A „Növekvő környezeti terhelés” (Increasing environmental pollution load) című publikáció szerint a szennyezés egyre összetettebb, és így egyre inkább fenyegeti a Föld szabályzó mechanizmusait.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség először 2010-ben jelentette meg a globális megatrendeket felmérő kiadványát, amely része volt az ötévente ismétlődő európai szintű környezeti állapot és előretekintés 2010-es jelentésének (SOER 2010). A 2015-ös SOER kiadványra való felkészülésként az EEA most aktualizálja minden korábbi megatrend jelentését, és részletesen elemzi a legfrissebb adatokat. Jelen kiadvány egyike ezen 11 önálló publikációnak, amelyek 2013-1014 folyamán jelennek meg, és amelyek a 2015-ös SOER jelentés globális megatrendekről szóló részének alapját fogják adni.
A „Növekvő környezeti terhelés” (Increasing environmental pollution load) című publikáció szerint a szennyezés egyre összetettebb, és így egyre inkább fenyegeti a Föld szabályzó mechanizmusait. A szálló por, a nitrogén és a felszín közeli ózon különleges figyelmet érdemel, mivel a hatásaik összetettek és hosszan hatnak mind az ökoszisztémák működésére, mind az éghajlat szabályzásra, mind pedig az emberi egészségre. Ráadásul számos más kémiai anyag is a környezetbe kerül, olyanok is, amelyek együttes vagy önálló hatásait még alig ismerjük.
Az eredeti angol nyelvű kiadvány elérhető innen.