81. Management Board ülés

Publikálva: 2018. március 22.

Az alábbiakban röviden beszámolunk a 2018. márciusi Management Board ülésről.

Per Mikwitz, a Tudományos Bizottság elnöke elmondta, hogy február 21-22-én tartottak egy szemináriumot a SOER 2020-ról, és terveznek még májusra és őszre is. Environmental justice témában május 16-án tartanak egy konferenciát. Mint mondta, megvizsgálják azt is, hogy ezek a szemináriumok mennyire támogatják az EEA munkáját és a főbb célcsoportokat.

Hans Bruyninckx, az EEA ügyvezető igazgatója a beszámolójában elmondta, hogy 2017 decemberében az EEA részt vett az UNEA 3 találkozón, mint az EU delegáció támogatója.

Külön kiadványt jelentettek meg a repülés és a tengeri hajózás környezeti (elsősorban klíma) hatásairól. Lásd büvebben itt.

Az ipari szennyezésről szóló jelentés egyszerűsödött.

A klímaváltozásról több jelentés is készült, így például az energia unióról, és az európai városok sérülékenységéről.

A biodiverzitás, a földhasználat témakörében jó az együttműködés a DG AGRI-val a a CAP területén. Közös témák például a növénytermelés vízhasználati intenzitása, az erdőkitermelés aránya, a tájfragmentáció. Az EEA az európai élelmezési rendszer ökolábnyomát is vizsgálja.

Nagy várakozás övezi a az ökoszisztéma és természeti tőke elszámolásról alakuló „pilot” jelentési rendszert.

A negyedik hulladékmegelőzési jelentés az újrahasználati rendszerekről épp befejezés előtt áll.

Előkészületek folynak a 2020-as városi fenntarthatósági jelentésre is.

A fenntarthatóságba való átmenet finanszírozásáról külön jelentés készül: hogyan lehet a fenntarthatóságot a finanszírozásba integrálni? Az erről szóló jelentés egy akcióterv formájában is megjelenik majd. Március 22-én indítják el Brüsszelben ezt a kezdeményezést, Juncker és Macron is a fő előadók között lesz, az EEA is közreműködik majd.

Fenntartható turizmus témában egy technikai riportot adtak ki. Azért nem léptek ezzel tovább mivel nincs olyan megbízható monitoring rendszer, amit tudnának használni. A szállodák környezeti minősítése nem egységes, így ez sem jó kiindulási alap. Az EEA is látja, hogy a téma fontos, de most ebben nem tud továbblépni. (Ausztria képviselője kifejezte, hogy sajnálja, hogy nem lett kiemelt téma a fenntartható turizmus. Spanyolország is szeretné, ha a fenntartható turizmus jobban előtérbe kerülhetne. )

Az Ügynökség kelet felé is nyit: folyamatban van Minszk és Jereván bevonása. A Déli Partnerség (South Partnership) az akcióterv keretében zajlik (Action Plan with the Mediterranian).

Az Ügynökség adatait rengetegen töltik le; az adathálózatot folyamatosan fejlesztik. Az EEA igen aktív a Facebook-on: ott is lehet követni és kérdezni az EEA szakértőket (pl. Copernicus témában). Az elmúlt évben a megjelent újságcikkek száma 40%-os növekedést mutat; ez jól mutatja a tudományos elismerést.

Hans Bruyninckx kiemelten említette a fotóversenyt és videóversenyt is. Erről bővebben itt.

Az Ügynökség támogatja az EU nem-toxikus környezetről szóló stratégiájának kialakítását is.

Az EU bolgár elnöksége részéről több felkérés érkezett az EEA-hoz konferenciákon való részvételre.

A költségvetést 2017-ben az EEA 99.99%-ban felhasználta.

Gilles Gantelet (DG ENV) COM elmondta, hogy az EEA új feladatokat csak alapos indoklással, eseti alapon tud újabb státuszokkal támogatni, alapvetően a meglévő kollégáknak kel mindent ellátniuk. A klíma és környezet témakör minden programba integrálódik majd. A CAP zöldítése ismételten napirenden van.

DG Klíma

A DG Klíma képviselője elmondta, hogy az Energia Unió kapcsán a trialógus megkezdődött, várhatóan a bolgár elnökség alatt be tudják fejezni a tárgyalást. A közlekedés területén lesznek még új javaslatok, pl. a CO2 kibocsátási normák a nehézgépjárművekre. Szabálykönyvet adnak majd ki a Párizsi Egyezmény végrehajtása kapcsán.

SOER 2020 riport

A SOER 2020 riport kitér majd az SDG indikátorokra is. Nagyon fontos a 2030-as és 2050 évekre szóló kitekintés is. Az Eurostat  és JRC is közreműködik, plusz a DG RTD  is. A klíma is nagyon fontos eleme lesz a SOER 2020-nak, különösen az agráriumra gyakorolt hatása. A körforgásos gazdaság és a alacsony széndioxid kibocsátású (low carbon) gazdaság is megjelenik majd a SOER-ben.

Copernicus

A Copernicus programban ez egy kulcsfontosságú időszak, mivel a következő MFF keretben változhat a szerepe. Meg kell vizsgálni, hogy mi legyen a szerepe a jövőben az EIONET-en belül. A CAP-on belül is nagyobb szerepe lehet az ellenőrzésben is. Hans Bruyninckx megerősítette, hogy alapvetően nem plusz forrásokra van szükség, hanem több humán kapacitásra, hogy új feladatokat tudjanak megvalósítani. Most érték el azt az áttörést, hogy a COPERNICUS program révén valódi, használható adatokat tudnak előállítani. Az elmúlt 15 évben igen sok befektetés történt ebbe a rendszerbe, így most ideje annak, hogy megfelelően tudják hasznosítani a rendelkezésre álló adatokat. A legnagyobb félelem az, hogy az erre költött sok beruházás nem térül meg olyan formában, hogy valóban hasznosítható információt szolgáltasson. Az is fontos, hogy az egyes tagországok miként szeretnék hasznosítani az adatokat. A csehek egy éves Copernicus user fórumot szerveznek.

Reportnet

Az e-reporting modernizálása mindenképpen szükséges, sajnos előfordult az utóbbi időben, hogy a rendszer nem tudta kezelni a nagyobb adatszolgáltatási időszakokat. Az IT biztonsági oldalát és a felhasználok számára a jobb kezelhetőséget is igyekeznek megoldani. A teljes beruházási költség 3 millió EUR. Probléma lehet, hogy nem minden ország van azonos szinten az adatszolgáltatásban, mivel az automatikus adatbegyűjtésre szeretnének átállni.

EEA Academy

E rendezvények az EEA tudását népszerűsítik különféle konferenciák, szemináriumok formájában. Az előző értékelés alapján az akadémia jelentős potenciált jelent az EEA számára. Nagyon aktív volt a nyári egyetemek (lásd bővebben itt), téli egyetemek, különböző konferenciák tekintetében. Van egy állandó projekt menedzser a titkárság mellett, és szoros kapcsolatban vannak a tudományos tanácsadó testülettel is. Az előadások egy része az EEA internetes oldalán is elérhető video anyagok formájában.

A következő Management Board ülésen (2018. június 19) téma lesz a „big data” és a „citizen science”. Ekkorra már az új MFF is megjelenik, a reportnet is részben elkészül, így jó az időzítése is. Jó példa az innovatív monitoringra a levegőminőség, ahol a Copernicus adatok is használhatók az in situ monitoring helyett. A „big data” természetesen nem önmagában érdekes, hanem a szakpolitikákban történő jó használhatósága miatt.

Menü

Nyitólap

Navigáció