A Late lessons from early warnings I. kötete 2002-ben látott napvilágot, amelynek folytatása ez a 2013-as kiadvány. Az Európai Környezetvédelmi Ügynőkség mindkét kötetben olyan, elsősorban vegyi anyagokkal és technológiai újításokkal kapcsolatos esettanulmányokat gyűjtött össze, amelyek jól példázzák, hogy az elővigyázatosság elvének be nem tartása vagy helytelen használata milyen súlyos következményekkel járhat.
Tovább a teljes cikkreAz Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) minden évben közzéteszi a „Jelzéseket”, amely pillanatfelvételként mutatja be azokat a kérdéseket, amelyek az adott évben különösen érdekesek lehetnek a környezeti politikákkal kapcsolatos vitákban, illetve a nagyközönség számára. A 2013-as „Jelzések” Európa levegőjével foglalkozik. A kiadvány kísérletet tesz annak bemutatására, hogy Európa levegője jelenleg milyen állapotban van, megmagyarázva, honnan származnak és hogyan keletkeznek a légszennyező anyagok, valamint mindez hogyan hat az egészségünkre és a környezetre. Emellett áttekintést nyújt arról, hogyan építjük a levegőről való tudásunkat, és hogyan kezeljük a légszennyezést a szakpolitikák és intézkedések széles tárházán keresztül.
Tovább a teljes cikkreA SOER, avagy a Környezeti állapot és előretekintés jelentés az Ügynökség 5 évente megjelenő kiemelt terméke, amely az Európai Parlament és a Bizottság felé való bemutatáson túl több európai szakpolitikai dokumentum és nemzetközi folyamat inputjául szolgál.
Jelen kiadvány, a "SOER 2010 Synthesis" a 2010. évi SOER jelentés szintézise, avagy összefoglalója.