A „Mezőgazdaság és éghajlat” (Farming and climate) c. európai projekt keretében, a CEEweb megbízásából a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Fenntarthatóság Felé Egyesület 2018. június 13-án „Hogyan előzhetők meg, hogyan kezelhetők a mezőgazdasági kibocsátások?” címen műhelynapot szervezett. Az alább ennek előadásaiból közlünk összefoglalót.
Monika Kotulak (CEEweb a Biodiverzitásért) elmondta, hogy a konferencia idején (2018. június 13.) a CAP (Common Agricultural Policy, Közös Agrárpolitika) változtatási javaslatait a DG-k vitatják. Az uniós költségvetésről, melynek a CAP is része, a végső döntés 2019 februárjában születik majd, még az új Bizottság megválasztása előtt. Jelenleg azonban a tárgyalások lassan haladnak, és az új költségvetés 2021 januárjában mindenképpen megindul - a Brexit miatt kisebb összegekkel.
Az új CAP-ban a tervek szerint az 1. pilléren 6%-kal, a 2. pilléren 20%-kal lesz alacsonyabb az összeg. A zöldítést az „ecoscheme” váltja fel: az új rendszerben a tagállamok tervezhetik meg a részleteket. Csak a támogatási célok kerülnek meghatározásra EU-szinten. A tagországok még a finanszírozási arányt is meghatározhatják. A tervek szerint a jövőben több hivatkozás lesz környezeti jogszabályokra. A kifizetés eredmény alapú lesz, de még nem tudni, hogy mi lesz a mutató.
Az éghajlati lábat a DG ENV képviseli.
Az előadás letölthető itt.
Kajner Péter (Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat, Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály) szerint a mezőgazdaság hozzájárulója és elszenvedője is egyben az éghajlatváltozásnak. A mezőgazdaság a szárazföldi területek 11%-át hasznosítja, az ember által elfogyasztott víz 70%-át, az erdők 80%-át, az élelmiszerlánc az energia 30%-át. Emellett az ágazat évi 10 Gt üvegházhatású gázt termel évente. A lakosságszám folyamatosan emelkedik, 2050-re elérheti a 9 milliárd főt, tovább rontva a helyzetet. Emellett az egy főre eső fogyasztás is folyamatosan nő.
Az EU fontos szereplő az éghajlatváltozás elleni harcban. 2020-ra 20%-os üvegházgáz kibocsátás csökkentést vállalt 1990-hez képest. Ez már teljesült, sőt további csökkenés is tapasztalható. A jövőbeni vállalást azonban így sem látszik teljesíteni (40, 80, 95% csökkenés).
Az ágazatra szűkítve tekintetünket látható, hogy egyre növekszik a szén-dioxid biomassza. A mezőgazdaság a szén-dioxid kibocsátás körülbelül 10%-áért felelős, ide értve az emésztőrendszeri kibocsátásokat, a mezőgazdasági technológiából eredőket, a talajgazdálkodást és a trágyakezelést. De miből adódnak ezek a számok?
Hogyan áll elő az üvegházgáz leltár?
Évente minden országban készül National Inventory Submission. Ez segít a vállalatok teljesítményét is követni. Az IPCC dolgozta ki a módszert, így világszinten összehasonlíthatóak az eredmények. Betartásuk a nemzetközi emissziókereskedelem miatt is fontos. A hazai beszámolót az Országos Meteorológiai Hálózat készíti; a legutóbbi 2018 májusában készült 2016-os adatokból.
A metán és a dinitrogén oxid az állattenyésztésből és a növekvő területekből ered. A LULUCF (Land Use, Land-Use Change and Forestry ) az üvegházgáz-nyelőket képviseli, az antropológiai kibocsátások ellensúlyát. Ide tartozik a földhasználat, földhasználat változása, az erdészet, de mindez mégsem a mezőgazdaságnál van számba véve. A számbavétel főfelelőse a Földművelésügyi Minisztérium volt, a koordinátor az OMSZ, míg a LULUCF esetében Nébih, erdészetek, NAK mind részt vettek.
A hazai kibocsátásokra áttérve említette, hogy a bázist a rendszerváltozás előtti állapot jelenti, ehhez kell viszonyítani. 2016-ban 61,5 Mt volt a kibocsátás, ami 44%-os csökkenés a bázishoz képest. A nyelő kapacitás beszámításával 57,2 Mt. A csökkenés azonban nem jó teljesítmény, hanem gazdasági összeomlás következménye. A kibocsátás azt követően 2006-ig stagnált, a 2008-9-es gazdasági válság alatt újra csökkent (2005 és 2013 között 24%-kal). A csökkenést segítette még a technológia és tüzelőanyag váltás is.
A technológiaváltásnak köszönhetően a GDP és ÜHG trendje elvált egymástól. Ha a gázok megoszlását nézzük, főképp szén-dioxidról van szó.
A szén-dioxid aránya 78%-on maradt, ennek fő forrása a fosszilis égetés. A metán 12%-on maradt forrása a hulladék, az állattartás és a földgázszállítás. A dinitrogénoxid aránya 10%-ról 7%-ra csökkent, ennek forrása a mezőgazdaság talajművelése, illetve a trágyakezelés.
Az adatok a mezőgazdaság teljesítménycsökkenését mutatják. A kibocsátás szektorális megoszlást tekintve a következőképpen állt 2016-ban:
A metán kibocsátásának 88%-a mezőgazdasági eredetű. Ez 44%-ot csökkent. Az adatok is alátámasztják, hogy 2004-et követően a növénytermesztés aránya növekedett, míg az állattenyésztésé csökkent. Ha a forrásait nézzük, akkor a szarvasmarha stagnál, vagy kicsit nő, a sertés csökken, a nitrogén műtrágyázás viszont ismét nő. Az átlagos nitrogén input/hektár 1985 és 2016 között 150 kg-ot nem érte el.
Az ammónia kibocsátás 90%-ban mezőgazdasági eredetű. A LULUCF trendje ingadozik, módszertanilag bizonytalan. A KSH adatközlése nagyjából egyező trendet mutat. Ami kellene: extenzív legeltetés, ahogyan a NÉS-2 tervezete is kimondja.
A műtrágyagyártásnak nagy az energiaigénye, ez az iparban kerül elszámolásra. Az állatgyógyászat kibocsátása is az iparnál kerül elszámolásra.
A külföldről származó mezőgazdasági termékek kibocsátása is máshol kerül elszámolásra.
Jelenleg az ágazat üzemanyag felhasználását látva azt mondhatjuk, hogy a mezőgazdaság az olajat alakítja élelemmé.
Kajner Péter előadása letölthető itt.
Dr. Berényi Üveges Judit (Agrárminisztérium, Mezőgazdasági Környezetvédelmi Osztály) kihangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági kibocsátás nem csak üvegházgáz probléma; vannak például vízszennyezési problémák is. A Párizsi Megállapodás 2020 utánra a mezőgazdaságra is komoly vállalásokat tett. Ez az eddigi kibocsátáscsökkentéshez tett hozzá. Az eddig passzív volt, például az állatállomány csökkenése révén de 2020 után aktívvá válik. A célok szabályozásáról, a dokumentációról talán télen megszületik a megállapodás.
Légszennyezés kapcsán a Genfi Egyezmény a kulcs, ami sikeres. Szigorú leltárok, cselekvési tervek kellenek. A Göteborgi Jegyzőkönyv is említést érdemel. Javaslatok vannak helyes mezőgazdasági gyakorlatra.
Az EU joganyaga Magyarországot 2020-29 között 10%-os, 2030 után 32%-os ammónia csökkentésre kötelezte. Hazánk kapta a legnagyobb kötelezettséget.
A vízszennyezésre eslősorban a nitrát irányelv vonatkozik. A hazai szabályozás segítő, támogató a talajvédelem, a mezőgazdasági támogatások, valamint a vizek nitrát szennyezés elleni védelme tekintetében A NEC irányelv (az ammóniumcsökkentési program) készülőben van.
A termőföld védelmei törvény (2007. évi 129. tv) biztosítja az erózió elleni védelmet, illetve a humusz eltávolításának tilalmát.
A kölcsönös megfeleltetés rendszere tartalmazza a helyes mezőgazdasági gyakorlatot, a nitrát irányelv szabályait. A helyes mezőgazdasági gyakorlat kiterjed az erózió elleni védelemre, a talajborításra és a szervesanyag fenntartására (az égetés tilalma).
Rovaripari fehérje takarmányozás is történik Magyarországon; előbb-utóbb az Agrárminisztériumnak is foglalkoznia kell ezzel.
Az előadás letölthető itt.
dr. Gyulai Iván (Ökológiai Intézet Alapítvány) szerint a parlag égetése nem jelenik meg a leltárban. Ez hazánkban évente 150 ezer hektár. A zöldhulladék-égetés is fontos. A zöldhulladék fontos kincs, de most haszon helyett kárt jelent az égetés miatt. Még az önkormányzatok is füvet égetnek. A bálák égetése PM10 kibocsátási forrás.
A talajforgatás miatt az ökoszisztéma szolgáltatások csökkennek. Van, létezik és működik más módszer. Az edafon a talaj élővilága, ez feleslegessé teszi a talaj forgatását. Jó esetben 1 tonna kukac is élhet a talajban hektáronként. Ez évi fél tonna humuszt termel. A forgatás ennek kialakulását akadályozza. A talajmunkánk kibocsátása elhagyható lenne, ha nem csinálnák. A műtrágya alkalmazását is szükségtelenné teszi, és véd a kiszáradástól is.
Talajszerkezet javításra szükség van; fontos a talajtakarás ősszel, fontos az élővilág helyreállítása. Ehelyett éghajlatbarát technológiákra van szükség. Ilyen például a Mélymulcs. Ez 50-60 cm talajtakarás regeneráció céllal, amely kialakítja a komposztálás feltételeit. Ez, ha úgy tetszik, síkkomposzt. Ősszel kell kirakni, kerti módon működik.
Szántóföldön másodvetés kell. Az álló gabonaszár mellé takarónövény magkeverék kell a következő fő kultúrnövény és talajállapot alapján. A sok zöld nitrogén-gyűjtő, ilyen például a retek.
dr. Gyulai Iván előadása letölthető itt.
dr. Roszík Péter (Magyar Biokultúra Szövetség) szerint az iparszerű mezőgazdasággal összehasonlítva elmondható, hogy a biotermelésben vannak életközösségek. A bio egységesen kezeli a problémát. Fontos tudni, hogy mi várható tőle. Tudni kell, hogy ki a konkurencia: alternatív, integrált, funkcionális termelés, de ezekre nincs jogszabály, míg a biotermelésre van. Alapjai alapján akár etikus lehetne a neve, mert a termelés rendjét határozza meg: környezetmegóvás, méltányosság, gondosság, egészség kell egyszerre, hogy megvalósuljon. Jelentősek a lehetőségek a szénmegkötő képesség többlet alapján.
dr. Roszík Péter előadása letölthető itt.
A rendezvényen elhangzott egyik vélemény szerint ha az állattartásba beszámítjuk a dél-amerikai szójatermelés érdekében zajló erdőpusztítást is, akkor több üvegházgázt bocsát ki, mint a közlekedés együttvéve. A vízhasználatban is számos kárt okoz a mezőgazdaság: az édesvízkészlet negyedével csökkent 20 év alatt. A fókusz még mindig nincs a klímaváltozás kapcsán a legsúlyosabb gondon: a hús- és tejfogyasztást gyümölcs- és zöldségfogyasztásra kellene cserélni. A hús- és tejfogyasztás túlzásba esve egészségügyi kárt is okoz. Ebben a témában mindenki tud valamit tenni. Egy kiló marhahús előállításához 15 ezer liter vízre van szükség. Tudatosítani kell, hogy mit lehet tenni.
Kérdésekre reagálva Kajner Péter elmondta, hogy a mezőgazdasági célszámok teljesítése a visszaesett állattartásnak köszönthető. Ha az egységnyi arányokat is nézzük, rosszabb képet kapunk. Ausztriában egy állategységre 30%-kal alacsonyabb kibocsátás jut. Az antibiotikum használatban is rosszak vagyunk: nálunk 190 egység, míg Norvégiában 0 egység. Ezekről is beszélni kellene. Igen, a vízlábnyom is nagyon nagy gond. Életformánk, mezőgazdasági technológiánk, élelmiszergazdaságunk sok összefüggést mutat az éghajlatváltozással és egymással. Emellett az elszámolásban az import hús lábnyoma az exportáló félnél marad. Az egész rendszert újra kellene gondolni. A jelenlegi egy szűk szeletre koncentrál.
Berényi Üveges Judit szerint attól, hogy valami máshol kerül elszámolásra, még meg kell tenni a kibocsátáscsökkentési előírásokat. A felosztás előnye, hogy elkerülik a dupla elszámolást, vagy a kimaradást. A leltár egy technikai dolog csupán. A szalma égetése katasztrofális, az meg pláne, hogy ezt még ráadásul megújuló energiatermelésnek tekintik és előnyösnek mondják. A gazdának persze jó, mert pénzt kap érte, többet mint az állattartásért.
Gyulai Iván kiemelte, hogy az oktatásban jelentős az ismerethalmaz átadása, de nem valós alapú és nem rendszerszemléletű.
Faragó Tibor szerint a leltár torzulatai nyomán átterhelés keletkezik, mert a probléma immár más szakpolitikai megközelítésbe esik. A szalma égetése például energetikailag jó, mezőgazdaságilag és környezetileg rossz. Nincsenek a problémák rendszerben. A kérdés: Hogyan lehetne ezt elkerülni?
Gyulai Iván hangsúlyozta, hogy a minőségi élelmiszernek nincs kellő értéke. A fogyasztói szokások torzak: a szépre és nem a beltartalomra fókuszálnak. Hol az élelmiszerbiztonság helye? Mennyire teljesülnek a termelési célkitűzések? A gépgyártók érdekei érvényesülnek. Helyi döntéshozóknak a bevétel a cél. Mindent meghatároz, hogy az állam mit támogat.
Gyulai Iván gazdálkodásában a produkció 30%-kal magasabb, mint más módszereknél. A károsodás mindössze 10%. Ezzel szemben például az USA-ban vegyszeres kezelés mellett is 30% a károsodás. Az ő módszerében nincs semmiféle védekezés. Ez egy magára hagyott önszabályozó rendszer, ami négy év alatt tud kiépülni. A módszer a tudatosan termelőket segíti, nem a piacra termelőket. A piac mennyiséget vár el, itt viszont magas beltartalom van, amit a piac nem tud értékelni. A módszer jól terjed, de akik alkalmazzák, azok nem piacra termelnek, hanem maguknak, a családjuknak. Pedig van benne költségmegtakarítás is. A közmunkásokat alkalmazó önkormányzatokat szerették volna ilyen gazdálkodásra átállítani, a BM is engedte, de egyik sem érdeklődött végül, mert „akkor mire fognak pénzt kérni?”
Roszik Péter szerint az ökológiai művelés költsége 50-60 ezer forint, a termék ára ennek tízszerese lenne, viszont a munkaidő ebbe nincse beleszámolva, ami napi 1-2 óra. Ez azonban testmozgásnak is hasznos.
Sokan inkább termelnek ugyan vegyszermentesen, de nem minősíttetik annak költségei miatt. Gond, hogy a falusiak sem önellátóak már: inkább füvesítik a kertet, mint hogy termeljenek.
Kérdésként felmerült, hogy lehetne-e „a törvény erejével hatni”, hogy az önkormányzat ösztönözze a helyi piacok működését például úgy, hogy a bio ne fizessen helypénzt?
A jegyzetekért köszönet illeti Hargitai Katalint.