Az izraeli vízellátás történetéről tartott előadást Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a CLIMATTERS előadások keretében 2018. június 20-án Alex Furman „Hogyan használhat egy állam több vizet, mint amennyije van?” alcímmel. Az alábbiakban az előadás összefoglalását közöljük.
A víz szűkössége globális probléma – részben már a jelenben, részben pedig a közeljövőben.
Miért is van kevés víz Izraelben? Tel-Avivban az éves csapadék mennyisége 530 mm; összehasonlításul Londonban 585 és Budapesten 563 mm. Ez alapján tehát még nem kellene riasztóan kevés vízről beszélnünk. A helyzet azonban az, hogy bár az északi vidékek csapadékviszonyai normálisnak mondhatóak, a déli országrészeken ez fokozatosan sivatagi klímává alakul. Mindehhez társul egy riasztóan nagy mértékű párolgás: a területen szabadtéri víztározás például nem is lehetséges.
Mindezen viszonyok között is különleges a Holt-tenger térsége, amely 400 méterre van a tengerszint alatt (!), és ez kifejezetten forróvá és élénk párolgásúvá teszi a területet.
Izrael állam lélekszáma megalakulása óta folyamatosan nő. Az 1948-as megalakulás utáni első öt évben a lakosok száma megduplázódott, majd egy lassabb növekedési szakasz következett. 1990 után újabb gyors növekedés volt tapasztalható – a volt Szovjetunióból kivándorlók magas száma miatt. Felmerülhet a kérdés, hogy hány embert tart el egy ekkora terület, amely negyede Magyarországnak. A szakemberek egyetértenek abban, hogy egyelőre jóval e határ alatt vannak.
A viszonyok megértéséhez fontos tudni, hogy Izrael átlagos népsűrűsége is négyszerese Magyarország népsűrűségnek, ráadásul a lakosság döntő többsége az észak-nyugati vidéken él.
A Tiberias-tótól (Sea of Galilee) északra található hegyvidékek csapadékban gazdagok, ott (Galileában) évi 600-800 milliméter is hullik. Praktikus megoldás volt tehát a vizet innen vezetni.
Izrael területén a víz kérdése mindig is alapvető kérdés volt. Az Izraelben élők a Tiberias-tó vízszintjét úgy ellenőrzik, mint ahogyan mi a napi időjárás jelentést.
A víz jelentős része tehát a Tiberias-tóból a sűrűn lakott erületek felé menő vízvezetékekbe kerül. Mivel a vizet immár nem szállítja természetes úton a Jordán folyó a Holt-tengerbe, ezért a Holt-tenger erőteljes csökkenést mutat. A tó partján épült szállodák között van olyan, amely több mint egy kilométer távol került a vízparttól, ezért a vendégek részére külön busz jár az épület és a vízpart között. Kérdésre válaszolva Alex Furman elmondta, hogy a helyi viszonyok között nem lehetséges egyszerre minden igénynek megfelelni, és a mérlegelés során a Holt-tenger maradt alul.
A vízfogyasztásban kiemelkedő fogyasztó a mezőgazdaság. Ez globális jelenség, és Izraelben sincs másképp. Bár a szektor az izraeli lakosságnak csak 2%-át foglalkoztatja, és a GDP-nek csak 1,5%-át adja, mégis stratégiai jelentőségű (kb. 2.2 milliárd euro/ év). (Az izraeli mezőgazdaság 333,000 hektárt művel, ez az ország területének 27%-a. Ennek 19%-a gyümölcsös, 23%-a intenzív (üvegházas), és 58%-a szántóföldi. Összesen 130,000 hektáron legeltetnek.
Érthető, hogy alapvető cél volt a mezőgazdasági öntözőrendszerek modernizációja. A gondolkodás abból a megfigyelésből indult ki, hogy a növények a hibás vízvezetékek szivárgásaira, a csepegő vizekre igen jól reagálnak. A kísérletek azt mutatták, hogy a kevesebb, de gyakrabban adagolt víz sokkal hatékonyabban éri el ugyanazt az eredményt. Az pedig logikus gondolat, hogy hatékonyabb, ha nem szerteszét spricceljük a vizet, hanem oda irányítjuk, ahová arra a növénynek szüksége van. Ebből fejlődött ki a mára már világhíres csepegtető rendszer.
A mezőgazdaságban alkalmazott öntözőrendszerek közül kiemelkedik a mozgó öntözés is, amely azonban nem a növények felső leveleire spriccel, hanem a sorok közti földet öntözi.
Izraelben a vécék öblítésének már akkor több fokozata volt, amikor erről a világ más részein még nem is hallottak. Ezzel meglepően sok víz nyerhető.
A konyhai, fürdőszobai vízcsapokra szerelt kicsi szerkezet szétszórja és vékony, erős vízsugarakká alakítja. Ezzel a kézmosáshoz, zuhanyozáshoz, mosogatáshoz jóval kevesebb víz is elegendő.
Amikor az izraeli kormány víztakarékossági kampányt indított, a következő hetekben a lakosság fogyasztása 10%-kal csökkent.
Izraelben a másodlagos vízhálózat kiépítése és használata világelső. Nagyon sok felhasználási terület nem kíván ivóvizet, és ez igen komoly megtakarítást eredményez.
A tengervíz édesvízzé alakításának programja nem ment azonnal: húsz évig tartott, míg elindult. Maga a kutatási is fejlődött idő közben, ezáltal egyre fejlettebb és hatékonyabb módszerek álltak rendelkezésre. Ma a friss víz fele a sótlanítás (desalination) révén kerül a felhasználókhoz.
A vízügyi szakembereket Izraelben általában valamilyen szakterülettel együtt képzik, például víz-, és társadalomtudomány, vagy hidrológia és ökológia. Ez biztosítja a szektor kapcsolatát más területekhez.
Fontos tudni, hogy Izraelben a felszíni víz minden esetben és minden formában közös; akkor is, ha az egy jogosan birtokolt földön folyik át. A saját földön ásott kútból addig szabad vizet termelni, amíg ez nem érinti az erőforrások csökkenését, vagy minőségének romlását. Nem értek volna el ilyen jelentős sikereket, ha nincsen egy szokásosnál erőteljesebben egyesített vízügyi rendszer. (Izraeli víztörvény 1959)