, de az emberi egészség megóvása miatt is elengedhetetlen.
Ezt követte az a szakasz, amelyben a környezetvédelem céljaihoz gazdasági érdekek is csatlakoztak, és a közös érdekek mentén terjedni kezdett a reciklálás, a hulladékok újrahasznosítása. Az öko-innováció és az implementáció elsősorban a 2008-ban indult gazdasági válságban került a figyelem középpontjába, hiszen az erőforrás-hatékonyság mind pénzügyi, mind környezeti szempontból támogatható. A gazdasági válság elmúltával került előtérbe a gazdasági fejlődés és a környezetterhelés szétválasztásának (decoupling) lehetősége is. Ezzel párhuzamosan a körkörös gazdaság fogalma is kialakult, mely olyan termelési és fogyasztási rendszert jelent, amely a lehető legkisebb veszteséget termeli.3 Mindezt azonban a jelenlegi gazdasági rendszerben képzeli el, így továbbra sem jelent átütő változást a fennálló struktúrákban.
Ma már látjuk, hogy a hagyományos lineáris gazdaságmodell – amely a kitermeléstől, termeléstől indul, majd a kereskedelmen át jut el a fogyasztóhoz és hulladékként végzi – nem egyeztethető össze a környezeti céljainkkal. Nem egyeztethető össze, még hatékonyabb technikákkal, a hulladék megfelelő kezelésével, a legváltozatosabb csővégi technológiák alkalmazásával együtt sem. Nem fenntartható az a modell, amelyben a környezettől folyamatosan elveszünk és a folyamat végén a környezetbe hulladékot, szennyezett vizet, mérgezett levegőt bocsátunk. Magyarországon is tetten érhető az átmenet a magas emissziójú ágazatokból a környezetbarát iparágak felé, az erőforrás-hatékony és sokszor innovatív tevékenységek és technológiák felé. Ez azonban még csupán egy hosszú folyamat kezdete.
A hatékonysági intézkedések nem adnak teljes választ a környezeti kérdésekre, ezt ma már látjuk. Az autók hatékonyságának növelése például összességében nem enyhíti a közúti közlekedésből eredő környezeti terheket. De az sem elég, ha elektromos autókat használunk. Valami merőben új rendszert kell kidolgozni, és ehhez meg kell változnia a kultúrának, az értékeknek és az értékrendszereknek is.
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) nemrégiben megjelent jelentése (1 és 2) szerint ma többet költünk a szénalapú energiaipar támogatására, mint például az egészségügyre. Ez a megállapítás nem csak a konkrét üzenet miatt fontos, hanem kifejezi az IMF rendszerszintű gondolkodását is: olyan területekről is gyűjtenek adatot és alkotnak képet, amelyek kívül esnek saját közvetlen működési területükön, saját komfort zónájukon. Ezt valószínűleg nem csak az IMF, hanem rengeteg más cég és szervezet is megtette már a múltban. A kérdés itt az, hogy vajon: tudunk róluk? Együttműködünk velük? Másfelől: Vajon a különböző, környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek – mint pl. az EEA is – hajlandóak-e úgy gondolkodni, hogy kimerészkedjenek a komfortzónájukból? Gondolkodnak-e a világról olyan témákban is, amelyek első ránézésre nem kapcsolódnak a környezetvédelemhez?
Átmenet, áttérés, átalakítás
A rendszerszintű problémák rendszerszintű megközelítést igényelnek. Az éghajlatváltozás például olyan összetett problémakör, ahol a puszta alkalmazkodáshoz is együttes – tehát államok és szektorok közötti – fellépés szükséges.
Olyan változások kellenek, amelyek a technológiát és a társadalmat is átalakítják, tehát szocio-technológiai jellegűek. Az alapvető rendszerek alapvető átalakítására van szükség, ezt hívjuk áttérésnek (esetleg átmenetnek vagy átalakításnak; transition or transformation). Olyan nagy változások kellenek, amelyek eredménye egy merőben újszerű helyzet – átmenet a fenntarthatóságba.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szakemberei 2010 áprilisában éppen Koppenhágában vitatkoztak arról, hogy hogyan lehetne a közlekedés környezeti terheit csökkenteni. És bár arra jutottak, hogy a légiközlekedést drasztikusan csökkenteni kellene, ezt nem tartották a gyakorlatban megvalósíthatónak. A hazautazásuk azonban meghiúsult: az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése miatt Európa-szerte légtérzárat rendeltek el, amely a második világháború óta a legnagyobb leállást jelentette az európai légi közlekedésben. A terv tehát, akaratukon kívül, megvalósult – de ami még ennél is meglepőbb volt, az az, hogy az emberek nem estek kétségbe. Pár órával később már számítógépes oldalakon társították az autózókat és az utazni vágyókat, akár több száz kilométeres utazásokhoz is. A tanulság egyfelől az, hogy jobb, ha kidolgozunk különböző terveket, még mielőtt váratlan helyzetben találnánk magunkat. Másfelől pedig az, hogy a lehetetlennek hitt helyzetekben is lehetnek megoldások, de azokhoz teljesen máshogyan kell gondolkodnunk. (3)
Az átmenetnek/áttérésnek három szintje lehetséges (4):
Mi lehet mindebben az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, az EEA szerepe? Ahogy Hans Bruyninckx, az EEA ügyvezető igazgatója külön kiemeli, az EEA nem egy adatgyűjtő intézmény és nem is egy EU-s környezetvédelmi könyvelő iroda. Az EEA sokkal inkább egy tudásközpont (knowledge organization), hiszen nem csak azt kell tudnia, hogy mennyi a levegőben található a PM10 vagy a PM2,5 mennyisége, hanem azt is, hogy mi is ez a szennyeződés, honnan jön, mik a hatásai, és hogyan lehet elkerülni, megelőzni. (5)
Jóllét, ökológiai lábnyom, biokapacitás
Az európai környezet – állapot és előretekintés 2015 (SOER 2015) című jelentés publikálásának legfontosabb tanulsága az, hogy az Európai Unió 7. Környezetvédelmi Cselekvési Programja (7th Environmental Action Programme, 7EAP) 2050-re kitűzött céljait csak úgy érhetjük el, ha felvállaljuk a fenntarthatóságba való áttérést. A cél röviden összefoglalva nem más, mint a jóllét bolygónk felélése nélkül, ökológiai határain belül.
A környezetpolitika alakulása és a középtávú célok. Forrás: Az európai környezet – állapot és előretekintés 2015: Összefoglaló jelentés (6)
A jóllétet a használt statisztikai módszerek közül leginkább az emberi fejlettségi index segítségével (Human Development Index, HDI) értékelhetjük. A HDI három elemből tevődik össze: oktatás, születéskor várt élettartam és anyagi jólét. Az index értéke 0 és 1 közé esik, ahol a kisebb érték jelzi a fejlettebb államokat.
Az ökológiai lábnyom (ecological footprint) azt mutatja meg, hogy mekkora szárazföldi és vízi terület kell egy adott népesség igényeinek kielégítéséhez és hulladékainak elnyeléséhez (abszorbeálásához), azt a területet jelenti tehát, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat (élelem, energia,...). Mértékegysége hektár per fő per év. A biokapacitás (biocapacity) kifejezés azt mutatja meg, hogy egy főre mekkora termőterület jut (ez a szám a Föld népességének növekedésével folyamatosan csökken). Egy ország teljes biokapacitását az országban rendelkezésre álló termékeny területek globális hektárban mért nagyságával fejezzük ki. Az ökológiai lábnyom és a biokapacitás összevetése alapján eldönthetjük, hogy valamely ország természeti tőkéje elegendő-e az adott ország fogyasztási, illetve termelési tevékenységének a fenntartáshoz. Amennyiben a kiszámított ökológiai lábnyom (gha) meghaladja a biokapacitást (gha), akkor ökológiai deficitről beszélünk, tehát az ország ökológiailag fenntarthatatlan módon működik.
A kettő egybevetésekor azt is láthatjuk, hogy Európa országai (az ábrán piros körrel jelölve) a HDI index értéke alapján többségükben igen fejlettek, az ökológiai lábnyom mutató alapján azonban mind az ökológiailag fenntarthatatlan tartományban vannak. Ami még ennél is riasztóbb, az az, hogy jelenleg nincsen olyan állam, amely egyúttal ökológiailag fenntartható és fejlett is lenne (az ábrán a jobb alsó sarokban a zöld tartomány).
Az ökológiai lábnyom (2008) és az emberi fejlettségi index (HDI) (2012) összefüggése. Forrás: Az európai környezet – állapot és előretekintés 2015: Global Megatrends (7)
A jó életről szóló nézetek tehát átalakulóban vannak. Tíz-húsz éve még a nemzetközi vitákban a „wealth” vagy a „welfare” szó használata volt jellemző, ami anyagi jólétet, pénzt, kertes házat, autót vagy autókat és bankszámlát jelentett. Ma már az EU és az ENSZ dokumentumaiban is a „well-being” kifejezést használják (ami magyarul jóllétet jelent, két ll-el), amely sokkal inkább örömöt, biztonságot, egészséget, közösségeket takar. A jövőre vonatkozó prognózisok szerint egy újfajta értékrend van kialakulóban, amelyben a jóllét (well-being) fogalomköre kerül előtérbe: a kereslet szerkezete gyökeresen átalakul; az innovációk, a technikai fejlesztések széles körben elterjednek és csatlakoznak a fogyasztók megváltozott szokásaihoz. Ez együtt alapjaiban megváltoztatja a napi tevékenységeinket, és létrejöhet a valóban fenntartható zöldgazdaság (green economy).
Zöldgazdaság, körkörös gazdaság
A „zöldgazdaság” (green economy) kifejezés általánosságban olyan gazdaságot jelent, amelyben minden termelési és fogyasztási döntést a társadalom jóllétének és a környezet általános egészségének figyelembe vételével hoznak meg. Olyan gazdaság, amelyben a társadalom hatékonyan használja fel az erőforrásokat, fokozva az emberi jóllétet egy szolidáris társadalomban, a bennünket eltartó természetes rendszerek fenntartása mellett.
Az Európa 2020 Stratégia célja az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés biztosítása. A foglalkoztatásra, az oktatásra és a kutatásra összpontosít, de az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság megvalósításával is foglalkozik, éghajlat- és energiapolitikai célkitűzéseket állítva. A stratégia kiemelt kezdeményezéseket határoz meg e célkitűzések eléréséhez. Az „Erőforrás-hatékony Európa” kiemelt kezdeményezés központi szerepet játszik e területen az Európai Unió politikájában. Számítások szerint minden százalékpontnyi csökkenés az erőforrás-felhasználásban 100-200 ezer új munkahely létrejöttét eredményezi, mindez 2020-ig 1,4-2,8 millió új munkahelyet jelenthet. (8)
A körkörös gazdaság (circular economy) ideális világában csaknem mindent újrahasználunk, újrafeldolgozunk vagy visszanyerünk más végtermékek előállításához. A termékek és termelési folyamatok újratervezése segít a pazarlás minimalizálásában és a felhasználatlan anyagok erőforrássá alakításában.
A körkörös gazdaság. Forrás: Európai Környezetvédelmi Ügynökség:Jelzések 2014 (9)
A zöldgazdaságot előtérbe helyező megközelítés messzebbre megy a körkörös gazdaságnál: figyelmének központját a hulladékon és az anyagi erőforrásokon túl kiterjeszti arra, hogy a víz-, energia-, talajhasználatot és a biológiai sokféleséget hogyan kell kezelni az ökoszisztéma ellenálló-képességére és az emberek jóllétére irányuló célkitűzésekkel összhangban. A zöldgazdaság foglalkozik tágabb gazdasági és társadalmi szempontokkal is, mint például a versenyképesség és a környezetre gyakorolt nyomásnak való kitettség, vagy éppen a zöld területekhez való hozzáféréssel összefüggő társadalmi egyenlőtlenségek.
A zöldgazdaság, mint az anyagfelhasználásra irányuló szakpolitikákat integráló keret. Forrás: Az európai környezet – állapot és előretekintés 2015: Összefoglaló jelentés (6)
A 2015-ös Európai környezet – állapot és előretekintés 2015 (SOER) című jelentés, és annak megvitatása több tanulsággal is szolgált. Ilyen például az, hogy az üzeneteinket át kell fogalmaznunk a döntéshozók számára, így – a problémák helyett – a lehetőségek hangsúlyozásával a környezet védelmének egész ügye a külvilág számára is elfogadhatóbbá válhat. Hagyományosan ugyanis a gondokat, felmerülő problémákat tesszük a középpontba: pl.: levegő probléma, víz probléma, zaj probléma. Ehelyett a megoldásokat kellene hangsúlyoznunk, azt, hogy lehetséges a hulladékok újrahasznosítása és létrejöhet a körkörös gazdaság. Nem csak a hulladék problémája a fontos, hanem az is, hogy van rengeteg alapanyag, amelyeket olcsón újrafelhasználhatnánk. Nem csak az ökoszisztémák sebezhetőségéről kellene beszélnünk, hanem azok rugalmasságáról, alkalmazkodóképességéről is (ahogy a társadalmak is a rugalmasságuk révén fognak tudni alkalmazkodni a változó kihívásokhoz). Környezetünk megóvása érdekében mindannyiunk felelőssége, hogy képesek legyünk a valódi fenntarthatóság útjára lépni, felismerni ezeket a lehetőségeket és élni velük.
E cikk készítésekor felhasznált források: