2018. május 24-én tartották a harmadik CLIMATTERS - Klímaügye(in)k konferenciát. Az alábbiakban ebből teszünk közzé részleteket.

Köszöntőjében Kovács Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem  helyettes rektora kiemelte, hogy a tömeges illegális migráció egyik legfőbb kiváltója a környezeti erőforrások túlhasználata, illetve az éghajlat változása. Emiatt helyenként a természeti viszonyok annyira leromlottak, hogy tömegek kényszerültek lakhelyük elhagyására. Ezek a folyamatok nehezen fordíthatóak vissza. Jelenleg a világ lakosságának 40%-át sújtja az ivóvízhiány.

Ilaria Perissi előadásának elején kiemelte, hogy Thomas Malthus már 1798-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosság száma gyorsabban nő, mint az élelem mennyisége. Mint fogalmazott az „An essay on the principle of population” című művében: míg a lakosságszám geometriai növekedést mutat, addig a z élelemtermelés atitmetikus módon nő („increases in arithmetic progression”).

Hivatkozott a Lotka Volterra modellre, amely a ragadozók és az áldozatok számának alakulását mutatja – egy meglehetősen idealizált esetben, amikor a ragadozó csak egyféle áldozatot fogyaszt. A valóságban az élelmiszerlánc ennél általában bonyolultabb: a ragadozók többféle áldozatot fogyasztanak.

áldozatok (kék) és ragadozók (piros) számának változása

Fentihez hasonló képet adtak például az 1950-es években a szadinia (pacific sardines) halászás adatai: a halfogás eredményeinek görbéjét (lukas körök folyamatos vonallal ábrázolva) követte a halászhajó flotta adata (kék rombuszok szaggatott vonallal ábrázolva).

halfogás és halászhajók adatának változása

Ha globális méretekben vizsgáljuk a természeti erőforrások alakulását, akkor hasonló trendet kapunk az erőforrások (kék vonal), a tőke (piros vonal) és a szennyezés adatait elemezve.

erőforrások, tőke és szennyezés adatának változása

Kutatások szerint a nyugat-római birodalom bukását is elősegítette az éghajlat változása (lehülés), de például a húsvét szigetek civilizációjának bulását is valószínűleg a helyi ökológiai rendszer összeomlása okozta.

Thomas P. Bostick előadásában kiemelte, hogy a legjelentősebb globális veszély a vízhiány lesz, ennek hatása és valószínűsége a legnagyobb.

A vízhiányból eredő konfliktusok nem valamikor a távoli jövőben fognak jelentkezni, hanem ahogyan azt a Water Conflict Chronology Map  mutatja, ezek már a mindennapjaink részei.

 vízkonfliktusok térképe

Prof. Dr. Kerekes Sándor szerint a klíma probléma nem megoldhatatlan: erre is vannak elérhető technológiák. Az ózonpajzs problémája is félelmetesnek tűnt, de azt is sikerült megoldani. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos lehet az úgynevezett „szelíd” problámák megfelelő megfogalmazása és definiálása. A fenntarthatóság kérdéskörét például bizonytalanná teszi, hogy az a jövő igényeinek kielégíthetőségét célozza – de milyen igényekét? Jogos igény-e a déligyümölcsök elérhetősége, a napi tiszta ruha, az évi új cipő, az évi három nyaralás, a fejenként 25 négyzetméteres lakás?

„Szelíd” problémák esetén a megismerési folyamat lefutása vízesésszerű

A „vad” problémák azok, amelyek nem strukturálhatóak, és ezért nem lehet rájuk megoldó sémát képezni. Ezek kezelése sokkal inkább művészet mint tudomány, és megköveteli a következőket:

„Vad” problémák megoldásának szükségletei

A biodiverzitás kérdéséről megjegyezte, hogy az élő természetben nincsen egyensúly (equilibrium), az csak az élőben van, ezért egy állapot megőrzése, konzerválása eleve kérdéseket vet fel.

Kerekes professzor úr zárásként David William Pearce nézetét idézte, aki 1994-ben kijelentette, hogy lehetséges a fejlődés és a környezeti terhelés szétválasztása, különválása, de a két folyamatot jelölő görbe közé ehhez éket kell verni, ami a társadalom értékrendjének szükségszerű változása.

David William Pearce vázlata 1994-ből: a fejlődés és a környezeti terhelés szétválasztása: az ék a társadalom értékrendjének változása

Daniel R Brooks előadásában kijelentette, hogy az éghajlatváltozás olyan mértékben egyesíti az emberiséget, ami példátlan („climate change unites humanity as never else before”). Ugyanakkor azt mondta, hogy a változást még fékezni is aligha tudjuk, ezért vele kell élni. A leg veszélyesebbnek a kicsi, de gyakori hatásokat tartotta, amelyekre tipikus példa az új betegségek megjelenése. Ezek egyenként viszonylag kis költséget jelentenek, de nagy a valószínűségük.

Ahogy mondta: a bioszféra túléli az éghajlatváltozást, bár átrendeződik. Az emberiség is túlél, mert olyan mértékű a szétszóródottság és a találékonyság, hogy ez biztosra vehető. A kérdés az, hogy mi lesz a túlélőkkel? A megfogyatkozott lakosság nem lesz képes a mostani infrastruktúrák fenntartásához, azok tehát összeomlanak. Olyan lehet ez, mint a Közép-amerikai kultúrák által hátrahagyott óriási városok, ahol nem találtak tömegesen csontvázakat – azokat békésen elhagyták a változások túlélői.

Azt mondta, hogy egyre kevésbé lehet semlegesnek maradni: vagy a megoldás része leszünk, vagy a probléma része. A cél az, hogy időt vásároljunk addig, amíg megtaláljuk a megoldásokat („to buy time until we search for solution”).

A személyes jövőnk biztonsága megköveteli, hogy segítsünk a szomszédainkon / felebarátainkon, még akkor is, ha nem túlságosan kedveljük őket. És ez az együttműködés a klímaváltozás legnagyobb kihívása. Hamarosan két féle terület lesz a bolygónkon: ahonnan menekülünk, és ahová menekülünk.

„A természeti erőforrás-válság biztonságpolitikai kihívásai: konfliktusok, természeti katasztrófák, migráció és a globális hatalmi átrendeződés” című szekcióban elsőként a hazai közelmúlt vízzel kapcsolatos, elsősorban viharok során kialakult katasztrófahelyzeteket és azok tanulságait vitatta meg a szekció.

A második előadás az „Afrikai nagy zöld fal” kezdeményezést mutatta be. Tárgyalta a klímaváltozás miatt kialakult afrikai helyzetet, a Szahara terjeszkedésének problémáját, és az erre válaszként indult afrikai kezdeményezést, és a végrehajtás eredményeit, nehézségeit. A kezdeményezés ötlete a sivatag peremén egy 15 km széles erdősáv telepítése volt, mely ebben a formában nem fog megvalósulni, azonban helyette ezen a területen a mezőgazdasági termelést támogató programok folynak.

 

Sorra került a vízszűkösség és az erre alapuló fegyveres konfliktusok kialakulásának veszélye. A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy az államok a vízzel kapcsolatos feszültségeiket többnyire békés úton oldják meg: 1950 óta vízzel kapcsolatos fegyveres konfliktusra 37 alkalommal került sor (ebből 30 Izrael és a szomszédos államok közti konfliktus); ezzel szemben a vízügyi tárgyú két vagy többoldalú megállapodások száma 160. A vízügyi témájú nemzetközi együttműködésekről is hallottunk, köztük a Global Water Partnership” kezdeményezésről is.


Fülöp Sándor előadásában hivatkozott a Jövő Nemzedékek Szószólójának Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak hazai megvalósítása szempontjából fontos egyes ombudsmani javaslatokról szóló elvi állásfoglalására, illetve annak ajánlásaira:

Kérdésre válaszolva Fülöp Sándor megerősítette azt a hírt, hogy a Nemzeti Éghajlati Stratégia legújabb verzióját a kormány elfogadta, de a parlament immáron másfél éve nem veszi napirendre. Mint mondta, más fontos dokumentum is van, amely „fiókban maradt”, de ennek ellenére még jogszabályok is hivatkoznak rájuk. Ez történhet a Nemzeti Éghajlati Stratégiával is.

Dr. Koncz Péter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság projektmenedzsere előadásában beszámolt egy Bugac melletti legeltetéses gazdálkodás üvegházgáz-mérlegéről. A mérés 11 gáz áramlást vett egy közös egyenletbe, a három területrészre (legelő, kaszáló, farm) elkülönítve. A gépek és az adminisztrációs funkciók kibocsátását a projekt nem vette figyelembe.

A projekt eredményei elgondolkodtatóak:

  • A gyep évi 500 mm csapadék alatt nettó szénkibocsátó, e felett képes szenet elnyelni. Ez szükségessé teheti a gyepek / legelők öntözését.
  • Kiemelten fontos a kaszálás és a közvetlen legeltetés megfelelő aránya, hiszen a kaszáló nettó szénkibocsátó, míg a legelő szenet vett fel, még az állatokkal együtt számítva is.
  • A gyepek felülvetése (pillangósok) pozitívan hat a terület szénmegkötő képességére. Emellett a talaj nitrogén tartalmát is növeli.

Az előadó kiemelte, hogy nem véletlen, hogy az EU is támogatja a gyepek fenntartását – ennek biodiverzitás értéke is kiemelt. Mint mondta: ha a megfelelő üzemmódú szarvasmarha telepek bizonyítani tudják, hogy üvegházgázokat köt meg a működésük, akkor az így dolgozó kistermelők akár a kvóta kereskedelemből is támogathatóak.

Molnár Tibor János, a Pannon Egyetem Festetics Doktori Iskolájának PhD hallgatója a 18. század első felében (újjáépítés kora) jellemző gazdálkodási formáinak vizsgálatáról számolt be – a mai kor kihívásainak tükrében. Mint mondta, ez az a korszak, amikorról már komoly mennyiségű dokumentum áll rendelkezésre, de még nem jelennek meg az ipari forradalom hatásai.

Mint mondta, ez az a korszak, amikor a hagyományos természeti egyensúly megborult Magyarországon. Az erdők korábban általános közös használata ekkor korlátozódott, a korábban általános erdei legeltetés (szilvopasztorizmus, makkoltatás) néhány területre szorult vissza. A lakosságszám növekedésével nőtt az energia igény és az építési alapanyag igény, ezekre a fák tömeges kivágásával válaszoltak.

Bartha Péter: Magyarország rekonstruált természetes növénytakarója a főbb formációkkal. In: Magyar Tudomány 2013/12.

Erdei legeltetés ma. Forrás: Varga Anna, Bölöni János: Erdei legeltetés, fás legelők, legelőerdők. In: Természetvédelmi Közlemények 15, 2009

Bár a folyók szabályozása ekkor még nem jelent meg, de a kereskedelem érdekében a folyók mentén hajóvontató utakat létesítettek. Ezzel megszűnt a korábbi fok hálózat, és így megnőtt az árvízveszély.

A fokgazdálkodás a magas és alacsony ártér tudatos alkalmazása, alulról vízzel való feltöltés a fokokon át. Eredetileg lakóhely és szántóföldi művelés csak az árvízmentes térszíneken volt. Az ártérben ugyanakkor virágzott a halászat, a pákászat, a legeltetés, és a gyümölcsfák nevelése. A fokgazdálkodásnak fontos vízszint-, és mezoklíma szabályzó szerepe volt.

Molnár Tibor János szerint a 18. századi művelési formák fontos tanulságokat adhatnak a jelen kihívásaira is:

  • Erdőborítottság növelése (az alföldi területeken is), mozaikos tájszerkezet felélesztése – biodiverzitás növelése;
  • Ártéri gazdálkodás (fokgazdálkodás) rekonstrukciója – árvízveszély és aszály csökkenése, vizes élőhelyek újjáéledése – biodiverzitás növelése;
  • Falutörvények és közösségi gazdálkodási formák beemelése a jogi környezetbe, új életlehetőségek a rurális térségekben.

Köszönjük Dr. Berényi-Üveges Judit közreműködését a beszámoló megírásában!