Eurovelo-, és ökoturizmus fejlesztések Ausztriában

Publikálva: 2018. augusztus 24.

Michael Meschik, a BOKU kutató professzora 2018 Júliusában az EcoVeloTour projekt keretében Budapesten tartott előadást. Az alábbiakban az osztrák Duna-menti kerékpárútra vonatkozó legfontosabb kijelentéseit összegezzük.

Michael Meschik előadásában kifejtette azt a nézetét, mely szerint a közlekedés nem ésszerűen zajlik („transport is not a rational business”).

Ausztriában részletesen felmérték a kerékpáros túrázók szokásait. A biciklisek első számú motivációja a természet közelsége („nature”) volt. A motivációk között a második helyen a pihenés (relaxation) állt, és harmadik helyen a tájkép (lanscapes). A helyzet megértéséhez érdemes megemlíteni, hogy Ausztriában a Duna partjainak kétharmada védett (többnyire Natura 2000 terület).

Védett területek a Duna mentén (Natura 2000, nemzeti parkok stb.)

A Duna menti kerékpárút nagyon népszerű: a számlálásokból kiderült, hogy itt 300 biciklis per óra per irány is előfordul. A kerékpározók száma a tavaszi, nyári, őszi hónapokban természetesen sokkal magasabb volt.

"Csórók"-e a biciklisek?

Általánosan elterjedt nézet, hogy a kerékpárosok rossz anyagi helyzetűek – nyílván ezért is bicikliznek. A valóság ennek teljesen ellentmond. Az osztrák Dunamenti kerékpárúton megkérdezettek közül a legalább 5 éjszakás kerekezők átlagosan 65,7 eurót költenek naponta. Ilyen túrázó 2016-ban a Passau – Bécs szakaszon 58 ezer volt. Tehát abban az évben a legalább 5 éjszakás kerekezők Passau és Bécs között (58000 x 6 x 65,7€) 22 863 600 eurót költöttek. Ez több mint 7 milliárd forint. Mindez 2016-os adatokon alapszik, és a szektor folyamatosan növekvő képet mutat.

Mi kell a bicikliseknek?

A kutatásokból az is kiderült, hogy a felmért kerékpározók igényei meglehetősen speciálisak. Mivel a zavartalan éjszakai pihenés számunkra elengedhetetlen, ezért elsősorban a négy-, és ötcsillagos szálláshelyeket keresik. Kifejezetten érzékenyek a zárható és fedett kerékpártárolókra, hiszen a „drótszamaruk” sok esetben igen értékes. Nagyra értékelik a szállásadó személyes jelenlétét, tanácsait (helyi látnivalókról), és az olyan plusz szolgáltatásokat, mint például a szauna.

Szükségük lehet 24 órás szolgáltatásokra, ilyen elsősorban a kerékpárjavító műhelyek munkája. A nem túl zsírós, de tápláló ételeket keresik, ugyanakkor igen komoly érdeklődést mutatnak a helyi különlegességek iránt (beleértve a helyi sör-, és bor márkákat is). Ugyanakkor rendszeresen vesznek igénybe buszt, vonatot, és taxit is – természetesen kerékpár-fuvarozással együtt.

További információ:

Menü

Nyitólap

Navigáció