Fürdővizek 2020-ban

Publikálva: 2021. június 4.

„Az európai fürdővizek minősége továbbra is magas - a szennyezés megelőzését és csökkentését célzó négy évtizedes munka után. Az uniós jog nemcsak az általános minőségjavulást segítette elő, hanem segített azonosítani azokat a területeket is, ahol konkrét intézkedésekre van szükség.” – mondta a jelentés kapcsán Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója.

Az éves fürdővíz-jelentés azt mutatja, hogy 2020-ban Európa fürdővizének majdnem 83%-a megfelelt az Európai Unió legszigorúbb „kiváló” vízminőségi normáinak. A legutóbbi értékelés (Az európai fürdővizek minősége 2020-ban, European bathing water quality in 2020), amelyet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottsággal együttműködve készített, 22 276 európai fürdőhely 2020-as ellenőrzésén alapul. Ezek az EU tagállamait, Albániát és Svájcot lefedik.

A Duna Kisoroszinál

A „kiváló” parti és szárazföldi úszóhelyek aránya az elmúlt években körülbelül 85%-nál stabilizálódott, és 2020-ban 82,8% volt egész Európában. A „megfelelő” vízminőségi minimumkövetelményeket a 2020-ban ellenőrzött helyszínek 93%-ában teljesítették. Öt országban - Cipruson, Ausztriában, Görögországban, Máltán és Horvátországban - a fürdővizek legalább 95%-a kiváló minőségű volt.

Virginijus Sinkevičius, a környezetvédelemért, a halászatért és az óceánért felelős biztos elmondta: „A fürdővíz minősége Európában továbbra is magas, és ez jó hír azok számára, akik ezen a nyáron strandok és fürdőhelyek felé tartanak. Ez a fürdővízről szóló irányelv (Bathing Water Directive) több mint 40 éves, elkötelezett szakemberek kemény munkájának és együttműködésének eredménye. A májusban elfogadott nulla szennyezésre vonatkozó cselekvési terv (Zero Pollution Action Plan) segít megőrizni a vizek egészségét és biztonságát, valamint a tengereinket és folyamainkat."

A fürdőhelyek kétharmada Európa partjai mentén található. Az eredmények jól jelzik, hogy az úszók hol találják meg a legjobb minőségű fürdővizeket. Több fürdővíz minőségét a jelenlegi értékelés nem tudta besorolni, mivel a járvány-korlátozások miatt nem megfelelő számú minta gyűlt össze.

2020-ban Európában 296 mérési helyen (1,3%) a fürdővíz rossz minőségű volt. Míg a rossz minőségű helyek aránya 2013 óta kissé csökkent, a problémák továbbra is fennállnak, különösen a szennyező források felmérése és az integrált vízgazdálkodási intézkedések bevezetése terén. Azokon a fürdőhelyeken, ahol a szennyezés eredetét és okait nehéz azonosítani, ott a szennyező forrásokra külön tanulmányokra van szükség.

A Nulla Szennyezésre vonatkozó Cselekvési Terv (Zero Pollution Action Plan ) részeként és a Biodiverzitás Stratégiával (Biodiversity Strategy ) összhangban a Bizottság nemrégiben megindította a Fürdővízről szóló Irányelv (Bathing Water Directive) felülvizsgálatát. A cél annak értékelése, hogy a jelenlegi szabályok továbbra is alkalmasak-e a közegészség védelmére és a vízminőség javítására, vagy szükség van-e a meglévő keret fejlesztésére, nevezetesen új paraméterek meghatározására. Ennek a folyamatnak a részeként a Bizottság egy nyilvános online konzultáció keretében hamarosan kapcsolatba lép az érdekeltekkel.

A jelentést bemutató cikk itt érhető el: https://www.eea.europa.eu/highlights/zero-pollution-vast-majority-of

Az interaktív térkép elérhető itt: https://www.eea.europa.eu/themes/water/europes-seas-and-coasts/assessments/state-of-bathing-water/state-of-bathing-waters-in-2020

Magyarország fürdővizeinek 2020-as adatai letölthetőek innen (file:///C:/Users/martonm/Downloads/HU_Bathingwater_Country%20reports_2021%20(1).pdf) vagy elérhetőek itt. Az adatok lassú javulást mutatnak, és azt, hogy 2020 évben a mérés nélkül maradt helyek száma 20-ról 25-re nőtt (7,8%-ról 9,5%-ra).

Magyarország fürdővizeinek állapota térképen ábrázolva

Magyarország fürdővizeinek állapota 2017-2020-ban, kategóriák szerint

Menü

Nyitólap

Navigáció