Stratégiai Tervezés

Publikálva: 2016. december 13.

A Fejlesztéskoordinációs és Stratégiai Osztály immáron hagyományosnak tekinthető képzésére december 12-én került sor. A meglepően nagy előzetes érdeklődést kiváltó program prezentációit mellékelve közöljük.

Dr. Rácz András helyettes államtitkár úr megnyitó beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évben két olyan stratégia született, amely a környezetvédelemre jelentős hatást gyakorol. Ilyen a jelenleg egyeztetés alatt álló Tájstratégia, és az Erdőstratégia is.

A tervezés szempontjából természetesen mindig a jövő a legfontosabb, hiszen a közép- és hosszútávú stratégiákban mindig a jövőre vonatkozó terveket készítünk. Annak érdekében, hogy egy kicsit közelebb kerülhessen hozzánk ez a bizonytalan és távoli jövő, a Corvinus Egyetem tanára, dr. Nováky Erzsébet  tart előadást számunkra a jövőkutatásról, annak környezeti vonatkozásairól.

Mint a megynitó beszédében Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár úr mondta, a 2017-es év stratégiai szempontból fontos két eseményéről is áttekintést adnak a prezentációk:

Az OECD az idei év októberében kezdte meg hazánk Környezetpolitikai Teljesítmény Vizsgálatát (Environmental Performance Review), amely a hazai környezetvédelem egészét vizsgálja majd, így az FM koordinálásával valamennyi társtárcát érinti.

A másik fontos esemény, hogy Magyarország 2016 novemberében  a Duna Régió Stratégia  (EUSDR) soros elnöki feladatait átvette Szlovákiától , így 2017. október 18-19-én Budapest ad otthont a Duna Régió Stratégia éves Fórumának is. Az Éves Fórumhoz kapcsolódva több mellékrendezvényt is tervezünk.

Az elérhető prezentációk:

  1. Szabó Teréz Krisztina (Földművelésügyi Minisztérium): Az OECD Környezeti Teljesítmény Vizsgálat folyamata és az eddigi vizsgálatok tanulságai
  2. dr. Nováky Erzsébet (Corvinus Egyetem): Jövőkutatás szerepe a környezetvédelemben
  3. dr. Mózes Csaba (Földművelésügyi Minisztérium): A Nemzeti Erdőstratégia
  4. Pádárné dr. Török Éva (Földművelésügyi Minisztérium): A Tájstratégia tervezési folyamata
  5. Marton Miklós (Földművelésügyi Minisztérium): Duna Régió Stratégia környezetvédelmi aktualitásai

Menü

Nyitólap

Navigáció