5/13 Az egyházak környezetvédelmi tevékenységéről: Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) - a hazai környezetvédelem céljai

Prohászka Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetfejlesztési Főosztályának munkatársa előadásában hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem Magyarországon nem spontán tevékenységek sorozata, hanem stratégiai tervezés eredménye. Az országgyűlés 2015-ben elfogadta a 2015-2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programot, amelynek kiemelt helye van a környezetvédelmi tervek rendszerében.

Az országgyűlés 2015-ben elfogadta a 2015-2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programot, amelynek kiemelt helye van a környezetvédelmi tervek rendszerében.

A Nemzeti Környezetvédelmi Program kidolgozását már a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény (1995. évi LIII. törvény) meghatározza. A törvény értelmében a környezeti tervezés célja:

A dokumentum szervesen kapcsolódik egyebek mellett:

Maga a program helyzetértékelésből és SWOT-elemzésből indul ki. Ezt követi a környezeti jövőkép meghatározása, melynek kulcsszavai: mértékletesség, takarékosság, értékteremtő együttműködés, személyes felelősség, a természet és az ökológiai korlátok tisztelete. A Program jövőképe szerint:

A környezeti jövőképre épül a célok kitűzése. Átfogó cél az, hogy a program hozzájáruljon a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosításához. A stratégiai célok:

  1. az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása,
  2. természeti értékek és erőforrások védelme, fenntartható használata,
  3. az erőforrás-takarékosság és a -hatékonyság javítása, a gazdaság zöldítése.

A programban bemutatásra kerülnek a finanszírozás, és a nyomon követés főbb eszközei is. A dokumentum a stratégiai célok között nevesíti a környezettudatos szemlélet és gondolkodásmód erősítését, amiben az egyházaknak kiemelt szerepük van.

Menü

Nyitólap

Navigáció