Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia (NTFS)

Publikálva: 2021. szeptember 24.

Magyarország az európai uniós tagállamok sorában elsőként foglalta törvénybe, hogy 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet (2020 évi XLIV. törvény a klímavédelemről). Az ehhez vezető utat határozza meg a Kormány által elfogadott Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia.

“A Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapján Magyarország 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet anélkül, hogy a végrehajtása veszélyeztetné a gazdasági növekedést vagy a jólétet. Hazánk kedvező helyzetből indulhat el, hiszen 2000 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, 2010 óta pedig egységnyi GDP előállítására 24 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett képes a magyar gazdaság” – írta az ITM.

Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia: Út a klímasemlegességhez

Kiemelték, hogy a kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a klímasemlegesség megvalósítása közben biztosítsa az ellátásbiztonságot és az igazságos átmenetet, és egyúttal támogassa a további gazdasági fejlődést is. Emellett fontos célkitűzése az is, hogy a költségek nagy részét a legnagyobb szennyező vállalatok fizessék és az átmenet miatt ne emelkedjenek a családok rezsiköltségei.

Az energiaszektor üvegházhatású gáz kibocsátásainak csökkentéséhez elengedhetetlen a nukleáris kapacitások fenntartása, a megújuló energia nagyobb arányú hasznosítása, az energiahatékonyság javítása és a közlekedés zöldítése.

Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia 2020 – 2050

 

A Tiszta Fejlődési Stratégiában vizsgált mindkettő, a klímasemlegességet 2050-re elérő forgatókönyv azt mutatja, hogy a gazdaság szénmentesítéséből eredő előnyök meghaladják a beruházási költségeket, tehát megfelelő képzési és átképzési programok révén a magyar gazdaság profitálhat a klímasemlegességi átmenetből – hangsúlyozták.

Források:

Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia 2020 – 2050 (PDF formátumban letölthető itt)

National Clean Development Strategy 2020 – 2050 (downloaded in PDF here)

2020. évi XLIV. törvény a klímavédelemről https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000044.TV

A kormány elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát https://hirlevel.egov.hu/2021/09/05/a-kormany-elfogadta-a-nemzeti-tiszta-fejlodesi-strategiat/

Steiner Attila: "Túl nagy luxus lenne kivonni magunkat a felelősség alól” https://www.portfolio.hu/ingatlan/20210907/steiner-attila-tul-nagy-luxus-lenne-kivonni-magunkat-a-felelosseg-alol-499464

Menü

Nyitólap

Navigáció