EIONET Találkozó - 2013. december 9.

Publikálva: 2014. január 10.


2013. december 9-én a Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztályának rendezésében sor került az Európai Környezetvédelmi Megfigyelő és Információs Hálózat (EIONET) hazai szakértőinek találkozójára. A rendezvényen részt vett az Európai Környezetvédelmi Ügynökség Igazgatótanácsának magyar tagja, dr. Teplán István, illetve a Nemzeti Környezetügyi Intézet főigazgatója, dr. Biczó Imre is.

A jelenleg 27 témakört felölelő EIONET hálózat Európa szerte több mint 400 szervezetet és 1400 szakértőt tömörít. Magyarország több tucat intézményéből mintegy 120 szakértő vesz részt az együttműködésben.  Bevezetőjében a Stratégiai Főosztály vezetője, dr. Viski József elmondta, hogy a magyar hálózat legfőbb értékét a tagok – intézményi, szakterületi – sokszínűsége, az eddigi feladatok, tevékenységek során egyértelműen megnyilvánuló magas szintű szakértelme adja.
A találkozó fő célja az EIONET együttműködésben nemrégiben bekapcsolódott kollégák tájékoztatása, valamint az Ügynökség és a szakértői hálózat működésének, a főbb folyamatoknak, eljárásoknak, aktuális ügyeknek a bemutatása volt. Dr. Teplán István ismertette a novemberi Igazgatótanács ülés főbb eredményeit, beleértve az új Többéves Munkaprogram és 2014. évi Munkaprogram ismertetését. A Nemzeti Környezetügyi Intézet főigazgatója jóvoltából pedig az Ügynökséghez több szálon kapcsolódó környezetvédelmi ügynökségi (ún. EPA) hálózatról is új ismereteket szerezhettek a résztvevők.

Az előadások diái az alábbi linkekről érhetők el:
Az EEA szakértői hálózatának szerepe és működése, főbb eljárások és eszközök
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség Igazgatótanácsának szerepe és működése, az Ügynökség 2014-2018-as munkaprogramja
Aktualitások, a SOER 2015 tervezett struktúrája
EPA Network – Nemzeti Környezetügyi Intézet

Menü

Nyitólap

Navigáció