Ez év augusztusában több mint 190 állam egyetértésre jutott a fenntartható fejlődésről szóló Agenda 2030 dokumentumot illetően. A dokumentumot az államok vezetői szeptember folyamán New Yorkban a fenntartható fejlődési célokkal együtt fogják elfogadni . Az előzményekkel ellentétben a nyilatkozat egyaránt szól a fejlődő és a fejlett államokhoz, és a fenntartható fejlődés szélesebb témáit érinti. Egészen konkrétan: a 17 fő célból 15 tartalmaz környezeti, vagy forráshasználati-, illetve éghajlatváltozási témákat.
Nagyon bíztató látni azt, ahogyan a fenntarthatóság kérdése a világ minden részén egyre átfogóbban érinti az embereket. Az a felismerés, hogy a fenntartható fejlődés egyszerre kihívás és szükségszerűség mind a fejlődő-, mind a fejlett országok számára, mindenképpen jelentős lépés a jó irányba.
E vonatkozásban az Európai Unió 7. környezetvédelmi cselekvési programja teljes összhangban áll a fenntartható fejlődés programjával: „2050-re elérjük a jóllétet – a bolygónk ökológiai határain belül”. E cél elérése érdekében számos intézkedésre került sor az EU tagállamokban. Ugyanakkor a gazdaság és a környezetügy globális jellege egyre nehezebbé teszi az országok, országcsoportok számára az egyes problémák hatékony kezelését. Például, az üvegházgázok hozzájárulnak a globális éghajlati koncentrációhoz, és függetlenül attól, hogy hol kerültek a levegőbe, hatásuk van távoli helyeken is és valószínűleg a távoli jövőben is.
Ha nem teszünk globális lépéseket és ha nem térünk át a valódi fenntarthatóságra, akkor egész bolygónkon kockáztatjuk a jóllétünket és az életünk minőségét. Az Európai Környezet – Állapot és előretekintés 2015 című jelentésünk megmutatja, hogy bár a jelenlegi vásárlási és fogyasztási szokásaink megkönnyítik az életünket, ugyanakkor veszélyeztetik is azt.
Elértük a határokat
Az Európai Környezet – Állapot és előretekintés 2015 című jelentés hangsúlyozza, hogy már láthatóak a jelei annak, hogy a gazdaságunk eléri az őt meghatározó ökológiai határokat, és hogy már tapasztaljuk a fizikai és környezeti források szűkösségének hatásait. Az elérhető becslések szerint a globális fogyasztás több mint 50%-kal meghaladja a bolygó regeneratív képességét. Más szavakkal: többet fogyasztunk, mint amennyit a bolygónk a termelő kapacitások csökkenése nélkül adott idő alatt termelni tud.
Némelyik globális megatrend további aggodalmakra ad okot. Ma a világ 7 milliárdos népességéből kevesebb mint 2 milliárd ember tekinthető középosztálybeli fogyasztónak. 2050-re a világ népessége elérheti a 9 milliárdot, és ebből több mint 5 milliárd lesz a középosztály tagja. Ez a növekedés valószínűleg növeli az erőforrásokért zajló globális versenyt, és további elvárások elé állítja az ökoszisztémákat.
A globális anyaghasználat megkétszereződhet 2030-ra. A következő 20 évben az energiára és a vízre irányuló kereslet 30-40%-kal nőhet. Az élelmiszerre, a takarmányra, a rostanyagokra vonatkozó igény hasonlóan növekedni fog: 2050-ig mintegy 60%-kal.
A fokozódó erőforrás szűkösség és a növekvő verseny miatt egyre többen aggódnak a kulcs-készletek ellátásának biztonságáért. Az élelmiszerért, a vízért és az energiáért való növekvő aggodalom táplálta az elmúl t 5-10 év nemzetközi földvásárlásait, elsősorban a fejlődő országokban.
Európai és globális fenntarthatóság
Az Európai Unió mind gyártóként, mind fogyasztóként fontos nemzetközi játékos. A legtöbb európai ország ökológiai lábnyoma jelenleg meghaladja az elérhető biológiailag aktív területek, illetve a biokapacitás nagyságát. Ha az EU világ többi részével folytatott kereskedelmét nézzük, az európai fogyasztással összefüggő környezetvédelmi nyomás jelentős része az EU határain kívül jelentkezik. Ráadásul az EU határain kívül jelentkező környezeti lábnyom aránya megnövekedett az elmúlt évtizedben, elsősorban a föld, a víz, és anyaghasználat területén, csakúgy, mint a légszennyezés vonatkozásában.
Az elmúlt években a globális környezeti kérdések fordulópontok, határvonalak és rések fogalmaival kerültek megfogalmazásra. Ezek a megfogalmazások mégsem tükröződnek a társadalomban, a gazdaságban, a pénzügyi rendszerben, a politikai nézetekben és a tudásrendszerekben, ahol még mindig nem használják a parlamentáris határok és korlátok gondolatát. Mindeközben a bolygónknak meglehetősen korlátozottak a kulcs-erőforrásai, mint például a víz és a termőföld.
Egy olyan globális gazdasági rendszerben, amely egyfelől meg van kötve a véges erőforrások és a pusztuló környezet által, másfelől kényszeríti a növekvő igény és elvárás, az erőforrás-hatékony zöldgazdaság az egyetlen valós lehetőség. A zöldgazdaságba való áttérés alapvető változásokat von maga után az áruk és szolgáltatások létrehozása, a városok építése, a közlekedés és a szállítás, vagy akár a mezőgazdaság területén is.
A zöldgazdaságot célzó szakpolitikák korántsem kell, hogy korlátozóak vagy drágák legyenek. Éppen ellenkezőleg, ezek lehetőségeket jelentenek. Európa számos gazdasági szektora sikeresen csökkentette az anyagigényét és a környezetszennyezését, vagy megszüntette a kapcsolatot és a szoros összefüggést a gazdasági növekedés és a kibocsátások között. A környezeti ipar mérete például több mint 50%-kal nőtt 2000 és 2011 között. Ez egyike azon kevés gazdasági szektornak, amely a 2008-as gazdasági válság óta virágzó képet mutat az EU-ban.
A demográfiai folyamatokat és az erőforrásokért folyó élesedő versenyt úgy is tekinthetjük, mint a szükséges változásokat elősegítő erőket. Kezdhetjük a nulla szénkibocsátású városok és a nulla hulladék kibocsátású infrastruktúra kiépítésével – hiszen a növekvő népesség igényeihez való alkalmazkodás során minderre biztosan szükségünk lesz.
Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója